Fuss, ha tudsz

Vacsora

Feszengve telt el az ebéd és ahogy befejeztem felálltam és otthagytam a többieket.
Ugyan ilyen csendben telt el a vacsora is ahol a hangulat még mindig fagyos volt és bárhányszor néztem Jasmine-re kerülte a pillantásom.

Egyedül Ethan nem érzékelte a helyzet kellemetlenségét aki mókásan tele szájjal is vigyorogva fecsegett mindenről.

-Hát nem gondoltam volna, hogy pont te maradsz a nyakunkra. -Vert barátságosan hátba amire annyira meglepődtem, hogy a bögrémből kilötyögött a tea.

-Te Sky! Máskor is ilyen béna vagy sakkba mint ma? -Szólt egy másik lányhoz aki csak pár évvel lehetett nállam fiatalabb. Nemtudtam melyik házból való, semmi sem utalt rá a ruhájából.

-Ne nevess Ethan! Ez a mai csak véletlen lehetett. -Húzta ki magát büszkén.

Lassacskán elengedték magukat a többiek és bár engem kihagytak a beszélgetésekből, ők nagyon is jól elvoltak.

Ethan még néhányszor próbálkozott belevinni a beszélgetésbe, de láttam másokon, hogy nem akarnak velem semmit sem közösen csinálni így kedvesen Ethanra mosolyogtam, válaszoltam a kérdéseire de hamar elhagytam a vacsorát.

A klubhelyiségbe érve szörnyű magány fogadott. Minden fotel, kanapé, minden asztal a helyén állt és egy teremtett lélek sem mozgott odabennt. Olyan rend uralkodott így, hogy az csak igazán ritkán és rövid ideig tartott máskor.
Gyorsan letusoltam aztán a szobába vettem az irányt.

Betakargattam magam, elhúztam magam körül a vastag drapériát és vártam,hogy a kellemes puha álom elragadjon.
De az álom nem jött. Bármennyire próbáltam a csend körülöttem zavarta a fülemet. Hiányzott Liz jó éjt kívánása és be kellett vallanom furcsa volt itt úgy aludni, hogy sem szuszogások, sem horkolások nem hallatszottak, a folyosóról egy lépés sem hallatszott mint máskor és pusmogások sem. Még a tó élőlényei is vészes csendben pihentek valahol máshol.

Pár órával később megelégeltem a dolgot. Fogtam a párnámat meg a takarót, a pálcámat és kimentem a klubhelyiségbe. Egy a kandallóhoz közeli kanapén elrendeztem a dolgaimat és lefeküdtem rá. Bekapcsoltam a becsempészett mugli rádiót és hallkan hagytam hogy szóljon. A tűz ropogása és a visszafogott zene pedig segített.

Másnap újabb unalmas nap elé néztem. Attól függetlenül, hogy karácsony napja volt.
Az ajándékok valóban hiány nélkül megérkeztek. Pár téli meleg és divatos ruhanemű Mariettától és jó néhány levél a barátaimtól. Mivel a mi köreinkben mindenkinek megadatik minden, így elég ritka, ha megajándékozzuk egymást azon nemes egyszerű okból, hogy nincs mivel.

A levelek közt kutatva eszembe jutott, hogy nekem is illene pár embernek üzenetet küldenem és kellemes ünnepeket kívánni és így is tettem.

Mire mindenkinek, beleértve Katarát és Mariettát is elküldtem a levelet már korgott az éhségtől a gyomrom.
A reggelihez megkésve érkeztem így kicsiny társaságunkból alig maradtak néhányan. Elvettem az asztalról pár frissen sült péksüteményt és már inkább nem is zavartam.

Nem volt kedvem egyedül lenni a klubhelyiségben, de a kastély sem vonzott már annyira mint régen. Fogalmam sem volt mit kellene kezdenem magammal.
Így aztán a könyvtárban kötöttem ki és valami érdekes után kutattam.

Találtam is a Roxfort-ról egy könyvet amiben csupa meglepő feljegyzés szerepelt.
Ahogy lapozgattam már az első oldalakon ábrák jöttek szembe az alapítókról. Mardekár Malazár magas, vékony, szakállas alakja ijesztően hatott még a lapokról nézve is. Elgondolkodtam, hogyan láthatnak minket Mardekárosokat a többiek.