Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Elengedés és hazatérés

„Talán eltávolodtak önmaguktól, talán jobban megismerték lelkük igazát, viszont egymáshoz egyértelműen közelebb kerültek."

Mahado, Oziré, Nia, Mosi, Desta, Tamir és Imina embereik segítségével már minden sérültet lóra ültettek vagy fektettek, az jobb állapotban lévő rendtagok pedig indulásra készen sorakoztak a lovak mellett, hogy majd vezessék őket. A túszok Tamir embereivel körbevéve szintén indulásra készen álltak, míg Chikelu, Ekon, Ekene, Sanura, Khari, Jahi, Nala és Imani nem messze tőlük várakoztak. A tábornok és a vezérek végül kisebb csoportban gyűltek össze a volt csatatér szélén, ahol hamarosan csatlakozott hozzájuk Elyaas és az aranysárkányok.

– Minden rendtag, aki életben maradt, indulásra készen áll – jelentette Nia a tábornoknak. – A túszok a harcosok őrizetében, hasonlóképpen.

Mahado visszafogottan bólintott.

– Már csak egy dolog van hátra – sóhajtott a tábornok, s végig nézett a számos éjelf és midgardi holttesten. – A halottak túl sokan vannak. Nem hagyhatjuk így itt őket, de még a rendtagokat sem tudjuk mind hazavinni. Egy lóra több sérült jut... Visszajöhetnénk a holttestekért a következő körben, de a forró napon órák alatt bomlásnak indulnak, így egészségügyi kockázatot jelentene a városba vinni őket.

– Temessük el őket itt – mondta végül Mosi. – Majd utólag ideküldünk pár papot, hogy végezzék el a szertartást.

– Ön is főpap, nem? – kérdezte Imina. – Elvégezheti maga.

– Nem, nem, Mahinak végre megjött az esze és lemond a főpapi rangjáról! – ellenkezett Elyaas.

– Egy utolsó szertartás még belefér – mondta a mágus.

– Túl sok idő összegyűjteni a halottakat – ellenkezett Tamir. – A sérülteket mielőbb a gyógyítókhoz kell juttatni.

– Ez is igaz – bólintott Mahado, majd kis időre elgondolkodott.

– Én és a sárkányok segítünk a halottakkal – javasolta Elyaas.

– Mi négyen pont erről beszéltünk az imént – mondta Aaron. – A holttesteket össze kell gyűjteni és elégetni. Ezt megoldhatjuk. Nekem és a többieknek még maradt energiánk.

– Te is beszállsz, sárkányfarok? – kérdezte bizonytalanul szerelmét Széth. – Hiszen nemrég még haldokoltál...

– Az aranysárkányok energiája kicsit más, mint a mágusoké. Sokkal jobban függ fizikai állapotunktól. Nem akkor fogyunk ki belőle, ha sokat használjuk a varázserőnket, hanem amikor a testünk is legyengül. De! Elég jól rendbe tettél, Mahi – ütögette most meg mágusa hátát a sárkányfi –, szóval minden remek!

A sakál és Mahado lassan bólintottak. Nia eközben pár szót váltott vezértársaival.

– Én, Mosi, Desta, Imina és Tamir elindulunk a sérültekkel és a túszokkal a városba – ajánlotta Nia.

– Én maradok – mondta Oziré.

– Én menjek vagy maradjak? – érdeklődte Széth.

– Menjél csak, sakálfül – mondta Elyaas. – Vigyázz a sakáljaidra! Ha végeztünk, gyorsan utolérlek!

Széth bólintott. A vezérek rövid búcsút vettek a sárkányoktól, a tábornoktól és az altábornoktól, majd embereikkel megosztva az utasítást lépésben megindultak Théba felé. A reggeli Nap fényesen tűzött a szemükbe, világossága éles kontrasztot adott a hazatérők lelkében kavargó borús fellegekkel. Nala és Chikelu felzárkóztak Nia mellé. Tamir és Imina szorosan egymás mellett ballagtak, Tamir Horelt, Imina Horut kísérte. Ekon, Ekene, Khari és Sanura Mosi mögött haladtak, Ekon fivériesen átkarolta húgát és öccsét. Imani és Hatanub szorosan Széth nyomában lépkedtek, és halkan történeteket meséltek az elhullott sakálvérűekről. Egyedül a sakálok törték meg a menet nyomott hangulatú csendjét, mindenki más szótlanul gyászolta a halottakat, avagy próbálta feldolgozni a megpróbáltatásokat.