Fuss, ha tudsz

Kőbe vésve

Lassan szeltem a levegőt. Azon tanakodtam hogy cselezhetném ki a nagyurat. Milyen lesz Draco ha meglátom. Hiszen azt nem mondták hogy nem láthatom. Csak hogy nem kereshetem. Talán majd ő keres engem. Véletlen elhagyott jelekből talán megtudja majd.

Újabb napok teltek el mire megérkeztem a Roxfortba. Egyenesen az igazgató szobája felé vettem az irányt és meglepve tapasztaltam,hogy Piton ül a székben. Eddig is megnyugtató volt itt lenni, de most méginkább örültem ennek a küldetésnek. Ha Piton van itt biztos nem tesz jelentést rólam meg Malfoyról.

-Tudja már miért küldtek és ki vagyok?-Kérdeztem egyenesen a professzortól.

-Tudom. -Válaszolta szokott unott hangján.

-Mi legyen? -Szükségem volt a tanácsára bármi legyen is az.

Piton félretolta az asztalán tornyosuló iratokat és végre nekem szentelte a figyelmét.

-Válj olyan lénnyé amit nem ismernek fel. Legyél feltűnés mentes és bármi történjék, ne avatkozz közbe. -Az utolsó mondatot nagyon szigorúan mondta.

Egy darabig nem igazán tudtam mit kellene még kérdeznem. Aztán már majdnem felálltam, félretéve az egyetlen dolgot ami foglalkoztatott.

Már az ajtónál jártam amikor mégis kiszaladt belőlem a kérdés ami annyira nyomta a lelkemet.

-Draco hogy van?

-Amíg engem látsz ne aggódj miatta. -Csak ennyit válaszolt. Megnyugtatott a tudat hogy vigyáz rá. Kifordultam az ajtón de máris emberekbe botlottam.
Két ismeretlen testvérpárnak látszó személy tartott felém. Azonnal rossz érzésem támadt. Persze hogy nem csak Piton tartja itt a hátát. A nagy úr még benne sem bízik ennyire...

Megragadtak ketten két felől és bevittek az első üres terembe. Leültettek a székre kicsit sem barátságosan és felváltva beszélni kezdtek hozzám.

-Mától nekünk jelentesz! -Kezdte az egyik.

-Eltűnt egy gyerek. Az a Longbottom. Első dolgod lesz megkeresni. -Folytatta a másik.

-Közben pedig mindenre figyelsz. Minden zajt meghallasz. Minden mozdulatot észre veszel. -A fenyegetés nálam már nem vette hasznát. Nem akartam részt venni ebben az egészben és amúgy is jóval erősebb vagyok mint ők ketten együtt véve. Hirtelen belém vágott a felismerés hogy ezt ők is tudják és ezért próbálnak a parancsaikkal és fenyegetéseikkel dominánsnak tűnni.

-Láthatatlannak kell lenned. Megértetted? -Sziszegte undok arccal az egyik. Fogalmam sem volt kik ezek. Annyira nem lehettek fontosak hogy a kezdetektől a Nagy úr mellett álljanak mint a Malfoy család...vagy én. Letaglózott a gondolat hogy a belső kör tagja vagyok. Sosem gondoltam külső szemmel hogyan is néz ki a helyzetem.

Ravasz mosolyra húztam a számat. Mégis csak mardekáros vagyok.

-És ha nem? -Vágtam oda pimaszul.

-Jelentünk a Nagy úrnak és akkor majd megnézheted magad.

-És ha hamarabb leharapom a karod minthogy jelenteni tudj? Mi van ha mondjuk... medve leszek? -Tudtam hogy a szemem őrült módjára villog. Ki kellett nyernem a tiszteletem.

-Még egy medve sem bír el két varázslóval egyszerre. -Felelt az egyik. Az amelyik kevésbé ijedt meg.

-Egy medve talán nem, de egy sárkány igen. -Azzal felálltam és kiviharzottam mielőtt bármit szólhattak volna. De nem mentem messzire. Tudnom kellett mit tesznek ez után ezért pontosan azt tettem amit tennem kellett. Már az ajtó túloldalán egérré változtam. Most hogy tudtam ez a véremben van sokkal könnyebben ment mint eddig. Aztán pedig hallgattam, ahogy folytott hangon veszekednek a fivérek.