Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Akadályok sorozata

„Tartogasd a haragodat későbbre, mert a személyes ellentéteknek itt most nincs helyük!"

„Elismerést akkor kapsz, ha valami tényleges eredményt is elértél a magamutogatás mellett!"

„A tűzkör rejti a lehető legveszedelmesebb varázslatokat, amelyeket talán a legnehezebb visszacsinálni, ha félrecsúsznak..."

Dobogó, több irányból keveredő léptek zaja vegyült a szűkösebb, kanyargós járat lilás-türkizes félhomályába. Nia és Tamir sebesen felzárkóztak a csoportot vezető Jahi és Khari mellé, majd az árnyak takarásából óvatosan lestek ki a szomszédos, tágasabb és jobban megvilágított barlangfolyosóra. A fegyvertár duplaszárnyú, fekete ajtaja előtt legalább két tucat kék bőrű, ezüsthajú katona állomásozott, lézerfegyverüket lövésre készen vállukon pihentették, kardjuk rendelkezésre állva pihent derekukra erősített tokjában. Jahi és Khari gondterhelten néztek össze a két vezérrel. Ők végül visszahúzódtak az árnyékba, majd mindenkit maguk köré intettek.

– Sokan vannak, legalább kétszer annyian, mint mi – ragadta magához a szót Nia. Halkan, de jól érthető, komoly hangon beszélt. – Azok a négyszögletes, hosszúkás, csőszerű fegyverek, melyeket maguknál tartanak... Emlékszem, hogy említettetek valamit róluk – fordult Nalához. A lány bólintott, de helyette Jahi válaszolt.

– Fényt lőnek ki belőle. Lila színű, mint az energiájuk, és úgy vág, mint a sárkányok lézere.

– Az ilyesféle lézertámadásra kell ezek szerint a legjobban odafigyelnünk – következtette Nia. Davura és Szatiah-ra pillantott. – Állítólag a lila energia egyenértékű a mágikus erőkkel, de nem feltétlenül áll azok felett.

Davu kinyújtotta tenyerét a szomszédos folyosó irányába, s a nagyobb távolság ellenére is sikerült kitapogatnia a kékek páncéljából és fegyvereiből áradó szokatlan, természetesnek egyáltalán nem mondható rezgéseket.

– Alapjába véve más természetű, mint a megszokott környezeti energiák, amikhez csatlakozni szoktunk – magyarázta Davu –, de nem különbözik jobban a természetes eredetű energiáktól, mint az mágia, vagyis az asztrális energia maga. Intenzívebb, sűrűbb, rendezettebb, mint a természet színes és néhol kaotikus áramlatai. Ezzel együtt, mondhatni egyszerűbb természetű, egysíkú, azonos, egymással tökéletesen harmóniában álló rezgések egyvelege. Ez a nagyfokú egyneműség és koncentráltság teszi különösen veszélyessé. Mi, mágusok a legtöbb varázslatot a természeti energiák felhasználásával, illetve saját asztrális energiánk különféle formába öntésével, például erőterekké alakításával hajtjuk végre. Ilyen minőségű energiamezőt, amely a kékek felszerelését átjárja, viszont meglehetősen nehéz dolog létrehozni, nehezebb lesz védekeznünk ellene, mint a természet erői ellen lenne. Másrészről ezek az idegen rezgéshullámok... úgy tippelem, ha nagyon sok gyűlik meg egy helyen, fokozzák egymást, és az így kapott egyesített erőtér olyan átható és erőteljes lesz, hogy az belepiszkál az auránkba, és időszakosan még az asztrális energiákat is visszaszoríthatja.

– Ezzel arra céloz – vette át a szót Szatiah –, hogy ha egyszerre több irányból támadnak a lila fénnyel, megbénulhat a varázserőnk. Az alakváltók nem tudnak átváltozni, a mágusok varázsolni, a harcosok ereje elveszik...

– A bénulás fizikai értelemben is értendő – pontosított Jahi. – Elég, ha megcsap a lila energia, pillanatokig lebénulsz. Ha többször, akkor a képességed is összezavarja.

– Érdekfeszítő, ahogy a dolgot hosszasan magyaráztad, Davu – ragadta vissza a szót Nia kissé türelmetlenül – de a lényegre térnél?