Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Tettek és következmények

„Szánt szándékkal rohantok a veszély karjaiba, s már csak akkor eszméltek fel, amikor olyan erősen láncol magához, hogy képtelenek vagytok szabadulni!"

„Fontos, hogy belássuk, ha hibát követtünk el, de a hibáinkban megragadni, téves tetteinken rágódni, nem visz előbbre minket. A megbánás segítsen abban, hogy eldöntsd, miképp javíthatod ki, miképpen teheted jóvá."

„Senki sem születik vezetőnek, mindenki beletanul."

„A túl nagy hatalom, túl nagy hatáskör sohasem jó dolog. Mert lehet birtoklójuk a világ legnemesebb embere, mindenki hibázik, s ha egyedül vagy az élen, nincs, aki visszafogjon."

„Bár a racionális helyzetfelmérés nem bűn, a hitetlenség már annak számít. Tudhatnátok, hogy egy ügy sikere abban rejlik, milyen erősen hisznek benne!"

A ragyogó napkorong egyre feljebb kúszott Théba felett a tiszta, kék égen. A fák, bokrok ágain kabócák zúgtak, megadva a vidék hangulatát. Meleg, délelőtti szellő fújdogált a Rend villájának homlokzatát tartó oszlopok között, lágyan megmozgatva a díszítésként elhelyezett cserepes pálmák leveleit. Írisz, Mahado és Nailah félig a langyos árnyékban álltak, ahol a főpapnő lényegre törően beszámolt fivérének az éjjel történtekről. Elmondta, hogy Hatti és Imari kiszöktek a központ börtöncellájából, és elrabolták az idegen jogart. Ő, a holdpapság és a segítségükre kivezényelt rendtagok utána a hold-negyedben futottak velük össze, ahol kegyetlen küzdelembe keveredtek.

– Senki nem sérült súlyosabban, szerencsére – magyarázta Írisz. – Csupán a Holdtemplom... szenvedett némi károsodást. Ám a holdpapságnak és a rendtagoknak még időben sikerült elhagyniuk azt. Hatti az utolsó pillanatban ölte meg Imarit, hogy a jogart elszedje tőle, ám mielőtt túl sok kárt okozhatott volna, én megöltem őt... utána visszahoztam. Imarit már nem tudtam, ő halott. Hattit az embereid a pincébe zárták.

– Visszahoztad az ellenséged – mondta Mahado elismerően nővérének –, nem is várnék mást egy papnőtől. Mellesleg... ha önző célok is vezérelték, Hatti végzett egy árulóval, aki készült lerombolni egy egész városrészt. Ha mást nem, ezzel nálam is megnyerte az életben hagyását. Csak egy valami nem tiszta még... Akkor Hatti vagy Imari rombolta le a Holdtemplomot?

– Hát, tulajdonképpen... Egyre nehezebben tartottam vissza Imarit, a jogar végül kettőnk között landolt a téren. Akkor váratlanul megjelent...

– Én voltam! – lépett előre Nana lesütött szemekkel, amiket végül a tábornokra emelt. – Sikerült megszereznem a jogart...

– Hogy mit tettél?! – förmedt rá unokabátyja.

– És... és... – folytatta bizonytalanul Nana – hiába kért Írisz, hogy adjam át neki, én inkább megpróbáltam legyőzni vele Imarit... És hát... kicsit bénáztam, mert végül jól a Holdtemplomot találtam el a varázslattal, és... Akkor kissé lefagytam, Imari visszaszerezte a jogart... de akkorra Hatti magához tért, és levágta a fejét... Utána meg Írisz varázsolt egy kést Hatti nyakába, és...

– Nailah... – kezdte a tábornok baljós hangon, Írisz pedig bölcsen húzódott félre, szótlanul követve figyelemmel kibontakozó vitájukat.

– Én romboltam le a Holdtemplomot! – vallotta be Nana. – Véletlen volt, sajnálom, tudom, hogy ezt nagyon elszúrtam!

– Mit kerestél egyáltalán a hold-negyedben?! Hisz megtiltottam neked, hogy elhagyd a házat!

– Nos, igen... hát volt egy látomásom, és elmentem harcolni!