Ez a történet egy fiatal boszorkány Roxforti életéről szól aki bár arany vérű, mégis mugli nevet kapott. Ám amikor a rossz házba kerül sokan cserben hagyják ezért az arisztokrata Grey nagyihoz fordul aki fenekestül felforgatja életét. Belépést nyer...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A napok teltek és bár senki sem akarta elhinni, hogy feladtam mégis ez történt.
Malfoy még egy darabig került nehogy megint megpróbáljam sarokba szorítani és valahogy kihúzzam belőle a titkait, de mikor rájött, hogy nem keresem ezt a tevékenységét is elhagyta.
Az utolsó edzésemre készülődtem, hogy ezúttal Malfoy tudja gyakorolni rajtam a cseleket. Előre felkészültem, hogy a legtöbb fájni fog és Madam Pomfrey is már inkább előre adott nekem egy saját adagot a főzetből ami elűzi a megfázást.
Szokás szerint felvettem a rétegeimet. Aztán kiindultam a pályára, máris fáztam. Ezúttal nem akartam elsőként érkezni szóval már mindenki rám várt.
-Na kezdjünk bele mielőtt megfagyok. -Elvettem Flint seprűjét a kezéből aztán el is indultam.
Flint megforgatta a szemét aztán elengedte a cikeszt.
-Ne feledd Athena, most téged cseleznek ki. Ne tegyél keresztbe!
Hát így is tettem. Hagytam had gyakorolja rajtam Malfoy a különböző lökéseket, átforgásokat és megkerüléseket.
A legtöbb ütődést kivédte a könyök- és lábszárvédő, de a torna végére így is éreztem, hogy néhány helyen lesznek foltjaim. Leszálltam, átadtam a seprűt Flintnek aki bevitte a helyére és elindultam Lizzel az iskolába.
A gyűrű megintcsak meleg volt az ujjamon, de próbáltam nem törődni vele. Majd Marietta segít rajtam. Vagy ha ő nemtud hát a sors otromba fintora hogy a Malfoy kúria a szomszédunkban áll.
Ezekkel a gondolatokkal vészeltem át a heteket december közepéig. Amikor is újra vonatra szálltunk és hazautaztunk.
A bőröndök zötykölődtek a tartókon és a táj gyorsan suhant el mellettünk. Engem pedig hidegen hagyott minden alkalom amikor a gyűrű valamilyen oknál fogva megint melegedett. Hamarosan úgyis lekerül rólam vagy így vagy úgy.
Az állomáson még visszaszóltam Liznek, hogy a karácsonyi bálunkon várom őt is aztán Mariettával karbafonva elhopponáltunk a birtokunkra.
Most is egy legalább 20 perces séta kellett mire a birtok széléről megláttuk végre a házat közben pedig Marietta faggatott arról, hogy hogyan telik az év. A jegyeim érdekelték a legjobban meg az órákon való teljesítményem. Minden amit tanultam. Hogy milyen jól haladok, mik a gyengéim, mennyi időt töltök tanulással és miket csinálok mikor éppen nem tanulok. Igazából annak ellenére, hogy az oktatásomat tartotta elsődlegesnek valahogy mégis minden érdekelte. Kicsit furcsának véltem ezt a hirtelen érdeklődést a hobbijaim iránt, de végülis szeptember óta alig hallott felőlem. Alig tudtam az én témám felé terelni a témát, de végül csak sikerült.
-Marietta. Segítened kell. -Szürkés, fakó bőrét pirosra csípte a hideg, akárcsak az enyémet. Vastag szőrmés kabátját tépte a szél.
-Miben? -Aggódva kérdezett vissza. Legalább van aki aggódik értem.
