3 Yrs 〜 Ateez ff. ✓

🌺FORTY〜SIX🌺

[•••] Jan. 1. (K)

San mocorgására ébredtem. A kanapén feküdt el, amíg én rajta voltam. -Nagyon rossz lehetett neked így aludni...- fordultam hátra.

- Így kényelmetlenebb... - szólalt meg rekedt hangon.

- Szóval akkor is kényelmetlen volt, akkor hason voltam. - ragadtam meg a "lényeget".

- Legalább reggel ne legyél ilyen... - sóhajtottam és megint fordultam egyet. - Így még kényelmes is... - mosolygott csukott szemmel.

- De hiszen nehéz vagyok...

- Azzal a kemény 38 kilóddal? - nevetett fel.

- Mostmár biztos nem vagyok annyi.

- Majd megnézzük... - ölelt át és a hátamat simogatta.

Esküszöm, kellemes volt így lustálkodni vagy fél órát. Közben betoppant Yeosang. Ha jól emlékszem le is fotózott minket és elküldte a bátyámnak.
Sannak egyszer csak korgott a hasa, amire felnevettem.

- Lehet, éhes vagyok...

- Lehet? - néztem fel rá.

- Oké, biztos. - nevetett ő is.
Felkeltünk és a konyhában gyorsan össze dobtunk valamit.

- Beszéltél anyuékkal? - tettem fel hirtelen a kérdést, mire San félre nyelt és köhögni kezdett.

- Tessék...? - kérdezte végül.

- Még az elején megígérted, hogy megpróbálsz velük beszélni.

- Tudom, de... Nem tettem meg...

- Akkor most. - kaptam elő a telefonom és elkezdtem hívni anyut.

- Mi? Várj! Ne hívd! - tiltakozott a szőke, de már mindegy volt. Ki hangosítottam amint felvette.

- Szia anyu! - köszöntem.

- Szia drágám! Itt hajnali három van... Minden rendben? Miért hívtál? Bocsi, nagyon el vagyunk foglalva... Ugye nem haragszol, amiért nem írtunk? - hallatszott a hangján az aggodalom.

- Persze, meg értem, nem baj. - mosolyogtam amit persze nem láthatott.

- Szuper. Mit is szeretnél? Vagy már mondtad?

- Ezt... - nyújtottam San felé a telefont. Elvette és kétségbeesetten nézett rám. Oda tátogtam, hogy mit mondjon. Egy kis hezitálás után meg is tette.

- Én... umm... Boldog újévet... - mondta remegő hangon.

- San? Te vagy az? - kérdezte egy kis idő múlva anyukám.

- Igen...

- Olyan rég hallottam a hangod... - kapkodott levegő után.

- Sírsz? Ne sírj! Anya!

- Bocsi... - szipogott. - Csak olyan boldog vagyok... - erre Sannak is meg eredtek a könnyei, és eltakarta az arcát. Megmosolyogtam ezt a pillanatot. -Most látom először sírni... A boldogságtól van, igaz?-

- San... Ha... Amikor vissza érünk átjössz?

- Igen. - töröltette a szemét.

- Addig vigyázz Rachelre. Kérlek, számítok rád...

- Meg teszek mindent... - mosolygott.

- Te se sírj, rendben? - kérte kedvesen anyukám. Halkan felálltam és el hagytam a helyiséget. Úgy gondoltam, hogy most jobb, ha nem zavarok...