Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Sárkányfej a hálóban I.

„ Mi értelme van hercegnőnek lennem, ha képtelen vagyok tenni bármit is ez ügyben? (...) Mi értelme van bárminek, amit teszek, ha a végén csak leszidnak érte?"

Egy órával korábban.

Az esti Nap sugarai narancsos árnyalatba öltöztették a királyi palota nyitott folyosóit, az egész vidék vörösarany fényében úszott, mialatt Ré bárkája a nyugati horizont felé süllyedt. Sitara bágyadtan pillantott a hófehér holdsarlóra, miközben Anuval hercegnői lakrésze felé baktattak. Soha nem érezte még magát ennyire hasztalannak, ennyire tehetetlennek. Égette a gyász a szívét, amit a meggyilkolt sárkányok iránt érzett, ám az érzés, hogy ez ellen semmit sem volt képes tenni, s a tény, hogy talán megbosszulni sem fogja tudni soha, lándzsaként hatolt lelkébe.

– Mi értelme van hercegnőnek lennem, ha képtelen vagyok tenni bármit is ez ügyben? – kérdezte a mellette ügető kutyától. Anu ragaszkodóan, ám kissé bambán pillantott fel rá. – Mi értelme van bárminek, amit teszek, ha a végén csak leszidnak érte? – célzott a mai „hőstetteire".

Anu nem tudott válaszolni, ő csupán annyit érzett, hogy gazdája ideges, ezért, hogy jobb kedvre derítse, odaadóan megnyalogatta kézfejét. Ez nem jött be, a hercegnő fájdalmasat sóhajtott. A kutya tovább próbálkozott.

Talán Mahadónak van igaza – gondolta az oroszlán elszomorodva. – A világ, a városom közel sem olyan tökéletes, mint hinni szeretném. Az emberek szívében gyűlölet él, gyűlölet, ami ilyen borzalmas dolgokba torkollik. De tényleg csak gyűlöletről lenne szó, vagy sokkal inkább politikáról?

– Mégis mi a macskaszar történik itt?! – rázta meg a fejét kedvetlenül, majd hirtelen elnevette magát, ám rosszkedve hamar visszatért. Csupán egy pillanatig arra gondolt, Mahado mennyire ki nem állhatná, hogy ezt a kifejezést használta. Anu is megörült egy pillanatra, mivel azt hitte, végre célt ért felvidító hadműveletével, és sebes farokcsóválásba kezdett.

Mahado... Én meg őt nem tudom kiállni, mégis... nem tudom utálni sem. A nővérem bízik benne, és a birodalomnak talán szüksége is van rá – ismerte el Tara. – De van valami, ami nem hagy nyugodni vele kapcsolatban...

Az oroszlánhercegnő és fekete kutyája megérkeztek a királyi lakosztályba. A tágas és fényűző folyosón, ahonnan Tara, Thea és Bászthotep lakrésze is nyílt, két cserepes legyezőpálma között beszélgettek a szobalányok. Axara, az idősebb magának, a királynőnek vetette az ágyát, húga, Nakato, a hercegnő szobalánya volt. Mindketten a híres-neves Zuberi klánból származtak, s anyjuk, Sade, közbenjárásának hála dolgozhattak a palotában. Sötét bőrük, és fekete, göndör hajuk kellemesen illett világosbarna vászonruhájukhoz és törtfehér kötényükhöz. Anyanyelvükön, egy, a szavannákról származó nyelven társalogtak, de Tara úgy vette ki szavaikból, hogy nagybátyjaikat, Baakót és Jojót beszélik ki a hátuk mögött.

– Khm – köhintett Tara egy alig hallhatót, hogy jelezze, a közelben tartózkodik. Sajátos köszöntéséhez Anu egy vakkantással csatlakozott, ami visszhangozva törte meg a márvánnyal lerakott, hófehér-arany folyosó csendjét. Axara és Nakato azonnal a hang forrása felé fordultak.

– Hercegnő!

– Hercegnő – üdvözölték gyorsan, és illedelmesen meghajoltak.

– Engedelmével, befejezem a királynő hálójának takarítását – közölte Axara, s miután Sitara biccentett, udvariasan, még egyszer meghajolva távozott.