Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A veszély hajnala I.

„Ha csak addig hisztek a Napban, amíg látjátok az égen, elvesztek az éjszakában!"

A Naptemplom főként aranyozott szobrokkal és festményekkel díszített belső terében lágy, dallamos zene szólt, főként pengetős, húros hangszerek és bőrrel bevont dobok hangjai, de időnként szisztrumok* hangja is felcsendült. A hieroglifákkal teleírt oszlopok között tömjén és cédrus füstölők illata keringett a levegőben, a hívek odaadó figyelemmel hallgatták a főpap, illetve a főpapnő beszédét. Jelenleg Mahado osztott meg az emberekkel egy, a legfőbb istenükről, Amon-Réről szóló tanítást, mialatt Írisz a termet körbejárva ellenőrizte a gyertyák fényét a többi papnő segítségével. A papok ezalatt az Amon-Rének szánt áldozatokat, számos ékszert, drágakövet, fűszereket és gyümölcsöket készítették elő a sekrestyében.

– ...Éppen ezért mondom, higgyetek és bízzatok a Napban, és Amon-Ré a segítségetekre lesz! Az aranyló aton ereje eléri a földet, táplálja a növényeket, élteti az állatokat, békét és jólétet hoz a nép számára – fejezte be Mahado beszédét az oltár előtt lépdelve. Körbenézett a híveken, megpróbált legalább egy pillanatra mindegyiküknek a szemébe nézni, majd a padok felé vette az irányt. – Van valakinek esetleg kérdése, amit szeretne feltenni?

Egy középkorú férfi emelkedett ki a padsorok közül. Középmagas, szikár ember volt őszesedő hajjal, ruházatából ítélve földműves lehetett, és auráját tekintve ember. Mahado közelebb sétált hozzá és a szemébe nézett.

– Mi lenne hát a kérdésed, fivérem?*

– És ha mégsem bízhatunk a Napban? – kérdezte az ember bizonytalanul, s a közelben néhányan zavarogva összesúgtak. Mahado csendre intette őket, és jelzett a férfinak, hogy folytassa nyugodtan. – Hiszen... éjjelente folyton elhagy minket – magyarázta a hívő. – Mi lesz, ha egyszer nem kel majd fel? – Kérdését újabb sugdolózás és helytelenítő nesz kísérte, ám a főpap szemében ehelyett megértés és komolyság ült.

– Ettől tartasz tehát? – érdeklődte Mahado kimérten. – Hogy mi lesz, ha nem kel fel a Nap?

– Ettől, uram – bólintott a földműves.

– Van még valaki, aki efféle dolgoktól tart? – kérdezte a mágus. Néhány másik férfi és pár nő emelkedett ki a padok közül, és röstelkedve bólintottak.

– Hogyan lehetnénk biztosak valamiben, ami rendszerint eltűnik az égről?

– Olyasvalamiben higgyünk, amit éjjel nem is látunk?

– Mi lesz, ha Ré cserben hagy minket? – érdeklődtek bizonytalanul a hívek, azaz a hitetlenek.

Mahado nem válaszolt rögtön, először a terem közepére sétált, majd komoly tekintettel körbenézett a tömegen.

– Ha így vélekedtek, akkor erősítsétek meg a hiteteket! – kérte, vagyis sokkal inkább utasította őket határozott hangon. – Ha csak addig hisztek a Napban, amíg látjátok az égen, elvesztek az éjszakában!

A termen izgatott moraj futott végig, miközben a hívek próbálták megérteni a főpap kijelentését.

– A világon időnként eluralkodik a sötétség, gyűlnek az árnyak, s amikor már az orrotok hegyéig sem láttok – folytatta Mahado –, emlékezzetek rá! Mindig hajnal előtt legsötétebb az éj. Idővel újra eljön a reggel és a Nap fénye elűzi az árnyakat. Ré bárkáját semmi, még a sötétség legerősebb teremtményei sem téríthetik le pályájáról! – jelentette ki. – Ha pedig mégis meginognátok, gondoljatok erre! Amon-Ré fénye nem csak az égbolton, de a szívetekben, s a lelketek mélyén is ragyog. Ha hisztek a Napban, még akkor is, ha látni nem tudjátok, Amon-Ré fénye átvezet titeket még a legsötétebb éjszaka leghidegebb labirintusán is!