Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Ikerkandúrok

„Nem szégyelled magad?! Egy papnő életére törsz, ráadásul a magasságosok házának szívében!"

„Majd legközelebb, napsugár."

„Elment az eszem, s Ízisz a tanúm, ma hajnalban még távolabb tévelyeg!"

Thébában még sötétség honolt, ám pirkadathoz közel járt az idő. Básztet megtelő, ezüstös gömbje lassan mozgott a hold-negyed felett izzó csillagmezőben a horizont irányába. Egy fekete árny suhant el a Holdtemplom kupolája körül, s csúszott le a fal mentén az egyik mellékbejárathoz közel. A sötét ruhákba öltözött, arcát fekete maszkkal elfedő karcsú, női sziluett éles tőrt húzott elő a derekára kötözött bőrtokból, majd hangtalan, puha léptekkel besurrant a templomba.

Odabent hatalmas volt a csend, minden lélegzetvétele susogó zihálásnak hatott. A bérgyilkos magas oszlopok között lopakodott a terebélyes térben, érzékeivel gyanútlan áldozata után kutatott. Oka volt annak, hogy ilyen sokáig várt a behatolással, megvárta, míg a főpapnőn kívül minden más zavaró tényező elhagyja az éjszaka gyermekeinek templomát. Nem telt bele sok idő, a Névtelen Tűzistennő szobra előtt meglátott egy lila és ezüst selymekbe öltözött papnőt térdepelni.

Zuna Mefnet és Mehit leányához imádkozott, s kérte őt, állítsa meg a birodalmat megfertőző Fekete Rendet. Fogalma sem volt a halálos veszélyről, amely árgus szemekkel őrá leselkedik. Hatti szürkésbarna szemeiben tettvágy csillant, végre elérkezettnek látta a lehetőséget, az esélyt, hogy eleget tegyen az Ő parancsának. Rugalmas, puha léptekkel elindult a papnő felé, ám alig járt félúton, egy macska hangos nyávogása törte meg a templom csendjét. Hatti megtorpant. Mivel félő volt, hogy a nyávogásra fejét felkapó papnő észreveszi, és segítségért kiált, egy ember nagyságú szobor mögé ugrott be búvóhely gyanánt.

A fekete kandúr feltartott farokkal, méltóságteljesen szedve tappancsait Zunához lépdelt, majd aranyszínű tekintetét a papnőre emelve újból éles nyávogást hallatott.

– Hát te meg mit keresel itt már megint? – sóhajtotta Zuna lágyan. Ölbe kapta a macskát, felemelkedett, és karjában az állattal a kijárat felé indult, hogy a negyedben szabadon engedje őt.

Itt az idő! – kiáltotta magában Hatti. Addig kell megtennem, míg a templomban vagyunk, odakint túlságosan is sok lehet a szemtanú, s ebből kifolyólag az, aki közbeavatkozna! Támadásba lendült, kezében a fekete penge vészjóslóan fénylett az ablakokon beeső holdvilágban. Egy utolsó ugrás, és a papnő közvetlen közelében, annak háta mögött landolt. Nem érdekelte, ha azt az idegesítő fekete macskát is meg kell ölnie vele együtt, csak sikerüljön a terve.

Zuna, bár eddig úgy tűnt, cserbenhagyták macska érzékei, az utolsó pillanatban észrevette támadóját. Megrettent, sárga macskaszemekkel perdült meg a tengelye körül, csakhogy Hatti elszánt tekintetével, s magasba lendülő karjával találja szemben magát. Ám mielőtt a harcoslány lecsaphatott volna, a fekete kandúr sebtében kiugrott a papnő öléből, s harciasan a támadóra vetette magát. Míg a macska Hatti arcát karmolta, ahol győzte, Zuna a lehető legnagyobb hangerővel felsikoltott, majd elrohant.

Hattinak meglehetősen meggyűlt a baja a kandúrral. Ám amikor készült a papnő helyett most annak elvágni a torkát, hogy végre leráncigálja magáról, egy kemény ütést érzett a tarkóján. Kongó fájdalommal a fejében térdre esett, de nem ájult el. Mint kiderült, Zuna nem elmenekült, hanem egy potenciális fegyver után nézett, hogy magával együtt a macskát is megmentse. A fekete kandúr most elismerő nyávogást hallatva felugrott a kezében egy kisebb Básztet szobrot tartó papnő vállára.