Fuss, ha tudsz

Költözés

Nevetséges voltam. Oda vonultam mint valami királynő,azt hittem majd én megmutatom,hogy engem nem lehet csak úgy félredobni és tessék.

Az ablakban ülve kilógattam a lábam az esőbe. Az sem érdekelt ha a hidegben megbetegszem. Csak bámultam ki a fejemből az erdőn túlra. Tudtam hogy ott van. Tudtam,hogy valahol rám gondol ,de én nem érzem mert már nem akarja,hogy érezzem.

Lassan megpróbáltam lehúzni a gyűrűjét az ujjamról,de az nem engedte magát. Ekkor már tényleg nem bírtam tovább a feszültség, a fájdalom kitört belőlem. Dühös könnyek kíséretében az ablak kerethez vágtam a kezemet hátha valami csoda folytán letörik a gyűrű, de helyette csak az ujjam sajdult belé. Nagyon fájt, de a fájdalom amit ott éreztem a közelében sem járt annak ami odabent tombolt. Azt akartam hogy legyen látszatja annak mennyire szenvedek, legyen mit bekötözni és ellátni. Úgy tenni mintha tudnék magamon segíteni.

Mikor a vihar lassan elvonult és a mennydörgések is már csak távoli morgások voltak a csillagok előbújtak a felhők közül. A kezem sajgott, de nem bántam. A résnyire nyitott ajtó megnyikordult és ijedten fordultam hátra. Reméltem,hogy Malfoy az. Meggondolja magát és most eljött,hogy bocsánatot kérjen, de csak a róka jött be.

Lassan kételkedve abban mit reagálok a közelségére lépdelt előre. Megállt az ablak alatt ahol ültem és várt.
Bár morcos voltam, mérges és szomorú egyszerre , lenyújtottam az épp kezemet hogy felmászhasson mellém ha akar és meglepődve láttam,hogy a kezemet mellőzve felugrik a párkányra majd az ölembe telepszik.
Puha fejével beledörgölődzött a fájós kezembe és követelte hogy simogassam meg.

Talán butaság , de máris kevésbé éreztem magam egyedül. Egy idő után elálmosodtam és félelmet nem érezve,hiszen már tényleg nem volt mit vesztenem elaludtam az ablaknak dőlve ott abban a pillanatban.

Reggel arra keltem hogy erős kezek rángatnak.
Ijedten kipattant a szemem. Nem is tudom mikor keltem utoljára normálisan. Az első ami a szemem elé tárult az az alattam elterülő mélység volt. A második Flint hangja.

-Athena! Kelj fel de rögtön! -Kiabált.

Gyorsan kinyúltam a kezemmel és az ablakkeret után nyúltam, de a fájós kezemről megfeledkeztem. Csak azt éreztem, hogy valami nagyon fáj aztán elvesztettem az egyensúlyom. Flint keze megcsúszott csupasz vállamon és zuhantam.

Az érzés nem volt ismeretlen. Ezerszer zuhantam már. Csak azt kellett eldöntenem pillanatokon belül,hogy akarom-e hogy repüljek is?

A testem gyorsan változott, fájós kezem viszont nem akart úgy viselkedni repülés közben mint kellett volna. Madár alakban zuhanórepülésben próbáltam finoman landolni, de ne sikerült olyan puhán a dolog mint gondoltam.

Odalent vissza változtam hátha Flint nem látta vagy csak én képzeltem őt oda, de amikor lentről a fűben ülve felnéztem az ablakba Flint halálra vált arccal derékig kihajolva,lihegve nézett utánam.

-Te meg vagy huzatva Grey?!-Ordított utánam. Még sosem láttam ilyen dühösnek.

Eltűnt az ablakomból aztán perceken belül már jött is ki az ajtón öblös léptekkel. A feje olyan piros volt mint egy érett paradicsom ami vagy az erőlködéstől volt ahogy vissza akart húzni vagy a haragtól.

Amikor mellém ért megállt és ordítva adta ki magából a dühöt és a félelmet.

-MÉGIS MIT GONDOLTÁL MIKOR ODA KIÜLTÉL? AZT HISZED EZEK UTÁN ITT FOGLAK MAJD HAGYNI? TE TÉNYLEG ENNYIRE HÜLYÉNEK NÉZEL? ÉS MÉGIS MIKOR AKARTAD ELMONDANI HOGY AN...

Itt felpattantam és a még mindig fájó kezemmel nem törődve betapasztottam Flint száját.

-Talán ezt jobb lenne odabent megbeszélni. -Intettem az ajtó felé a fejemmel és amikor láttam hogy a feje újra emberi színű elengedtem a kezemet a szája elől.