80. Fejezet
1997. 07. 24.-e, Magyarország, Budapest.
Egy drága limuzin parkolt egy belvárosi fodrászüzlet előtt, a benne ülő sofőr pedig az aznapi újságot olvasta miközben a rádióból szólt a zene. Az üzletben pedig nem is akárki tartózkodott éppen. A híres üzletember, fotós és médiamágnás, Krisznai Gábor minden hónapban ellátogatott ebbe az üzletbe,hogy rendbehozassa a szakállát és a bajuszát ami szinte már a védjegyévé vált. Gábor már a 70-es években is sikeres fotósnak számított, egy ideig Amerikában is élt,majd a 80-as évek közepén visszatért Magyarországra ahol beindította azt a vállalkozását ami végül az ország egyik leggazdagabb emberévé tette: Megalapította a saját videókazetta forgalmazó és kölcsönző cégét ami főleg külföldi filmeket kínált megvételre vagy éppen kölcsönzésre. Rövid idő alatt hatalmas vagyonra tett így szert, pénzét pedig arra használta, hogy később több médiaszolgáltatóba és újságba is bevásárolja magát,így lett ő az ország egyik leggazdagabb vállalkozója. Persze egy ilyen ember sok másiknak szúrta a szemét, nem egyszer voltak összezördülései más üzletemberekkel, nagy részben azért mert amit akart azt általában meg is szerezte, nem egyszer nagyon mocskos módon ami miatt nem volt ismeretlen a neve az alvilági körökben sem.
- Rendben van uram, készen is vagyunk! - szólt a fodrászhölgy miután végzett a munkával.
- Tökéletes, mint mindig.- dícsérte őt Gábor miközben az arcát nézegette a tükörben,majd hálája képpen jóval több pénzt adott a hölgynek mint amennyibe a vágás került.- Nyugodtan tartsa meg a visszajárót, egy olyan nő mint maga megérdemli! - vetette be sármját a férfi.
- Nos, köszönöm uram....- válaszolta a fodrászhölgy kissé zavarodottan.
- Lehet egy kérdésem?- kérdezte Gábor.
- Persze.
- Lenne kedve velem vacsorázni mondjuk most szombaton? - tette fel a kérdést amit már egy ideje meg akart kérdezni, elvégre kedvére való volt a fiatal fodrászlány.
- Nem is tudom.....
- Ha meggondolná magát akkor nyugodtan hívjon fel kedves,magának mindig elérhető vagyok. Ciao Bello! - köszönt el tőle a férfi miután odaadta neki a névjegykártyáját.
Elégedetten ült vissza a kocsijába, jókedvét pedig a sofőrje, egyben jóbarátja is észrevette.
- Mire ez a nagy jókedv? Végre elhívtad? - kérdezte a lóférfi.
- Ennyire látszik?
- Még a világűrből is! - nevette el magát.
- Inkább induljunk, még szeretnék felmenni az anyámhoz is, ma van a születésnapja.
- Mit vettél neki?
- Egy új tévét, a legmodernebbet amit csak kapni lehet! Tudod,mióta apa meghalt már csak a tévé van neki otthon semmi más.
- Talán ha lennének unokái.....
- Ha ez a randi összejön akkor esetleg róluk is lehet szó! Na induljunk!
A sofőr be is indította a kocsit és már indultak is. Viszont nem csak ők indultak el akkor.
Már jó délutánra járt ekkor az idő, az emberek igyekeztek hazafele a munkából, a gyerekkel haza az óvodákból vagy az iskolákból vagy éppen a bevásárlásból. Gábor is szeretett volna minél előbb odaérni az édesanyjához, hogy odaadhassa neki az új tévét, ekkor viszont a visszapillantó tükörben észrevette, hogy egy motoros alak követi őket. Nem tulajdonított nagy figyelmet neki azt gondolván, hogy biztosan ő is arra megy amerre ők is mentek. Ekkor viszont meg kellett állniuk egy piros lámpánál. Gábor kissé bosszankodva várakozott mikor is észrevette, hogy a motoros alak éppen melléjük hajt majd meg is áll, a fejét pedig feléjük fordítja. Gábor nem tudta mire vélni a dolgot, egy kellemetlen érzés lett úrrá rajta. A motoros ekkor a zsebéhez nyúlt amiből nem sokkal később egy pisztolyt vett elő majd azonnal tüzelni kezdett a sofőrre aki a lövésekbe azonnal belehalt, bár már az első lövés is halálos lett volna lévén a koponyáját találta el. Gábor sem úszta meg kevesebbel, őt 16 alkalommal lőtték meg, de még ennyi sem volt elég. A bérgyilkos ekkor ugyanis egy gránátot vett elő,kihúzta a gyújtóját,majd azt a kocsiba hajítása után azonnal eltűnt a helyszínről.Az eszköz pár pillanat múlva fel is robbant, Gábor és a sofőr holtteste szénné égett a roncsban, a robbanásban pedig számos másik állat és autó is megsérült. Így lett Krisznai Gábor meggyilkolása a 90-es évek Magyarországának egyik legismertebb gyilkossága.
YOU ARE READING
Souls of Darkness
ActionSouls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafő...