Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Rendhagyó edzés

„Ha képes akarsz lenni megvédeni magadat és a körülötted lévőket, több lábon kell állnod!"

Hiába volt még csupán kora délelőtt, a villa pár ritkás lugassal tűzdelt udvarán, a napsugarak máris felmelegítették a földet, ami az energiát továbbadva az udvar levegőjét is kellemesen langyossá varázsolta. A Rendtagok szokásos homok és krémszínű edzőruhájukban, a fiatalabb férfiak nagy része a felsőrészt elhagyva, félmeztelenül, vonultak az udvar főlépcső előtt elhelyezkedő nagyobb, famentes részére. A reggeli gyakorlat a szokásoshoz hasonlóan kezdődött, ám ezúttal a lányok edzését részben összevonták a rendtagok kiképzésével. Szinte mindenki jelen volt, kivéve a városban és a körül járőröző, alacsonyabb rangú rendtagokat, s Hattit, aki ma nem jelent meg.

Legelőször mindenki futott három kört a villa körül, majd pár túlságosan virgonc újoncnak Mahado még három kört ítélt meg. Utána mindenki visszatért a tisztásszerű részre, ahol sorokba rendeződtek, majd a tábornok vezetésével nyújtás és bemelegítő gyakorlatok következtek, amiket szintén együtt végeztek el. Sitara és a lányok, akik az egyik hátsó sorban helyezkedtek el, kissé csodálkoztak is, hogy Írisz, aki bár elég szokatlanul festett a nadrág- és ingszerű öltözet, s főként a lófarok, amibe hosszú, fekete haját kötötte, mennyire könnyedén vette a futást, s a gyakorlatok is ösztönösen mentek neki.

– Az unokanővéred régen Rendtagnak készült? – vetette oda Tara Nanának pár kézlendítés között. Mindhárman az előző sorban, s tőlük kissé jobba elhelyezkedő mágusnőre pillantottak.

– Nem, soha – nyögte Nana a föld felé hajlongva.

– Láthatóan elég jól megy neki! – jegyezte meg Noferu, miközben megpróbált pár szabályos rúgást kivitelezni.

– Nos... – fogott bele Nana, mialatt a karjait mozgatta ki. – Már kiskora óta tanul harcművészeteket Mahadóval együtt. Bár az elmúlt években egyre kevesebbet gyakorol templomi kötelességeire hivatkozva.

– Jaj, az a fránya papnőség – prüszkölte Tara a nyakát nyújtogatva.

– Nem úgy néz ki, mintha kicsit is kijött volna a formából – közölte Noferu pár guggolás közben.

– Tényleg nem! – Nana és Tara elismerően szinte teljesen egyszerre fejezték ki elismerésüket.

– És a hallása is kiváló! – szólt hátra nekik Írisz, meg nem szakítva az adott mozdulatsort.

– Jujj, meghallotta! – kiáltott fel Nana ijedten szája elé kapva a kezét.

– Hupsz – kuncogta Noferu.

– Mit rinyáltok már – sóhajtotta Tara fennhangon. – Nem mondtunk semmi sértőt!

– Csend legyen ott hátul! – zendült hirtelen Mahado szilaj hangja, aki az emberekkel szemben állva mutogatta eddig a leutánozandó mozdulatsorokat. Ám mikor ezt kimondta, ahogy ő, mindenki más is megállt egy pillanatra, s minden szem a lányokra szegeződött. – Talán van valami, amit fontosabbnak ítéltek a bemelegítésnél?! – fürkészte őket szigorúan.

– Nem, nincs, nincs! – hadonászott Nana hevesen a kezeivel rögvest.

– Semmi nincs – ingatta a fejét Noferu is, ám Tara ezúttal sem állhatta meg a pimaszkodást.

– Nos, ezeknél az unalmas mozdulatsoroknál bármi izgalmasabb, még a mi pletykálkodásunk is! – jelentette ki a hercegnő a legnagyobb természetességgel. Pimasz beszólására, s az ezzel járó udvariatlanságra a Rendtagok összesúgtak egymás között, míg a vezetők rosszalló arckifejezéssel illették az oroszlánlányt. Hercegnő ide-vagy oda, így beszélni a Rend tábornokával azért mégiscsak túlmegy minden határon. Mahado mégis úgy tűnt, megőrzi nyugalmát, s kezdetben sehogyan sem reagált, pusztán komoly arckifejezéssel szemlélte a lányt.