61. Fejezet
Kai Chisaki rezidenciájánál minden a szokásos mederben folyt. A tulaj éppen reggelizett, ahogy Erit is ilyenkor szokták megetetni. Egyszer bolond módon fejébe vette, hogy koplalásba fog és ezzel rontja vérének minőségét annak reményében, hogy végre békén hagyják. Ám, viszályára sült el a dolog, mert majdnem belehalt a csapolásba. Azóta erőszakkal vagy intravénásan nyomják belé a tápanyagokat.
Mimic éppen a jelentést olvasta fel a tegnapi bevételekről, az asztal túloldaláról. Kai étkezés közben mindig levette a maszkot és akkor legalább 20 méteres körzetében senki nem tartózkodhat.
- Tehát, a mostani bevételünk a drogokból 5 millió yen. Eléggé szegényes bevétel, ha érdekel a véleményem, Uram!
- Nem igazán izgat, mit gondolsz. - válaszolta Kai, amint befejezte a reggelit és megtörölte szája szélét egy szalvétával. - Még így is többet keresünk, mint az elődöm, aki volt olyan hülye, hogy a fülembe súgja, hogy megszerezte Erit és a vére mekkora hasznot termel.
- Csak azt nem értem, hogy miért hagyja életben, amikor a csatájukban kis híján beledöglött? - kérdezte az apró testőr érdeklődve. Kai kis idő után bökte ki.
- Ne érts félre, nem azért, mert megsajnáltam. Egyszerű az oka, hogy gépekre kötve életbe tartom: Lássa, hogy mennyire meggondolatlan volt, hogy megbízott egy olyanban, akiről a vak is láthatta, hogy hátba fogja szúrni.
- És akkor extra só a nyílt sebére, hogy egyesítetted a yakuza csapatokat. Azok a nyomorultak nem mernek neked ellentmondani, mert tudják, mi lesz a vége. - jelentette ki Chronostasis, aki az ajtófélfának támaszkodott. - Mégis az a legszebb húzás, hogy új drogokat dobtál a piacra.
- Abban semmi különös nincs. - vonta meg a vállát Kai, majd hátradőlt. - A régi drogok idejétmúltak. Kokain, heroin, speed stb. Azokra még van ugyan kapás, de egyre csökken a piacuk és a drogelhárításért felelős rendőrök és hősök gyorsabban kapcsolnának le minket.
Egy darabig néma csend volt. Aztán ismét Kai szólalt meg.
- Más jelentenivaló? - kérdezte hidegen.
- Van. Amit a mostani tag mondott, aki Erit védelmezi, az megint előjött a szokásos történetével a pedofil felszolgálóval.
- Nem érdekelnek a pletykák. - jelentette ki határozottan Kai, majd felállt. - A tényeket közöljük mindig is. Én mentem üzletet kötni.
- Igen. Persze, Uram! A Nighteye hősügynökség végleg bezárta kapuit a Lyome incidens után. - mondta Mimic, mire Chronostasis felröhögött.
- Hát, a lefejezett kollégájuk után nem csoda.
Kai mosolyt sem engedett meg.
- Várható volt. Nighteye elvesztése már alapjaiban rengette meg az egész korhadt vacakot. Ez a lépés volt az utolsó fújás a kártyavárukra, hogy összedőljön. - dörmögte Kai nyugodt hangon, majd elindult a szobája felé. Egy óra múlva egy ügyfele jön megbeszélésre. Amikor felért az emeletre, akkor egy öregemberrel futott össze, akinek a vállán puska volt.
- Üdv, Albert! Hogy ment az éjszakai őrjárat? - kérdezte kíváncsian.
- Unalmas volt, mint mindig.
- Amúgy, van egy kérdés, ami böki a csőrömet: Tudtál arról, hogy a kislány a szobádból szökik ki. Akkor miért nem akadályoztad meg?
- Egyszerű a válaszom: A ház védelme a feladatom, amit még az előző tulaj hagyott rám. Semmi közöm a többi dologhoz.
YOU ARE READING
Souls of Darkness
ActionSouls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafő...