Fuss, ha tudsz

Bogaram

-Neee! -Vetődött Malfoy a barna bogár után, de már késő volt. Az a földön landolt.

-Mit nyalábolod azt az undorító bogarat? -Förmedtem rá, hiszen nyilván még egy ilyen alantas lénnyel is jobban törődik mint velem...

Gyorsan felszedte a bogarat, a tenyerébe zárta aztán elindult egy terem irányába. Én pedig követtem.

Beérve a terembe magunkra csuktam az ajtót és legnagyobb meglepetésemre az az undorító bogár, az a visszataszító kitinpáncélos förmedvény átváltozott. És ahogy változott már tudtam, hogy hibát követtem el.

A kitin páncél bőrré alakult, a sok lábból csupán kettő maradt meg, csápok helyett szőke haj omlott alá és pár pillanat múlva velem szemben állt nem túl kellemes arckifejezéssel Rita Skeeter. Az a híres újságíró akivel Pansy és Malfoy olyan kellemesen elcsevegett közösen... De a féltékenységnek itt nem volt helye.

-Baja esett Miss Skeeter? -Rohantam azonnal hozzá. -Bocsásson meg nekem, én nemtudtam. -Kezdtem bele a sűrű bocsánat kérésbe, de Rita a fejét fogva legyintett.

-Hagyd csak drágám, ilyen ez a sajtós állás.. Nem te vagy az első. -Lapogatta a fejét és nézte nem-e vérzik.

-Ha gondolja esetleg megtudom nézni mennyire komoly. Már egy éve vagyok felcser Madam Pomfrey mellett. -Ecseteltem.

Rita Malfoyra nézett aki bólintott.

-Legyen. -Odatereltem egy asztalhoz és leültettem rá. Megnéztem a fejét, de azon nem látszott sérülés. Azt mondta nem szédül szóval csak annyit tudtam neki mondani, hogy el fog múlni...

Rita visszaváltozott a barna bogárrá és visszamászott Malfoyra. Próbáltam nem fintorogni az ízeltlábúra, de Malfoy már nyilván ismeri minden arckifejezésemet.

-Erről nem beszélhetsz senkinek.

Talán, ha Rita nem nézett volna szénfekete szemekkel Malfoy ingéről, megkérdezem tőle, hogy és mégis ki tart vissza?! De így, a szemek kereszttüzében nem tudtam ezt válaszolni.

-Nyugi... Tartom a szám. -De nem akartam még hosszabbra húzni ezt az amúgy is kellemetlen beszélgetést szóval kimentem az ajtón és kettesben hagytam Malfoyt a kis bogarával.

Vasárnap lévén nem kellett órákra sietnem ezért mérgemben kisiettem az iskolából. Repülni akartam, hogy kicsit kikapcsoljam az agyam, de az udvar még úgy is tele volt emberekkel, hogy a tél ugyancsak megérkezett.

A Durmstrang diákjai megszokták a telet, ezért még most is kabát nélkül tornáztak vagy sétálgattak idekinnt ami a lányokat ugyancsak vonzotta így hát mostanság mindig akadt ember az udvaron. Ráadásul a Beauxbaton diákjainak is idekinnt volt a sátra.

Annak ellenére, hogy tudtam, nem szabadna mégis meg kellett tennem. Valahová el kell bújjak, hogy átváltozhassak.
Még egyszer szétnéztem, nehogy valaki észre vegyen aztán berohantam a tiltott rengetegbe.

Nem akartam én mélyre menni, csak annyira, hogy már ne legyen feltűnő az átváltozás. Az egyik fa mögé bújva már alakultam is. A ruha belém olvadt, bőrömből tollak nőttek, csontjaim megkönnyebbültek a súlyuktól.
Pillanatokon belül madárrá alakultam és nagyokat csapkodva a szárnyammal emelkedtem fel. Ez a legnehezebb része a repülésnek. Felemelni a tested ott ahol még nem kap alád a szél.

Lassan elhagytam az erdőt és az iskola felett repkedtem. Megnéztem a magasból a Durmstrang hajóját, elrepültem a környező falu felett aztán vissza az iskolához. Végül a kedvenc helyemen telepedtem le. A csillagvizsgáló torony tetején. Innen csodás a kilátás.