3 Yrs 〜 Ateez ff. ✓

🌺FORTY〜FIVE🌺

[•••] Dec. 31. (H)

Rachel szsz.

Vasárnap volt a srácokál live, ma pedig mindenki haza mehet látogatóba. Én és San a nagyszüleinkhez megyünk. Yuna még mindig nem adott semmi életjelet és egyre jobban aggódom érte.

- Biztos jól van, csak elfoglalt... - nyugtatott San.

- A te nővéred is! Nem is vagy ideges, hogy esetleg valami baj történt?

- Lehet, éppen gyereket vár. - rántott vállat.

- Ez nem vicces... - karba tettem a kezem amint felnevetett.

- Hát most miért? Te lennél a keresztanyja.

- Akkor nagyon öregnek érezném magam.

- 16 évesen még nem vagy öreg.

- De aztán 18 leszek, majd 21 aztán meg már 40... - idegeskedtem amin a bátyám csak egy jót nevetett.

- Ezért kell megbecsülnöd, amid most van.

- Van egy nővérem, egy osztályom, egy kedves barátnőm és egy bátyám. - mosolyogtam rá.

- Van egy nővérem, egy bandám és egy aranyos kis húgom. - mosolygott vissza.

[•••]

Nos, megérkeztünk. Kicsit ideges vagyok, mivel körülbelül hét éves lehettem amikor utoljára láttam a nagyszüleimet.

- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre az időseknek.

- Szia San! Rachel, hogy megnőttél... - csodálkozott a nagyi, amit csak megmosolyogtam.

- Hogy találkoztatok? - kérdezte a nagypapa miután elhelyeszkedtünk kényelmesen.

- El vitt Yuna az egyik koncertjükre... És ott közölte velem, hogy oda költözöm... - néztem Sanra.

- Az elején elég vissza húzódó volt. - mosolygott San a nagyiékra.

- Hát most mit vártál tőlem?

- Azt, hogy nem leszel anorexiás. - nyújtotta ki a nyelvét.

- Nem is voltam. Csak egy kicsit...

- Gyerekek, gyerekek... - csóválta a fejét a nagyi nevetve.

Nagyon jó volt velük társalogni. Mindig is szerettem az idősebbekkel beszélgetni.
Miután vacsorát is ettünk, a nagypapa elment aludni. Nem sokkal később a nagyi is keresett valami nyugodt elfoglaltságot a szobájukban, szóval Sannal lent voltam a nappaliban. Beszélgettünk és telefonoztunk. Én elvoltam magamban, de azért jól esett ha hozzám szólt.

- Sa- Oppa... - szólítottam meg. Még mindig nem szoktam meg nagyon, hogy így hívom ezért néha el is felejtem. - Meddig lesz szünetetek? - kérdeztem miután felém kapta a fejét.

- Ha rakunk ki képeket hogy még élünk, akkor kaptunk másfél hetet... - gondolkozott el.

- Jó nektek. - nevettem fel. - Nekem már csak ez a hét van... - nyújtóztam.

- Oh, tényleg... Milyenek a jegyeid?

- Hát ohm... - tettem úgy mintha nagyon rosszak lennének.

- Rachel, ugye nem fogsz megbukni...? - kérdezte amire muszáj volt egyet nevetnem.

- Nem fogok. Jók a jegyeim...

- Tánc... Nem. Ének, ugye? Az hogy megy? - vigyorgott.

- Miért pont az érdekel? - kérdeztem kicsit idegesen.

- Mert kíváncsi vagyok, hogy az hogy megy neked.

- Szarul. - nevettem fel kínosan.

- Hányás vagy belőle?

- Kettes... Talán hármas. - gondolkoztam el.

- Mond, hogy viccelsz...

- Nem viccelek. Nem értem az egészet. Ez az egyetlen, ami tényleg nem megy.

- Miért nem szólsz? Vagy valami? - tárta szét kéz kezét.

- Pont ezért. Nem akartam, hogy foglalkozz vele. - adtam meg az egyszerű választ.

- Mostmár késő. - mosolygott. - Te leszel belőle a legjobb. - ölelt meg. Sóhajtottam egyet és vissza öleltem.

[•••]

Boldog újévet kívántunk a nagyiéknak. Az osztályomnak is írtam, amíg San a többi tagot zaklatta. Elköszöntünk a nagyszüleinktől, mivel csak annyira jöttünk, hogy ne legyenek egyedül így újévnél. Még marasztalni akartak, de ahogy láttuk, mindjárt helyben bealszanak. Nagyon fáradtak voltak már.
Haza felé szinte végig zenét hallgattam vagy beszélgettünk.
Otthon pedig gyorsan lefürödtünk. Olyan nagy volt a csend a többiek nélkül... Végül a tv-ben néztünk valami random filmet.

- Nem vagy fáradt? - kérdezte San miután a második filmnek a közepén jött egy kis reklám.

- De... - nevettem. Neki dőltem és egyből elnyomott az álom.