Fuss, ha tudsz

Béke

Az utolsó próba után már csupán két hét maradt. A vendégek már ugyancsak készültek haza. Az óráink pedig lassan a végükhöz közeledtek.
A péntekeink valami számunkra rejtélyes oknál fogva felszabadultak. Moody eltűnt, akárcsak Karkaroff.

Az utóbbi viszont nagyobb űrt hagyott maga után, hiszen így nehézkesebb a hazajutás a Durmstrang-os diákoknak, még szerencse, hogy Dumbledore ennyire nagy varázsló és gond nélkül megoldotta ezt a problémát.

Az utolsó hét szerdájára tűzték ki a megemlékezést Cedric Diggory-ról. Csütörtökön elbúcsúzunk a vendégeinktől, pénteken pedig mi magunk is hazaindulunk.

Bár az agyam egy hátsó zugában zavart, hogy még mindig nem kaptunk érdemi levelet a szülőktől az én kis múltamról, de a gyász az egész iskolára rá telepedett.

Legfőbbképpen szerdán. Már délben véget ért a tanítás és késő délután gyűltünk össze a nagy teremben.
Bár Cedric már nem volt az iskola falai közt úgy éreztem nemtudnék bármilyen színt magamra ölteni a feketén kívül.

Rajtam kívül még sokan érezhették így mert alig akadt néhány ember aki a háza színeit viselte. Mind egyenrangúként vonultunk szépen csendben a nagy terembe, ami kivételesen nem lett felcicomázva sem nekünk sem a vendégeknek.

Mind helyet foglaltunk és meghallgattuk a beszédet amit Dumbledore írt és mondott.

A beszéd alatt senki sem zúgolódott, senki sem sustorgott. Csupán egyetlen dolog szakította meg néhol a síri csendet és Dumbledore szomorú baritonját.

Cho egy asztallal odébb feldagadt, kisírt szemmel fújta vörösre az orrát.
E nélkül is éreztem, hogy valami szörnyű történt, de valahogy nem sikerült igazán felfognom mit vesztettünk.
Ez az ember már nem mutathatja meg milyen sokra viheti.
Itt hagyott maga után egy befejezetlen életet. Egy szerető családot és sok sok barátot.

Dumbledore persze nem akarta méginkább lehúzni a már így is szomorú hangulatot, ezért a beszédében megemlítette milyen fontos is most hogy összetartsunk.

Az új barátok és kapcsolatok kialakítása. Legalább ezzel adózzunk Cedric emléke előtt aki az életét adta a versenyben.

Ám a beszéd végén valami döbbenetes történt ami talán pár percre kihúzott a mély gondolatokból és a sírás közeli hangulatból.

-Úgy gondolom, hogy jogotokban áll tudnotok, miért nincs már köztünk Cedric Diggory. Bár a Minisztérium nem szeretné, ha ezt, elmondanám nektek, hiszen nincs megfelelő bizonyítékunk, mégis jobb félni mint megijedni. Voldemort visszatért.

Malfoyra néztem és éreztem, hogy a szemem ég minden alkalommal mikor pislogok.

A torkom elszorult a melkasom pedig úgy nyomott, mintha muszáj lett volna neki. Eszembe jutott amikor felettünk lebegett a réten a sötét jegy. Vagy a múlt őrző könyv lapjain az egész oldalt beterítő ábra. Ha igaz az amit Dumbledore mond... Akkor nagyon nagy bajban vagyunk.

-Dumbledore szenilis vén bolond... -Mondta Malfoy mikor már távoztunk a nagy teremből. -Már tudnánk róla ha a Tudjuk ki visszatért volna.

Nyilván látta rajtam mennyire feszéllyez a téma. Sajna hiába mondott ilyeneket nem sikerült lenyugodnom.

Odalennt a Mardekár klubhelyiségében sokan ücsörögtek csendbe burkolózva. A Hugrabugosok az egyetlenek akik között akad olyan aki nem itél el minket rögtön. Cedric egy volt azok közül aki bárkinek köszönt a folyosón, aki képes volt jó vagy legalábbis normális viszonyt ápolni néhányunkkal. Cedric-nek mindegy volt hova lettél beosztva, nem nézett ki a könyvtárból senkit és nem félt tőlünk.