Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Meggondolatlan megoldások

„Hercegnő létedre ahelyett, hogy félve bújnál egy férfi védelmező karjaiba és könyörögnél, hogy vigyünk ki innen, te azért könyörögsz, hogy részt vehess egy felettébb veszélyes hadműveletben."

„Gondolkodj el azon, ki irányítja valójában a sorsodat! (...) Macskanő vagy! Erős, büszke, ravasz és független! Egy macska pedig, amikor úgy szeretné, a saját útját járja. A sorsod a tiéd lehet, ha kiereszted a karmaidat, és visszaszerzed magadnak!"

„A kórót nem olyan könnyű kiirtani!"

Várakozás feszült csendje nehezedett a barlang mélyi fegyverraktárra. A hercegnő ösztönösen nézett össze a mágussal és mágusnővel. Davu az egyik középső, főként kardokkal és lézerpuskákkal megrakott polcot mutatta a hercegnőnek, hogy azzal kezdjen neki. Sitara máris odalibbent, miközben a mágus a tőle balra eső, páncélokat is tartalmazó polcsorok felé vette az irányt, Szatiah pedig a jobb oldali, ismeretlen, lila energiától izzó szerkezetek felé. Egyiken sem aprózták el a dolgot. Szatiah egész szakaszokra küldött sárgán izzó erőtereket, melyek megtörték az eszközök energiáját, s egyben vázukat is megrepesztették. Davu a földkört használva fogta közre a páncélok egy-egy csoportját, ereje hatására azok megremegtek, majd kisebb, szabálytalan darabokra estek szét, melyeket így már a kékek nem tudnak felhasználni.

– Csak egy kósza kérdés – vetette fel Horu a kijárat közelében várakozó többieknek. – Miért nem omlasszák egyszerűen be ezt a termet? Két aranyszintű mágus egyesített erővel képes lenne rá, nem?

– Már a megbeszélésen kitértünk erre – morrant fel Tamir, majd kicsit visszavett indulatából. – Igaz, ti nem voltatok ott. A beomlasztás nem opció egy ilyen helyen. Egy hegy belsejében vagyunk, ki tudja, ennek a teremnek a beomlása, miféle láncreakciót indítana el. Lehet, hogy semmi különösebbet, lehet, hogy csak egy felette lévő, vagy alatta lévő teremmel olvadna össze. De az is lehet, hogy több járat is sérülne, a pusztulás tovább terjedne, és ezzel együtt nem csak a saját, de a többi csapat kijutását is tönkretennénk. Még ha van is térképünk, nincs elég információnk, ennek a barlangrendszernek a szerkezetéről, hogy ezt megítéljük. Mind idebent pusztulhatnánk.

– Értem... – felelte Horu. – Így belegondolva még én vagy Horel sem ismerjük igazán a helyet, csak a főbb járatokat és termeket...

– A csarnok szintű beomlások veszélyesek lehetnek – értette egyet Jahi is. – Mostanában egyre több, rövid rengés rázta meg a hegyet, és a kékek is azt ecsetelték, hogy remélik nem fajul odáig, hogy egész termek omlanak be, mert akkor talán összedől az egész rejtekhely.

Sitara megpróbált eleget tenni Davu ajánlatának, és közvetlenül a kardokba sugározni energiáját, ám nem járt sikerrel. A pengék csak fel-felizzottak, de nem indultak olvadásnak és egyáltalán nem tett így kárt bennük. Végül elvesztette a türelmét. Szembeállt a polcsor egy középső szakaszával, kitárta karjait, tenyereit a fegyverek felé fordította, majd minden erejét beleadva idézte meg a már jól ismert hőhullámokat. Szemei szinte lángoltak, az általa befogott szakaszon felizzott, majd megolvadt minden. A kardok, a tőrök, szablyák, de még magának, a polcnak is a fémszerkezete.

Az hosszú állványzat összeroskadt a közepén, és egészében megremegett, de nem dőlt el, még épp kiegyensúlyozva maradt. Sitara nem állt meg, hanem a siker mámorában jobbra haladva a polcsor túl végét is megolvasztotta. Így azonban már eléggé kifáradt, de erőt vett magán, és végezetül a polcsor jobb végéhez sétált. Amit nem vett számításba, hogy az immár összeolvadt végű állványzat ép vége az egyensúly megszűnése miatt nyikorogva dőlni kezdett, mégpedig pontosan az ő irányába.