Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Következmények

„A bosszú semmit sem old meg, általában pedig tovább is ront a helyzeten. Sosem hozza vissza azokat, akiket elvesztettünk, és távolabb sodor azoktól, akik még mindig itt vannak velünk."

„Nem tanítottam nektek eleget, hogy a tüzet oltani kell, nem pedig szítani?!"

„A veszély mindig jelen van, és néha úgyis megtalál. A lényeg, hogy ne keresd, viszont mindig állj készen rá!"

– Mi... történt? – kérdezte Nana, aki időközben lassan magához tért. Az első, akit meglátott a felé hajoló Sitara volt, s az arcát nyalogató fekete kutya hosszúkás feje. – A...Anu, ez csikiz – kuncogta el magát. A kutya ekkor előzékenyen befejezte az ébresztgetésnek szánt gesztust.

– Összeestél, a máguskám elkapott, majd Írisz meggyógyított minket. Ő és a mágusok most a tüzet oltják, a máguskám meg sárkányszelídítőset játszik Tygaarral – foglalta össze Sitara gyorsan. – Ami azt illeti – fordult a sárkánnyal farkasszemet néző tábornok irányába –, egész jól boldogul vele.

Nana és ő ezután elérzékenyülve figyelték, ahogy Mahado óvatosan megérinti, majd meggyógyítja a sárkányfiút, ezzel szinte játszi könnyedséggel megszelídítve őt. Írisz és a mágusok ez alatt sikeresen eloltották a tüzet, így végül mindenki a mágus és a sárkány közötti jelenetet vette szemügyre.

Tygaar fájdalmai idővel teljesen elmúltak, és ekkor rájött, nincs értelme tovább tombolni. Talán rossz ötlet volt már az elejétől kezdve. De a szülei meggyilkolását látva akkor nem igazán gondolkodott, csak megpróbálta kiadni magából érzéseit. Utána pedig azok az idegenek is nekitámadtak és ő csak saját magát próbálta védeni. Most viszont végre biztonságban érezte magát, így idejét látta visszaváltozni. Aranyszínű testét, szárnyait sárga aura vonta be, míg végül a sárkány alakja egy fehér inget és nadrágot viselő kisgyerekké formálódott.

A szőke kisfiú könnyektől csillogó sárga szemeit a tábornokra emelte, majd tétova léptekkel odabotorkált hozzá, átkarolta a derekát és ruhájába temetve arcát sírni kezdett. Mahado egy ideig tűrte, ahogy ingébe kapaszkodva zokog. Kis idő után kezeit az aprócska szőke fiú vállaira helyezte és egy finom, de határozott mozdulattal eltolta magától, hogy nedves, aranyszínű szemeibe nézhessen. A sárkányfiú szipogott még párat, majd picit bizonytalanul felnézett a férfire. Tekintetében a gyász és a bűntudat elegye keveredett, mint aki tisztában van vele, hogy rossz fát tett a tűzre, és nem is akármilyet.

– Hogy hívnak? – kérdezte a tábornok, bár Sitara korábbi kijelentéséből már sejtette, hogy ki is ez a fiú, s ebből következően arra is, hogy kik voltak a fekete ruhások mai áldozatai.

– Ty... Tygaar – motyogta a fiú –, uram.

– Mahado Szekhemré – mutatkozott be cserébe a mágus.

– A Rend tábornoka – kerekedtek el a fiú szemei. – Most akkor... börtönbe megyek?

– Az attól függ... – Mahadónak persze esze ágában sem volt börtönbe zárni a fiút, de úgy vélte, a történtek után nem árt kicsit ráijesztenie, hogy éreztesse vele, hol a határ. – A te szüleid voltak, akiket megöltek a Naptemplomnál, igaz? Aarina és Yaanos? – kérdezte aztán. Tygaar óvatosan bólintott. – Ami a szüleiddel történt borzalmas – sóhajtotta a tábornok megértő hangon. Arcán sajnálat ült, ami végül elhatározottságba csapott át. – Haláluk nem marad megtorlatlanul, ezt megígérem neked!

Tygaar óvatosan bólintott, majd szemeibe újra könnyek gyűltek. Nem bírta tovább, és megint csak kitört belőle a sírás. Mahado kezét a vállára helyezte és megvárta, amíg befejezi. Fél perc múlva újabb kérdést tett fel arról érdeklődve, hogy látta-e a szülei gyilkosát, ám Tygaar állítólag csak annyit látott, hogy két kapucnis alak mögéjük lopózott és elvágta a torkukat. Ő is csak azért menekült meg, mert éppen egy árustól próbált meg egy narancsot elcsenni, és onnan látta.