Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Sorsfordító döntések

„Olyan formában fogom szolgálni a népet, amit én jónak látok. (...) Azt teszem, ami igazából a népem érdeke, nem azt, amire hiszik, hogy vágynak, hanem azt, amire ténylegesen szükségük van!"

„Kevés istenség kérné arra hívét, hogy mondjon le az őt papként való imádásról. Legtöbben pont az ellenkezőjét követelnék."

„Az istenek nem azok, akiknek gondoltuk őket."

Mahado a nap-negyed főterén jelent meg és ruganyos léptekkel indult nagynénje pár utcával távolabb lévő házához. Önszántából térugrott ilyen messze, még át kellett gondolnia valamit, mielőtt beszél nővérével. Gyaloglás közben Ozirisz szavai visszhangoztak a fejében.

„Nem imádod az isteneket, hanem összebarátkozol velük. Nem tiszteletben tartod döntéseiket, hanem szembeszállsz velük. Nem feltétlenül bízol meg jó szándékukban, sokkal inkább bízol saját magadban és a csapatodban."

Ez igaz – gondolta a mágus. De az, hogy hajlamos az emberekben jobban hinni, tehetségükben, erejükben és jóságukban, mint az istenek fényében és szándékaiban... Tényleg elég ok lenne, hogy megszegje édesapjának tett ígéretét?

„Most már ne az apád céljainak élj, hanem a sajátjaidnak!"

Idővel az én céljaimmá is váltak – mondott ellent önmagának Mahado.

„...Ez a kettős élet tönkretesz téged!"

Talán így van, de nincs más választásom... – vívódott tovább a mágus.

„...Két tűz között őrlődsz teljesen feleslegesen."

Felesleges lenne? – tette fel magának a kérdést immár sokadszorra.

„...Téged nem ez tesz boldoggá, nem ez tesz egésszé!"

De mit számít az én boldogságom, amikor a nép, a többség érdeke mindig előrébb való? A Rend azt kérte, az oldalukon védelmezzem a birodalmat. Apám a halálos ágyán a szemembe nézett, és így szólt: „Fiam, most, hogy én Oziriszhez látogatok, neked kell átvenned a helyem!"

És meg is tettem, apám – sóhajtotta Mahado fájdalmasan. De már nem bírom tovább! Ez így nem megy, nem lehetséges! Ha nem tudom minden időmet csak az egyik foglalkozásomnak szentelni, mindkettőben kudarcot vallok!

„Jó akarsz lenni vagy bölcs?" – csendültek fel ekkor elméjében nagynénje, Iréne szavai. „Nem lehetsz mindkettő. Ha jó ember leszel, azt teszed, amit elvárnak, s így végül nem leszel más, mint a nép óhajának megtestesítője, a nemesek bábja. A jó ember ebben a világban nem más, mint az, aki saját akaratáról lemondott, hogy mások akaratának megfeleljen."

Eddig ezt tettem, mégsem mentem vele semmire... minden egyre rosszabbá vált, a dolgok kezdtek kicsúszni a kezemből...

„Ha ostobán ostobák ostoba elvárásainak akarsz megfelelni, többet ártasz, mint segítesz!" – közölte Iréne sarkalatosan. „Ám egy bölcs ember nem tenne ilyet."

Ostobán döntöttem, amikor úgy véltem, két utat kell egyszerre követnem, s egyben minden lehetséges elvárásnak megfelelni? – tanakodott Mahado.

„Önmagadat árulod el azzal, ha nem azt a hivatást követed, amit te igazinak érzel!" – állította neki Elyaas egykoron, amikor még mestere volt, és ő a tanítványa. „Tiszteld magadat annyira, hogy észrevedd, az utat, amin jársz, neked kell meghatároznod! Bárki más teszi ezt meg helyetted, az általuk kijelölt ösvényt sohasem érzed majd sajátodnak!"