Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Veszélyes választások

„Együtt erősebbek vagyunk."

„Sohasem tagadnám le a döntésemet, hanem kiállok mellette."

„Látom, a gyomot valóban nehéz kiirtani."

„Az a bolond sárkány lennék, akinek a barátom nevezett, ha hagynám, hogy harmadszor is próbálkozz!"

Davu és Szatiah egy erősebb, egyesített varázslattal szinte kirobbantották a leselejtezett szövetek raktárának ajtaját a barlangfalból, vagyis sokkal pontosabban a falat robbantották ki nagy ívben az ajtó körül. A tizenöt tagúra összeverődött csapat számára így végre szabaddá vált az út az óhajtott célok felé. Niával lépett ki először a szűkösebb alagútba. Utána Sitara botorkált ki a folyosóra, majd szinte azonnal füttyentett a raktár sarkába húzódott kutyáknak. Anu és Zara, akiket eddig az újonnan érkezettek szinte észre sem vettek, nyílvessző sebességével iramodtak ki a teremből, majd a hercegnő lábai mellett állapodtak meg. Velük együtt tulajdonképpen tizenhét fősre nőtt a csoport.

– Anura emlékszem – biccentett Nia a fekete kutya felé, aki üdvözlésül lelkesen vakkantott vissza rá. – De ki ez a másik?

– Zoana kutyája – magyarázta Sitara, s mikor látta a leopárdnő tekintetét elsötétülni, gyorsan hozzátette. – De ő csak egy kutya. A boszorkány itt hagyta, mert... nem is tudom, lehet, veszélyes helyre ment. Mindenesetre ő és Anu kedvelik egymást és... nem hagyhatjuk magára itt Zarát, szóval... velünk jöhet ő is, ugye? – Sitara nagy, mézbarna szemekkel nézett a vezérre, s Zara csatlakozott hozzá a megható bámulásban, nyüszögve fürkészte a leopárdnő arcát.

– Tudhatnátok, hogy az ilyen álszerény bámulás rám nem hat – morogta Nia, majd hosszú sóhajjal adta végül beleegyezését. – De ez a szőkeség valóban csak egy állat, nem fogok kiszúrni vele. Ha csendben marad, jöhet! Mindketten csendben maradnak! – sandított szúrósan a kutyákra. Anu és Zara engedelmesen vakkantottak. – Hm... egész okosnak tűnnek.

– Mert azok is – bizonygatta Sitara. – Képzeld, tulajdonképpen Zara miatt jöttem rá, hogy...

– Nincs időnk a fecsegésre! – fojtotta bele a szót Nia, s intett a többieknek, hogy csatlakozzanak. – Jahi! – szólította fel a harcost. – Mutasd az utat, és szólj, ha az elágazáshoz jutottunk!

– Igenis – bólintott a fiú, ezúttal igen tisztelettudóan.

Jahi és Khari végül vállvetve vezették az immár tizenöt isteni kegyeltből és két kutyából álló csoportot a szűkös, szinte lakatlannak számító járatokon keresztül. Nia és Tamir szorosan a nyomukban haladtak, minden rezdülésüket szigorúan ellenőrizve. Mögöttük Nala fogott csevegésbe Horu és Horel párosával, azt vesézve, hogy ha együtt működnek, Szekhemré tábornok valóban bocsánatot, legalábbis a halálbüntetés elkerülését ígérte nekik. Utánuk, mondhatni a sor közepén, gyalogolt Sitara és Ekon egymás mellett. A kereskedő a legváltozatosabb, legújabb thébai pletykákkal szórakoztatta a hercegnőt, amikor épp Nia vagy Tamir nem pisszentek rájuk, hogy hallgassanak már.

Anu és Zara a hercegnő körül legyeskedtek, ám a lehető legpuhábban helyezték tappancsaikat egymás elé, s egy nyikkanás, annyit sem hallattak. Ekene és a két harcos a sor vége felé helyezkedtek el, feszes testtartásuk arról árulkodott, hogy bármelyik pillanatban készen állnának a harcra. Leghátul Davu és Szatiah haladtak, mondhatni fedezték őket hátulról.

Szűk negyed óra alatt eljutottak a megbeszélt elágazáshoz, ahol el kellett dönteniük, hogy a felszín, vagy a fegyvertár felé haladnak tovább. Megálltak egy időre, míg Nia újból átgondolta a dolgot.