3 Yrs 〜 Ateez ff. ✓

🌺FIFTY〜SEVEN🌺

NeM hAlT mEg SeNkI–

[•••] Márc. 17. (V)

Amint felébredtem eszembe jutott, hogy tegnap nem fürödtem. Kerestem tiszta ruhát, és meg indultam a fürdőszobához. -Itt nincs kulcs?!- akadtam ki amint megláttam. Körül néztem, majd meg akadt a szemem egy fa széken. Oda toltam az ajtó elé, hogy ne lehessen kinyitni, és már el is mentem tisztálkodni. Mit ne mondjak, fel tudom találni magam ezek szerint...

Éppen kiálltam a zuhany alól, amikor valaki megpróbálta lenyomni a kilincset.

- Umm... Rachel? - hallottam meg Seonghwa hangját.

- Igen? - csavartam a testem köré a törölközőt.

- Most fürödtél?

- Igen.

- Kész vagy?

- Mindjárt... - szenvedtem fel magamra a nadrágom.

Elhúztam a bútort az ajtó elől, és kinyitottam. Seonghwa a falnak dőlve állt.

- Te egy székkel torlaszoltad el az ajtót? - nevetett fel amint meglátta.

- Nem volt kulcs. - indultam meg a szobám felé, halványan mosolyogva.

[•••]

Egész nap a szobámban voltam, és gondolkoztam. Vissza akartam emlékezni, de nem ment. -Bele őrülök...- tördeltem az ujjaim.
Amikor lent voltam, nem mosolyogtam őszintén. Nem tudtam. Teljesen magam alatt voltam. Meg már csak azért is, mivel nem emlékszem a kapcsolatomra Seonghwaval.
Vacsora után egyből le is feküdtem aludni. Legalábbis próbáltam. Vagy két órán keresztül forgolódtam a gondolataim miatt.

[•••] Márc. 19. (K)

Már negyedik napja hogy folyamatosan próbálok visszaemlékezni, de egyszerűen nem haladok. És egyfolytában magam alatt vagyok...

- Jó reggelt. - jött be a konyhába ásítva Seonghwa.

- Jó reggelt... - kezdtem el mosni a koszos tányérom.

- Istenem... Annyira sajnálom... Azt hiszed, hogy nem tudok róla hogy együtt vagyunk, igaz? Ezért nem is viselkedsz úgy... Minden az én hibám... Meg sem kellett volna születnem, és akkor mindenkinek könnyebb lenne. El rontok mindent...- le hullajtottam egy könnycseppet.

- Te--

- Aish! - szaladtam fel a szobámba, még mielőtt meg tudta volna kérdezni, hogy miért sírok.

Kulcsra zártam az ajtóm, és lecsúsztam a falap mentén a földre. Át öleltem a térdeim, és elkezdtem zokogni. -Semmi értelme... Nem fogok emlékezni... Így nincs értelme élnem sem...- és ekkor egy kósza gondolat át futott az agyamon, amit azonnal meg is ragadtam... Kerestem egy hegyezőt, szétszedtem, és a két kis pengét ki pattintottam belőle. Teljesen magamba voltam zuhanva... Leültem az ágyam végébe, és meg karcoltam az egyikkel az alkarom felületét. Aztán erősebben végig húztam bal karomon. Egyből ki serkent a vörös folyadék, ami a padlón ért földet. Még ugyan így végig húztam rajta kétszer. -Ezt észre fogják venni, ha ide csinálom...- így tehát neki estem a jobb combomnak. A térdem felett hagytam hét vágást, majd úgy voltam vele, hogy majd este folytatom. Leraktam a pengét az íróasztalom szélére, és egy zsebkendővel feltöröltem a földről a vért, majd a végtagjaimról. Az alkaromon elég nehezen állt el a vérzés, de végül az is fel adta. Ki kaptam az első pulóvert amit megláttam, ami mellesleg hó fehér volt. -Mostmár úgysem fog vérezni...- ezzel a gondolattal fel is vettem.