Fuss, ha tudsz

A Gólkirály

A meccs napja hamarosan eljött. A levegő újra megtelt a már rég elfeledett feszültséggel és izgalommal. Valami miatt Malfoy különösen csipkelődős hangulatában volt már egy pár napja. Újra meglehetősen sok büntetést osztott ki amit én egyszerűen azzal magyaráztam, hogy izgul.

A meccset megelőző napokban Ethan-nel is találkoztam a folyosón, de egy távoli integetésnél többre nem tellett tőle. A nagyobbak mindig csúnyán néztek rá, sőt előfordult hogy szánt szándékkal odébb terelték tőlem. Azt hiszem féltették pedig a kisfiú korántsem tűnt elveszettnek ráadásul kinek tudnék én ártani? Mondjuk ha jobban meggondoltam elég sok minden szólt ellenem.

Igazából egy jó darabig azt sem tudták ki vagyok csak egy mardekáros egyenruhát láttak maguk előtt.
Aztán idővel én lettem a vámpír, majd rájöttek, hogy nem vagyok vámpír csak Madam Pomfrey mellett segédkezem ami talán javított a megítélésemen, de aztán rájöttek arra is hogy jóban vagyok Malfoy-al most pedig talán nem mindenki számára egyértelmű, de együtt vagyok vele ami talán a lehető legrosszabb dolog volt amit tehettem volna, ha érdekelt volna mások véleménye.

Mivel Liz, Adrian, Malfoy, Crabbe és Goyle a csapat tagjai voltak Flint pedig a csapat kapitánya ezért a nagy napra egyedül kellett kimennem. Az elmúlt években már hozzászoktam, hogy a földről támogatom a barátaimat, de mindig elöntött a magány érzése amíg ki nem értem a lelátóra.

Ahogy haladtam a pálya felé összehúztam magamon a kabátomat. Néztem a többi diákot. Mind csoportokba verődve tartottak ugyan arra amerre én. Szinte minden arc ismerős volt ellenben csak néhányhoz tudtam nevet is társítani. Mi mardekárosok nem éltünk nagy társasági életet köszönhetően a többiek elítélő viselkedésének.
Egyszercsak kivált a tömegből egy barna kabátos fiú akinek szintén ismertem az arcát, de nemtudtam honnan.

Kinyújtotta felém a tenyerét és amikor elég közel ért megmutatta mi van benne. Egy nem túl kirívóan nagy mégis feltűnő ezüst kitűző, rajta a felirattal

Weasley a királyunk

Elvettem a kis ékszert, de nem értettem miért kell ez nekem. Nekem biztosan nem a királyom az a tökkel ütött. Kérdőn néztem a távolodó alakra aki még annyit odaszólt sebtében, hogy:

-Malfoy küldte.

Először valami rossz tréfának gondoltam. Talán Pansy újabb trükkje hogy eltávolítson Malfoy mellől, vagy lehet hogy ez Potterék trükkje lenne?
Mindenre gondoltam, de a valóság eszembe sem jutott. Fellépcsőztem a lelátóra és onnan figyeltem a többieket. Majdnem minden mardekáros mellén ott csillogott az ezüst kitűző rajta a szépen kanyarított betűkkel ugyan az a felirat mint a sajátomon.
Több nem is kellett... Kétkedve bár, de feltűztem magamra az ezüst kitűzőt és vártam.
Amint megjelentek a csapatok rögtön felismertem sorban a barátaimat.

Néztem amint Malfoy egyenes háttal kezében a seprűvel várja az indulást. Flint előre sétált és kezet rázott a Griffendél új csapatkapitányával. Angelina Johnson próbált a tőle telhető legbátrabban kiállni Flint elé. Vártam, hogy vajon Flint neki is úgy megszorítja majd a kezét mint eddig mindig tette Wood-dal, de nem láttam mert a kezembe egy lapot nyomtak.
Elnéztem honnan került a kezembe, de nem láttam ki adta csak hogy mások is hasonló papírokat bújnak. Én is elkezdtem olvasni azt a pár sort ami rajta állt.

Weasleyt nézni szinte fáj!
Lyukas kéz és málé száj!
Béna,mint a vak sirály
a gólkapó király!

Weasley a mi emberünk!
Velünk van,nem ellenünk!
Ha itt van,csak nyerhetünk!
Ő a gólkirály!