Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Meglepő fordulatok II.

„Előlem senki nem bújhat el, sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben!"

„Gratulálok! (...) Ti képesek voltatok a lehető legnagyobb szarból egy még annál is nagyobb szarba keverni magatokat! És engem!"

„Maradjatok a seggeteken, és akkor túlélhettek!"

„Mégis mit vársz tőlünk? Hogy törődjünk bele a raktárélet szépségeibe?"

A kis közjátékot követően Horu és Horel vették át a csoport vezetését, s elől baktatva mutatták az utat. Jahi, karjaiban az eszméletlen hercegnővel szorosan a nyomukban lépkedett, Ekon, Ekene és Khari pedig hátul próbálták tartani az erőltetett tempót. Néhány újabb kanyar után azonban megtorpantak. Horu és Horel sólyomszemei, Jahi harcos érzékei egy alakot fedeztek fel a szomszédos, keskeny járat beszögellésében. Az női sziluett sötét öltözéke miatt az árnyékba olvadt, ám az oroszlánok macskaszemei és kifinomult szaglása felismerték benne Zoanát, s még Anu is figyelemfelkeltően vakkantott. A fekete eb a mágusnő mellett várakozó kecses szukát is észrevette, s üdvözölte.

Az egész csapat megtorpant, majd megoldást várva tekintettek egymásra. Mint egy varázsütésre, visszafordulva menekülőre fogták, s Anu kelletlenül csatlakozott. Ám alig tettek pár futólépést az ellenkező irányba, a járat egész keresztmetszetére kiterjedő világoszöld erőtér állta az útjukat, ami megjelenése után láthatatlanná vált. A csapattagok azonban tisztában voltak vele, hogy attól még ott van, s könyörtelenül taszítaná el őket magától, ha hozzáérnének. Újabb fordulatot vettek, s eredeti útirányukba rohantak, ám a másik oldalról is hasonló energiamező torlaszolta el az alagutat. Két mágikus pajzs között ragadtak, s ezt felismervén aggodalmasan néztek össze.

– Lám, lám – lépett ki a boszorkány gúnyolódva az árnyékból. Anu élénk ugatással illette. Kimért léptekkel eléjük sétált, mialatt arcára sejtelmes mosoly kúszott. Eközben Zara is peckesen kiügetett az árnyékból. Ő és Anu egymáshoz siettek, s az erőtér előtt megállva szemeztek egymással. – Zara, ne most flörtölj! – rótta kutyáját Zoana, majd a csapatra emelt ravasz, szürkéskék szemeiben zöld fény villant. – Szökünk, szökünk, kiscicáim? – sandított az oroszlánokra. Khari idegesen nézett össze testvéreivel. – És átállunk a másik oldalra? – pillantott a sólyomfiúkra neheztelően. Horu és Horel nagyot nyeltek, bár csapatváltásuk valójában nem lepte meg a nőt. Sokkal inkább megdöbbentette a harcos döntése, és a karjában lógó hercegnő. – Jahi, most sikerült meglepned! – jegyezte meg szinte lenyűgözve. – Hogy pont te játszd el a hőst!

– Változatosságra vágytam! – mutatott közömbös mosolyt Jahi.

– Mi történt vele? – vette szemügyre alaposabban az eszméletlen oroszlánlányt Zoana. – Túl sokat tüzeskedett, mi?

– Te történtél, boszorkány! – támadta rögtön a nőt Ekene. – Elraboltad! Te szégyenteljes nőszemély!

– Jaj, milyen gonosz is vagyok! – nevette a mágusnő, majd megkomolyodott. – Ti pedig mérhetetlenül ostobák! Tényleg azt hittétek, hogy meglóghattok?!

– Nos – ragadta magához a szót Ekon, s kaján mosolyát a nőre villantotta. – Egy férfinak szabad próbálkoznia, nem igaz?

– Áh! – legyintett a boszorkány, egy mondat erejéig beszállva a játékba. – Nem jönnek be a férfiak, akik túlságosan nyomulnak – tisztázta leereszkedően.

– Na és egy jómódú, jóképű kereskedő bejönne? – vigyorgott az oroszlán, ám Ekene ezúttal erélyesen vállba csapta, így felmordult kínjában.