Fuss, ha tudsz

Áldozat

Hazaérve bántam,hogy semmit sem sikerült vennem. Éhes voltam és a kamra teljesen üres volt mégis a gondolataimat egyetlen dolog töltötte ki. Mi lehet Malfoy-al?

Össze szedtem néhány cuccot, előszedtem egy lapot és ráfirkáltam pár szót Flintnek. Az egyetlennek aki talán valahol a nagy világban aggódik értem.

Ne haragudj azért amit teszek. Nem tudom vissza térek-e.

Lila lángok közepette elégettem a lapot és mielőtt teljesen eltűnt volna már ott sem voltam. Az ablakból kiugorva szárnyra kaptam és hevesen verdeső szívemmel megpróbálva nem törődni egyenesen a Malfoy birtok felé vettem az irányt. Idő közben eszembe jutottak azok a pillanatok amikor azt mondta keres majd. Azt ígérte eljön ide titkon és velem lesz. Azt suttogta a gondterhes napokon hogy itt lesz...

Már messziről látva is valami nem stimmelt a házzal. Bár a villa és a birtok továbbra is pompás volt egyszerűen sugárzott valami sötét odabentről. A hideg futkározott a hátamon ,de megmagyarázhatatlan miért. Addig nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet míg le nem telepedtem egy földszinti ablak párkányán.
Odabent hosszú asztal uralta a teret és körülötte emberek ültek. Senki sem mosolygott sőt,mind csendben ültek alighanem kivétel nélkül feketében és mintha vártak volna valamire.

Odébb az egyik ablak nyitva állt ,gondoltam onnan jobban látok minden irányba majd és talán hallok is valamit amit innen nem. Csak akkor lepődtem meg igazán mikor megpillantottam a rossz bőrben lévő Lucius-t. Szőke haja zsírós csimbókokban tapadt a fejére, szeme alatt sötét karikák húzódtak és egy árnyalatnyival sápadtabb volt mint lenni szokott. Éppen annyira hogy már nem olyan volt mint egy arisztokrata. Mellette egyik oldalt Narcissa aki a helyzethez mérten még így is gyönyörű volt. Tartotta magát most is. Mellette pedig ott volt. El sem hittem. Draco ott ült mellette vörös szemekkel, vékonyan, megtörten... mindenki így nézett ki.

Megbillentettem apró madár fejemet és le sem vettem róla a szemem. Nem telt bele sok idő és észre vett. Rögtön tudta. A gondolataimmal próbáltam neki valahogy üzenni de én nem tanultam oklumenciát ezért csak meresztgettem rá a szemem. Aztán meghallottam egyetlen jól kivehető hangot a fejemben. MENEKÜLJ! Malfoy hangja inkább volt segélykérő mint utasító. Az üzenete mégis a frászt hozta rám. Nem kellett volna ide jönnöm. De már késő volt.

-Milyen érdekes... hónapok óta nem járt erre madár. -Hallottam meg valaki ismeretlen hangját. -Nagini.... A tiéd lehet. Nem tudtam ki az a Nagini,de nem is akartam. Szárnyra kaptam reptemben viszont elkapott egy inda ami egyre szorosabban tekeredett körém. Berántott az ablakon és hiába rúgtam csíptem egyre csak szorosabb lett körülöttem a hurok. Talán a saját csapdámba estem? Épp mikor Malfoy felugrott volna az asztalnál anyja kezét pedig eldobta a sajátjáról amikor nem bírtam tovább és vissza változtam.

-Állj! -Kiáltotta az ismeretlen hang mire a szorítás abbamaradt. A látásom cikázott az óriás kígyó és maga Voldemort között. Ott magasodott előttem. A maga sötét alakjával, magas volt, az orra helyén lukakkal, szeme vörösesen izzott. Egész életem során egyszer sem találkoztam semmivel ami ijesztőbb lett volna nála. Csak ültem ott a földön megsemmisülve. Egy épkézláb gondolat nélkül. -Kit tisztelhetünk szerény szállásunkon? -Nézett előbb rám majd Malfoyra a Sötét nagyúr. Már értettem miért nevezték így is. Tekintélyt parancsoló.

Malfoy nem válaszolt ami nagy sértés lehetett. Voldemort ez után rám meresztette a szemeit és nyomást éreztem a fejemben,de semmi sem történt.

-Azt hiszem kicsit lebénult...talán csak meg kell dolgozni!- Egyetlen további hang vagy jel nélkül Nagini az óriáskígyó szorított eddig laza tartásán addig míg már egy szusz sem maradt bennem. Ha akarok sem tudok válaszolni. Hamarosan elsötétült a világ és valami hideget éreztem az arcomnak nyomódni. Amikor újra észhez tértem minden megdőlt...nem is, én dőltem el. A földön fekve pillantottam körbe,de semmi sem változott. Mindenki engem figyelt, de senki sem szólt. Ez az én küzdelmem, nem az övéké.