Fuss, ha tudsz

Találkozás

A Roxforti csata bekerült a történelem könyvekbe. Lassan mindenki kezdte elhinni hogy Tudjukki meghalt, a halálfalók pedig szépen lassan mind begyűjtésre kerülnek.

A csata után én magam mentem el felkeresni McGalagony professzort aki nem is lehetett volna jobb igazgatója a Roxfortnak. Elmondtam neki mindent amit tudok és kértem,hogy segítsen nekem helyre hozni a hibáimat. Jó néhány tárgyalás után Jasmine, Madam Pompfrey és McGalagony segítségével a helyreállított Minisztériumban végül úgy döntöttek megfigyelés alá helyeznek,de a segítségemnek is örülnének. Személyesen intéztem el ,hogy lehetőleg minél hamarabb én is a Minisztrium hasznára váljak. Elárulva nekik miféle erővel rendelkezem nem sokat gondolkodtak a rám bízandó feladaton. 

Eleinte a halálfalók felkeresése lett a munkám később pedig kém lettem a mugli világ és a mi világunk között. Én lettem az első akit hivatalosan nem regisztráltak be az animágusok közkihirdetett listájába. A tárgyalások ideje alatt ami egészen a nyár kezdetéig elhúzódott Jasmin-ék lakásában laktam ahonnan remek rálátásom nyúlt az én drágalátos hamis szüleimre, akiknél végre megértettem,hogy azért bántak velem úgy ahogy mert valójában nekik soha nem is volt gyerekük. Ahogy megszűnt a rajtuk fogó varázslat el is felejtették hogy én voltam és nyugodtan élhették az életüket. 

Hosszú hónapok után azonban azt éreztem ideje haza mennem. 

-Biztos vagy enne hogy vissza akarsz oda menni? -Érdeklődött Jasmine a szüleivel egyetemben. -Megértjük ha inkább maradnál még. 

-Köszönöm,de azt hiszem ezt meg kell lépnem. -Sóhajtottam nagyot fújtatva a bőröndöm súlya alatt. 

Kiléptem az ajtajukon és szárnyra kapva igyekeztem a házunk felé. Felkészülve,hogy romokban találom és hogy rengeteg munka vár még rám. Ahogy megérkeztem a telekre úgy döntöttem a régi hagyományokhoz hűen besétálok az erdőben kialakult ösvényen. Számítottam az ördöghurok csapására,de nemhogy nem csapott le rám,nem is volt ott. 

Lassan haladva a ház felé sorban értek a meglepetések. Először a halk zene,aztán a frissen nyírt gyep, a kordában tartott bokrok és egyéb növények,majd végül pedig a ház ami egykori szépségéhez hűen ragyogott. Ezúttal halvány kék színben pompázott,fehér díszcsíkokkal amik ragyogtak a napfényben. A ház mellett a medence frissen feltöltve várta a hűsölni vágyókat,az ajtóban pedig ott ült gazdájára várva a fehér róka ismerősen zöld szemével. Ahogy elindultam felfelé a lépcsőn azonban a róka,akit én olyan nagylelkűen befogadtam,változni kezdett. Egyre nagyobb lett,egyre kecsesebb,egyedül a szeme színe maradt olyan élénk mint az enyém. Nem tellett sok időbe,hogy a róka helyén Marietta álljon előttem. Nem hittem a szememnek. 

Volt mit megbeszélnem vele és bár eleinte árulásnak éreztem,hogy így elhagyott kesőbb megértettem,hogy jobb örülni inkább annak,hogy legalább egy élő rokonom van,arról nem is beszélve,hogy miért is nem gondoltam rá,hogy egyenes ági felmenőim is mind lehetnek akár bármilyen élőlények is. 

Az élet kezdett a megszokottá visszaállni. Flint elmesélte a találkozásunkat amire nem emlékezhettem,de vicces volt újra látni. Marietta pedig előszeretettel maradt róka alakjában ami Flintet is meglepe,majd visszaemlékezve,hányszor kidobta a törékeny kis állatot bocsánatot kért a nagyanyámtól. Gyakran tartottunk újra bálokat ahová immár nem csak az aranyvérűeket várta Marietta ezzel is engesztelve a korábban elhanyagolt ismerősöket. 

Egy újabb puccos bál során épp Nevillel beszélgettem aki még mindig az egykori nefeledd gömjét szorongatta ami megint vöröses füsttel telt meg. Épp azt próbáltuk megtippelni mit felejthetett el. 

-Az igazság az hogy mióta megkaptam még sosem volt benne más csak ez a piros füst. Az is lehet elromlott. -Azzal lerakta volna a fényes lebegő üveglapra ami asztalként szolgált. Hátha végre a gömb létezéséről feledkezik meg ugyanis szörnyen frusztrálta. 

A gömb legurult az enyhén ferdén lebegő üvegről,majd lassan begurult az erdőbe,de Nevil már nem foglalkozott vele. Luna a kert másik végéből intett neki épp Blaise Zabini-vel beszélve. 

Nevil szó nélkül elindult felé én pedig nem törődve vele fel akartam szedni a gömböt amiből lassan szerte foszlott a piros köd. 

A szoknyámat poroltam le ami belelógott a porba a földön ahogy lehajoltam,valami megmagyarázhatatlan érzés magával ragadott. Az erdőt vizslatva megláttam valamit ami megfogta a pillantásom. Egy pici,lebegő kékes fénypont. Magam mögé néztem,de mindenki elfoglaltnak tűnt ahhoz,hogy velem törődjön. Elindultam a fény felé és ahogy az régen is volt ahogy elértem és a tenyerembe zártam az egyiket eltűnt és megjelent távolabb. Kalandvágyam nem hagyott nyugodni. Követtem. Eddig sem történ semmi gond. Malfoy biztos csak ijesztgetett. Lassan haladtam,szememet le sem véve a lidércfényről,hiába lett hallkabb a zene. Egyszer viszont amikor a tenyerembe zártam a fényt eltűnt és nem jelent meg másik. Szétnéztem hol vagyok. Körülöttem a családom szobrai a már ismert pózokba merevedve pihentek. Már a mi szobrunk is jelen volt Malfoy-al. Ahogy a tónál ülök ő pedig hátulról meglepően érzékenyen figyel engem, ahogy gyerekként egymás mellett először látjuk meg ezt a helyet... és végül ott volt ő is. Az igazi Draco Malfoy. Még láttam ahogy a kezében kihunyt az utolsó lidércfény fénye. Kábultan néz szét és amikor meglát nem hisz a szemének. Én sem tudtam elhinni,hogy valóban ott van előttem. Még mindig fekete öltönyt viselt, bőrcipővel, az illata még ilyen távolságból is megcsapott. Kimondhatatlan mennyire hiányzott már ez az illat. A lelkem éhezett az érintésére. Nem mertem mozdulni nehogy ez a törékeny kép elillanjon. Pont úgy nézett ki mint amikor utoljára láttam,leszámítva a beteges sápadtságot. 

-Athena? -Hunyorgott a félhomályban. 

-Mostmár inkább Astoria. -Húztam el a számat bánatos mosolyra,nem tudva hogy mennyi információ jutott el hozzá az elmúlt években. Nem tudva milyen reakcióra számítsak tőle. Mint egy üldözött vad,úgy álltam ott pedig én már leróttam a bűntetésem. 

Ahogy meghallotta a hangom nagy léptekkel megindult felém és olyan szoros ölelésbe zárt mint még soha senki. Magamba szívtam az illatát,elvesztem az ölelésében. Én is a hajába túrtam ,csendben hallgattam a szívverését és valahogy próbáltam elhinni hogy végre itt van. Ennyi próba után ennyi akadály mellett is...

-Nemtudom,hogy hatástalanítottad a gyűrűt...Vagy hogy hol voltál ennyi ideig...De soha többet ne tedd ezt velem. -Szorongatta a hajamat simogatta a karjaimat. Minden módon meg akart róla győződni,hogy itt vagyok vele. Végül pedig lehúzta a gyűrűmet az ujjamról. Talán mások nem éppen erre vágytak volna immáron 22 évesen,de nekem elég volt. Végre itt volt mellettem,elkezdhettük az életünket. 

A Malfoy kúria megszűnt. Ketten romboltuk le,megszűntetve ezzel egy olyan traumát amit talán sosem felejtünk el. Magunknak pedig elkezdtünk létrehozni egy az eddigiekre semmiben sem hasonlító otthont. Akármennyire nem tetszett Malfoy szüleinek ez az új kezdeményezés.

Az egymásra találásunk után még sok idő volt mire minden helyre jött. Mire mindent megbeszéltünk. De idővel végre nyugodt életünk lehetett. Nekünk hármunknak. Draco-nak,a kis Scorpius-nak és nekem.