Fuss, ha tudsz

Elszabadult Kalap

Újabb napok teltek, de Iwan vagy nem jött az iskolába vagy teljesen áttetsző lett mert sehol sem láttam.

Unottan kevergettem a zöldség salátát a tányéromban amihez felettéb nem volt kedvem. Nem is tudom miért ezt szedtem magam elé.

Mintha valami súrolta volna a vállamat, de senkit sem láttam mikor arra pillantottam.

Felállt a hátamon a szőr a gondolatra hogy valamelyik szellem kerülget. Főleg ha eszembe jutott a mélabús beesett arcú Véres Báró.

Ha lehetett még jobban az ételemre koncentráltam amit végül mikor újabb simítást éreztem magamon hátrahagytam és sietős léptekkel elindultam valami biztosabb helyre.

A kissé állott levegőjű alagsorba érve csillapodott a szívverésem, de innen még messze volt a házunk bejárata. Lassítottam a lépéseimen mivel magam mögé nézve senkit sem láttam.
A távolból diákok csevegése és feltörő kacagása hallatszott ide le. Szépen haladtam előre. Bekanyarodtam oda ahonnan már ráláttam a falra ami az ajtónkat rejtette. Egyre kevesebb lépés választott el és már teljes biztonságban érezhettem magam.

Ekkor a hátam mögül erős kéz ragadott meg, pedig nem állt mögöttem senki aztán pedig fordult velem a világ. Amit eddig láttam minden elhomályosult és csak egyetlen alak vette ki magát élesen a környezetből. Iwan magas szikár alakja és hóna alatt az élénksárga könyv magaslott szembe velem. Másik kezében a pálcájával burkot képezett körénk.

Sejtettem, hogy ez is olyan mint a múltkori és a hangunkat nem rejti el. Bármit is akart mondani, ha kettesben szerette volna tenni el kellett rejtőznünk valahol nehogy megzavarjanak. Elhúztam a számat és vezetni kezdtem egy olyan alagútba ahol tényleg ritkán szoktak járni.

-Itt mondhatod mi van, de figyeljünk, hátha mégis jönne valaki. -Suttogtam hallkan. Egyébként is olyan közel volt, hogy kár lett volna kiabálni.

Iwan szabad kezével odanyújtotta a varázslatos múlt őrző könyvet, és intett a fejével, hogy nyissam ki.
Izzadt ujjaim közül egyfolytában ki akart csúszni a bőr kötésű borító, de nem hagytam, hogy elejtsem.

-Mit kellene megnéznem? -Sejtettem, hogy arra, hogy a komplett könyvet elolvassam több időre lenne szükség. Nem ácsorogna itt tovább Iwan rejtegetve a külvilág elől, ha arra várna, hogy olvassam ki az egészet.

-Lapozz a 236. -ik oldalra. -Utasított Iwan.

Nemtudtam mit akar mutatni, de féltem hogy valami olyat talált amit talán remél, hogy nemtudok és csupán véletlen áldozata vagyok a tetteknek.

A 235.-ik oldalon, mikor már csak egyet kellett lapoznom a könyvben amiben az én véremmel íródott a történet megállt bennem az ütő. Nem mertem tovább lapozni. Felnéztem Iwanra miközben remegő kezeim között próbáltam megtartani a vaskos kötetet.

-Ez mit jelent? -Suttogtam neki és láthattam ahogy ő is figyelmesen néz rám kutatva a reakciómat.

A lapon csupán egyetlen dolog szerepelt. Egyetlen egyszer láttam eddig saját szememmel ezt az ábrát. Soha többet nem akartam, hogy megpillantsam vagy bármi közöm legyen ehhez az egész ügyhöz.

-Csak lapozz tovább. -Utasított ridegen Iwan és elemelte a tekintetét, hogy tovább figyelje a pajzs mozgó füstszerű részein keresztül, hogy jön-e valaki.

Alig tudtam megtartani a könyvet a kezemben míg lapoztam egyet úgy ahogy Iwan kért rá.

A következő oldalon cikornyás betűkkel folytatódott a történet, hogyan is hagytak a magam sorsára a szüleim. Persze a könyv külső szempontból mutatta az események sorát és láthattam amint a szüleim már jóval a kiválasztásom előtt eldöntötték, hogy ez fog történni.