88. Fejezet.
Jack illetve a többi halott rendőr temetését csütörtök reggel tartották a Brooklyn-i Feltámadás temetőben. Meleg idő volt aznap is, de az enyhe szélfújás elviselhetőbbé tette az időt. A halottaktól az előző este búcsúztak el a rokonaik, barátaik, feleségeik, férjeik, gyerekeik és a szüleik. Tartottak egy rövid megemlékezést is. A koporsókat reggel szállították a helyszínre , hogy majd az összegyűltek körében helyezték őket a végső nyughelyükre. A rendőröket egy ugyanazon parcellában helyezték végső nyugalomra ám Jack sírja messzebb volt a többitől. Ő ugyanis még életében kikötötte, hogy halála után a felesége mellé temessék ugyanabba a sírba ahol ő is nyugszik, így az ő szertartására csak egy kicsit később került sor. Ryan édesanyja összetörve zokogott amikor fiának a koporsóját leengedték a földbe. Oda se bírt nézni, míg az apja minden erejét összeszedve tartotta magát. A többi szülő se érzett másképpen. A szertartás végén a pap, a temetői munkások, minden rokon és barát egy-egy szál fehér virágot a beledobva a sírba búcsúzott el végleg a szerettétől. Miután az ő gyász szertartásuk véget ért átmentek a temető másik részébe ahol már Jack koporsója is készen állt arra, hogy szeretett felesége mellett nyugodjon. Robert és Lis is jelen voltak a temetésen, de a nővére nem vett részt rajta. Robert próbálta ugyan meggyőzni, de az anyja hajthatatlan volt, de nem azért mert még mindig haragudott volna a bátyjára. Képtelen volt arra, hogy ennyi év után amit haragban töltöttek egymással most holtan lássa őt.
A munkások már készen álltak arra, hogy a koporsót a földbe helyezzék. A síron már rajta volt Jack neve is, ugyanis még életében rávésette a nevét, a születési dátumát , és még a temetés előtt Robert elintézte, hogy a halálának a dátumát is rávéssék.
" Itt nyugszik Jack Hangel, a Brooklyn-i rendőrség egykori kapitánya, háborús veterán.
Született: 1940. 02.16
Elhunyt: 2018. 05. 02.
Nyugodjon Békében!"
Ezek voltak olvashatóak a síremléken.
- Kedves egybegyűltek, családtagok, rokonok, barátok! Azért gyűltünk ma is össze, hogy végső búcsút vegyünk Jack Hangel rendőrkapitánytól, akinek hosszú és tartalmas élet adatott meg, és mégis egy borzalmas tragédiának köszönhetően vesztette az életét több más társával együtt....."
Míg a pap a gyászbeszédet mondta, Robert leszegett fejjel a sír mellett. Lis időnként ránézett, hogy jól van-e, de a férfi tartotta magát. Mikor viszont a nő felnézett akkor vett észre valamit, vagyis inkább valakit a gyászoló tömegben. Emilio is a résztvevők között volt. Drága , fekete öltönyt viselt, hozzá illő nadrággal, cipővel és nyakkendővel, arcán pedig napszemüveget viselt. Christina is ott állt mellette, szintén fekete ruhában és napszemüvegben. Finoman oldalba bökte a kollégáját , hogy ő is lássa őket. Ő maga is elcsodálkozott azon, hogy megjelentek a temetésen, sőt a sírhoz közel állnak.
- Mit keres ő itt? - kérdezte Robert.
- Nem tudom, de ez számomra is furcsa. - válaszolta Lis, majd mindketten úgy tettek mintha nem vették volna észre őket.
A pap miután befejezte a beszédét engedélyt adott arra, hogy a koporsót leeresszék a földbe. A munkások be is indították a szerkezetet ami szép lassan és óvatosan a sírba helyezte Jack-et. Amint az földet ért a tömeg ugyanúgy egy szál fehér virág bedobásával vett végső búcsút tőle. Robert és Lis is bedobott egyet, Emilio és Christina szintúgy. Majd a tömeg szép lassan elindult kifelé a temetőből. Emilio és Christina már éppen szálltak volna be az autójukba mikor is Robertéknek sikerült utolérniük őket.
BINABASA MO ANG
Souls of Darkness
ActionSouls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafő...