3 Yrs 〜 Ateez ff. ✓

🌺FORTY〜NINE🌺

[•••] Jan. 6. (V)

Reggel egyedül voltam. Nem volt itt. -Legalább itt maradhattál volna, ha már tiéd az első csókom...- érintettem meg alsó ajkam. -Azt akarom, hogy megcsókoljon megint... De ezt nem lehet. Pedig olyan jó volt... De nem szabad. Ha meg tudják, akkor nekem végem...- megint meg eredtek a könnyeim. Remélem nem fogok majd egész nap sírni... Az kicsit durva lenne...

Egy olyan fél óra után, miután ki sírtam magam, gyorsan felöltöztem és bementem a fürdőbe. -Ha ezt nem veszik észre, akkor semmit...- nézem a piros szemeimet a tükörben. Nem akartam bemenni a konyhába, mivel nagy valószínűséggel ott volt Seonghwa. Szóval inkább vissza mentem a szobámba és vártam... valamire.

- Ettél már? - nyitott be San egy ilyen 10 perc múlva.

- Nem... - néztem fel a telefonból.

- Akkor gyere. - azonnal felpattantam, és követtem a konyháig.
Össze dobtunk valamit, és már ettünk is.

[•••]

Egész nap stresszeltem és sírtam a szobámban... Ha valamiért kint voltam és valaki elkezdett velem beszélgetni, mindig lesütöttem a szemeim, nehogy meg lássa hogy ki van sírva. Tényleg nem értem, hogy hogyan tud ez a dolog engem ennyire megérinteni...

-Miért tetted meg? Nem lett volna szabad. Tényleg így érzel? ...Ennek miért van ilyen nagy súlya?!- kezdtem el sírni megint. -Ha meg tudják, mind a kettőnknek annyi. Én ezt nem bírom... Sokkal jobb lett volna, ha csak én érzek így és te figyelmen kívül hagyod...-

[•••] Jan. 7. (H)

Reggel nagy nehezen kikeltem az ágyból. Elkészültem, és mentem is reggeli nélkül. Nem volt kedvem semmihez...

- Veled meg mi történt? - rakta arcomra kezét Minsun, miután le ültem mellé. - Te sírtál? Aludtál egyáltalán? Mi történt? - aggodalmaskodott.

- Igazad volt... - vettem egy mély levegőt, ezzel megakadályozva, hogy helyben kezdjek el sírni megint. - De miért? Én ezt nem akartam... - töröltem meg az szemeim fáradtan.

- Várj, mi? Seonghwáról van szó? Vagy mi? Mit csinált?
Becsöngettek, szóval abba maradt a beszélgetés. Bár nem is tudtam figyelni órán...

[•••]

Miután ki csöngettek, bementünk a mosdóba, és ott kért számon hogy mi történt.

- Szóval? - állt meg az ajtó előtt.

- Ennyire látszott rajtam? - kérdeztem tőle, akire csak bólintott egyet. - Minsun... Engem ő... Ő engem tegnap megcsókolt!

- Tudtam, hogy ez lesz... - sóhajtott és magához szorított. Vissza öleltem és a vállának döntöttem a fejem.

- Miért...? Miért történt ez? - kérdeztem elhaló hangon, ismételten a sírás határán állva...

- Először fel kell dolgoznod. - suttogta, miközben nyugtatás képpen a hátamat simogatta. Annyira megnyugtató volt... Olyan jól esett, hogy valakinek elmondhattam.

[•••]

Utolsó óráról az ofő késett pár percet. Végül betoppant az új lánnyal, aki... Aki európai volt.

- Jó napot gyerekek! - állt meg a tábla előtt. Köszöntünk mi is, majd folytatta. - Rendben, szóval... Ő itt Kayla Hood. Angliából jött ide hozzánk, szóval kérlek titeket, ne kergessétek el. - nevetett fel. - Na igen, természetesen nem beszéli anyanyelvi szinten a koreait, szóval ha lehet, ne csak úgy beszélgessetek vele. - mosolygott.