Picit pervi rész ( ͡° ͜ʖ ͡°)
[•••] Márc. 26. (K)
Reggel arra ébredtem, hogy sikerült leesnem az ágyról.
- Hogy az a... - nyöszörögtem.
Felültem, majd kómásan körül néztem. Elkezdtem öltözni, majd kimentem a szobámból. Le akartam menni enni, viszont meg hallottam valamit. Rachel ajtaja résnyire nyitva volt, és szipogás hallatszott ki onnan. Oda mentem, majd kopogtam párat, végül benyitottam. Az ágya szélén ült, miközben az arcát takargatta.
- Mi a baj? - csuktam be magam mögött, majd oda siettem hozzá.
- Olyan idióta vagyok... - kezdett bele zokogva. - Én ezt nem akartam...
- Mi? Mit?
- Hogyan jutottam el odáig, hogy majdnem öngyilkos lettem? - nézett fel rám. - Emlékszem mindenre kivéve a sulira... Hogy felejthettelek el titeket? - nézett a szemembe kétségbeesetten.
- Már mondtam, hogy nem tehetsz róla... - öleltem magamhoz.
- De... Megint nem bíztam bennetek... - szorította meg a pólómat.
- Ki hinne 8 teljesen idegen srácnak? - toltam el egy kicsit magamtól mosolyogva.
- Akkor is el kellett volna mondanom, hogy milyen rosszul vagyok akkor, nem...? - kérdezte könnyes szemekkel.
- Tudod... Igazából sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a vége... Már az az előtti napon is látszott rajtad, hogy folyamatosan stresszelsz... - itt lesütötte szemeit. - Benyitottam a szobádba, meg akartam kérdezni, hogy eszel-e. Nem voltál itt, és én körül néztem. És amikor meg láttam az asztalodon azt a pengét, nagyon rossz előérzetem lett... Magamban reménykedtem, hogy ugye nem csináltad. De amikor meg akartam kérdezni Sant, hogy látott-e téged, és meg láttam a karod... Én nem akartam elhinni. Ne hagyj itt minket így, soha. - emeltem fel a fejét, és rá mosolyogtam.
- Nem akarlak itt hagyni... Izé... Titeket... - javította ki magát, mire muszáj volt kuncognom egy halkat. - Hát ez rohadt kínos volt... - suttogta, és elvette a kezem.
- Ne mondd, hogy ennyitől képes vagy zavarba jönni.
- Mert ha igen? Akkor mi-- azt hittem hogy megsértődik, szóval gyorsan elcsitítottam egy apró csókkal.
- Máshogy is le tudtál volna állítani... - mondta halkan, amint elváltam tőle.- De így jobb. - mosolyogtam rá.
A tekintete megint elkezdett cikázni a szemem és a szám között. -Nem. Ne segíts neki... Mostmár csinálja magától egyszer...- kicsit félénken íriszeimbe nézett. Behunytam a szemem, hátha ezzel biztatni tudom. Pár másodperc múlva megéreztem a remegő ajkait sajátjaimon. Direkt nem csináltam semmit, mire elvált. Valószínűleg megijedt, hogy valamit elrontott. Rá mosolyogtam, és most én kezdeményeztem a csókot. Fogalmam sincs mi lelt engem, de végig nyaltam alsó ajkán.
- Nem. - vált el egyből és rázta a fejét. - Éhes vagyok. Most nem...
- Most nem? Akkor máskor? - húztam féloldalas mosolyt. -Igen, most egy kicsit sarokba szorítottam szegényt, de ez van...-
- Na, mit akarsz enni? - nevettem fel, mivel nem tudott mit válaszolni.- Pirítóst. - mosolygott.
Rachel szsz.
Lementünk a konyhába, és ketten össze dobtunk valami ehetőt. Közben pedig csak boldogan elbeszélgettünk. Végül megelőzött, és a tányérokat felkapva, oda sietett a mosogatóhoz. Nevetve megcsóváltam a fejem, majd kaptam egy üzenetet drága barátnőmtől.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
3 Yrs 〜 Ateez ff. ✓
Hayran Kurgu/|BEFEJEZETT|\ Ohayo!🌺 Igazából nem tudom mit mondhatnék nagyon erről a könyvről.. A cím sokmindent elárul(≧▽≦) Rachel az a 15 éves lány, aki eddig semmit nem tudott a bátyjáról, most mégis vele és a barátaival fogja tölteni majdnem minden percét...