Fuss, ha tudsz

Barnabas

Mivel az időjárás így novemberben szinte mindenkit a Roxfort falain belül tartott muszáj volt valamivel elfoglalni magunkat abban a kis időben amikor nem tanulnunk kellett.
Liz úgy döntött nem jön velem mikor újra felhoztam neki a kastély bejárását. Még mindig azt mondja jobb ötlet távol tartani magunkat azoktól a helyektől amiket nem ismerünk nehogy rossz helyen kössünk ki. Eleinte úgy gondoltam igaza van. Nem engedhetjük meg magunkat a büntetést és pontok vesztését, de az unalom egyre jobban nyomott szóval úgy döntöttem, ha ő nem jön majd megyek egyedül.
A falakat sárgára szinezte a gyertyák fénye. Olvadt viasz illata terjengett a levegőben. A festmények közül volt aki nem örült a társaságomnak és melegebb éghajlatra küldött és volt aki bájosan integetett.
Odamentem az egyikhez amelyik szimpatikusnak tűnt hátha tud segíteni. Rókaszerű arca volt a hölgynek a festményen. Egy igencsak nagy kárpitozott fotelben ücsörögve nézett le rám olyan mosollyal ami látszott hogy nem sűrűn jelenik meg az arcán pedig nagyon is jól állt neki.

-Neharagudjon, megtudná mondani merre érdemes kezdenem a körutamat itt a Roxfortban? Szeretnék érdekes dolgokat látni.

-Általában nem segítek az ilyen suhancoknak mint te. Főleg nem ilyen ostoba kérdések megválaszolásával. De ahogy elnézlek nem az a típus vagy aki könnyen feladja, viszont annál inkább idegesítő. Menj fel a hetedik emeletre, ha valamj érdekeset akarsz látni és keresd meg Badar Barnabas-t

Felcsillant a szemem. Végre valami érdekes történik velem

-Köszönöm -Válaszoltam de már rohantam is az emeletek felé.
Bár a lépcsők szeszélyesek, akárhányszor rossz irányba tekergőzött el a lépcső nem törődtem vele mi van azokon a bizonyos emeleteken. Mentem egyenesen a hetedik emeletre.

-Barnabas?

Nem volt a folyosón túl sok festmény és az elsőn amin megakadt a tekintetem egy igen furcsa volt. Lehet ezt gondolta érdekesnek az a dáma szerű nő? A férfi régimódi ruhában volt. Vidámnak tűnt. Olyannyira hogy trollokat tanított balettozni.

-Én vagyok az. Ki küldött? - Nézett értetlen arccal rám.

-Hát azt nemtudom megmondani se azt mondta van itt valami ami érdekes lehet számomra.

-Lehet rám gondolt. De azért nézz szét.

A folyosón nem volt sok látni való. Egy hatalmas, ember nagyságú váza volt a másik végén pedig az ablak. Az a pár ember aki vállalta a hideget kinnt hócsatázott. Viccesnek tűnt,de ilyen magasságból nem tudtam kivenni kik játszanak odalennt és, hogy érdemes lenne lemenni hozzájuk vagy nem tudnék csatlakozni.
Inkább nem vállaltam. Nem azért jöttem fel idáig hogy aztán lemenjek.
Leültem hát Barnabas festményéhez és figyeltem amint a buta és behemót trollok botladoznak rózsaszín tütüben.
Bár lenne itt valami más is. Valami ami igazán felkelti a figyelmem. Valami különleges. Olyan amivel hetekig el tudom magam foglalni. Nem szeretem a hideget szóval csak a benti elfoglaltságok maradtak amik nem voltak túl változatosak. Kőfal súrlódását hallottam és amikor magam mögé néztem egy nagy boltíves ajtó volt az eddig üres falon.
Vastag vas kilincse hűtötte a kehemet. Felmerült bennem hogy talán kopognom kellene, de addigra halk nyikorgással már nyiltaz ajtó. Remélem senki sincs bennt.
A termet inkább egy nagy csarnokhoz tudnám hasonlítani. Telis tele minden félével. A falaknál könyvektől roskadozó polcok. Középpen asztal rajta üveg varázsló sakk készlettel. A sarkokban kényelmes párnák, labdák. És egy nagy halom kacat.
A kacatok közt volt fa madár ami énekelt. Furcsa fiolák tele valami misztikus folyadékkal és egy ékszeres doboz. A doboz tele volt drágaköves gyűrűkkel, tiarákkal, vaskos ólomsúlyú nyakláncokkal. Az egyik szekrényben báli ruhák tömkelege várta fénykorát. Levettem egy szimpatikusnak tűnő könyvet és olvasni kezdtem. Már elolvastam legalább a felét amikor elgondolkodtam mennyi lehet az idő. De órát sehol sem láttam. Bár tudnám mennyire lehet késő. Nem akarok későn kimenni innen. Frics-csel se akarok össze futni. Ekkora az éneklő madár elénekelte nekem az időt.
Ekkor kezdtem megérteni mitől ks érdekes ez a szoba. De csak hogy biztosra menjek kipróbáltam miket kérhetek még. Igaz idő szűkében voltam még egy dolgot kértem. Egy tükröt. Ez sem volt eredetileg a szobában de megjelent egy. Belenézni viszont már nem volt időm. Kifordultam a szobából és néztem ahogy az ajtó vissza olvad a falba. Csak reméltem, hogy később is itt lesz.
Lesiettem a lépcsőkön, át a klubhelyiség bejáratán és ott ült Liz az egyik kanapén sápadtabban mint valaha. A körmeit rágva bámult felém.

-Azt hittem már sose jössz vissza. Úgy izgultam, nehogy beleakadj az öreg Frics-be. Ráadásul megmondták hogy a lépcsők cselesek és már bántam hogy nem mentem veled. Ugye nem mentél a harmadik emeletre?

-Dehogy is. Nyugalom, nem történt semmi rossz. De ha legközelebb lesz szabadidőnk muszáj lesz megmutatnom neked mit találtam.

A tanárok annyira elhalmoztak minket minden féle tanulni valóval, hogy mire oda jutottunk, hogy újból meglátogathattam a bűvös helyet már majdnem karácsony volt. Már bőven elhagytuk a harmadik emeletet amikor lenézve Harry-t és a barátait láttuk pár emelettel lentebb. Tudom hogy valamelyik torony a Griffendéleseké így nem volt gyanus senkinek amit csináltak. Viszont megértem hogy a legtöbb Mardekáros miért tartja idegesítőnek őket.
Harry teljes mértékben próbálja felhívni magára a figyelmet, amivel csak lehet. Igaz mostanában csak apróságokat tesz, de ez is bőven elég. Minden bájitaltan róla kell szóljon. Granger mindenben okosabb. Persze ez előny, de esélyt sem ad másoknak a gondolkozásra, pedig volna kire ráférjen egy kis gondolkodás mert Weasley-nek nyilvánvalóan fogalma sincs miről szólnak az órák. Nem is törődtem egy pillantásnál többet velük. Odaértünk Barnabas portréjához, vidáman üdvözöltem és így szóltam:

-Liz. Most amennyire csak tudsz koncentrálj arra amit csak akarsz most. De nagyon.

-Dehát miért olyan fontos ez? Ez csak egy folyosó.

-Igen, de kérlek próbáld meg. Koncentrálj arra amit akarsz.

Liz becsukta a szemét, pár másodpercig mintha gondolkodott volna aztán újra megjelent az ajtó. Nemtudtam mi fog benne várni és ettől csak még izgalmasabb lett az egész. Amikor a kezem újra érte a hűvös fém kilincset ami pont úgy volt kialakítva hogy tökéletesen illeszkedett a markomba megnyugodtam. Egy olyan pontja a kastélynak ami csak a miénk. És ráadásul olyan amilyennek akarjuk. Benyitottam és már léptem volna be amikor megláttam hogy ez most nem a múltkori tágas terem tele könyvvel és érdekes antik dolgokkal, hanem egy kisebb tároló hely benne seprűkkel. Hát persze... Ez Liz kívánsága nem az enyém. Liz nem kalandra vágyik hanem arra hogy végre repülhessen. Ránéztem Lizre aki csodálkozva pillantott rám. Azonnal tudtam mit kell tennünk, persze nagy volt a kockázat de muszáj volt. Megfogtam két szimpatikus seprűt, kivettem a helyükről. Becsuktam az ajtót ami eltűnt majd erősen koncentráltam egy teremre benne labdákkal. Az jó lesz gyakorlásnak. Az ajtó újra megjelent és ezúttal tudtam mi lesz benne.

-Ez volt életem legjobb napja. - Sóhajtotta este a mellettem lévő ágyról.-Szerinted máskor is vissza mehetünk?

-Amikor csak akarunk.- Ha tud is róla más akkor sem ebben a formában jelenik meg neki hacsak nem ugyan ezek a vágyai, gondoltam magamban.
Még ott a teremben megeggyeztünk, hogy ezt nem híreszteljük senki másnak. Egyrészt mert nem akartunk osztozni, másrészt mert attól féltünk bajunk lehet belőle. Liz volt nagyon sokáig az egyetlen aki tudott erről a szobáról általam, mert ő volt itt az egyetlen akiben igazán megbíztam. Persze ott van a kviddics csapat de az egészen más. Ők csak a barátaim de Liz.. Nemrég ismerem de olyan mint egy testvér. Ahogy ránéztem rövid hajára, pont a tavat bámulva rágta a körmét, rossz szokása szerint. Én pedig kimerülten álomba merültem.