Souls of Darkness

40. Kötet - 118. Fejezet

Dan egy jó darabig meg sem tudott szólalni a hallottak után. A szívverése egy perc alatt gyorsult fel százra míg a szerv maga úgy érezte, hogy a torkában dobog szintén megállíthatatlan sebességgel. Az adrenalinszíntje pedig nagyjából a mennyország alját súrolhatta. Michael a tipikus komoly nézésével nézett rá míg Marco úgy mint aki sejtette , hogy ez lesz,de azt várta, hogy más mondja ki helyette. Emilio pedig? Nagyjából azt a fajta pillantást vetette rá amit nem sokan akarnak kapni még mástól sem, de egy olyantól meg főleg nem mint ő. Az a hideg, de egyben dermesztő nézés aki halálkomolyan gondolja azt amit kimondott és ha nem azt mondod amit hallani akar akkor annak nem lesz jó vége, bár ezt ő már rég megtanulta az évek alatt, mint ahogy azt is, hogy a nem szó nem szerepel abban a szótárban amit ő válaszképpen elfogad. Nagyjából ugyanaz az érzés kerítette a hatalmába ami azon az éjszakán amikor belépett a szervezetbe, de valahogy ez mégis más volt. Egyfajta kettősség érzet volt benne.Egyrészt soha nem gondolta volna, hogy ez be fog következni, másrészt pedig valahol legbelül örült neki, pláne annak a szituációnak a fényében amiben most van. Így talán könnyebb is lesz majd beszélnie vele Jin ügyéről, legalábbis ezt gondolta.

- Mi van, kölyök? Elvitte a cica a nyelved? - kérdezte gúnyosan Michael.

- Mondjál már valamit! - súgta oda kicsit idegesen Marco.

- Hát ez....hát ez...ez... - makogta, mível mást még mindig nem tudott rendesen mondani.

- Látom kicsit sokkoló volt ez a kijelentés, nem igaz Daniel? - kérdezte Emilio.

- Az.

- Ne szarj be, nem számítottam más reakcióra, látnod kellett volna az arcképedet mikor közöltem veled. - gúnyolódott.

- El tudom képzelni....

- Még mindig egy kicsit fehér vagy. - jegyezte meg, majd meglepő dolgot tett. - Fiúk, kimennétek egy kicsit? Szeretnék négyszemközt beszélni vele.

- Persze. - válaszolták szinte egyszerre és kimentek a szobából.

Christina a kanapén ült és várta a fejleményeket. Egyből felnézett mikor látta, hogy kijönnek, de mikor rákérdezett, hogy mi történt vagy esetleg végeztek-e már akkor Michael csak annyit válaszolt, hogy a neheze még csak most fog következni, és ahogy az lenni szokott, most sem tévedett. Emilio felállt a székéből, a minibárhoz ment majd kitöltött két pohár minőségi italt majd az egyik poharat átadta Dan-nek aki nem sokat tétovázott és egyből lehúzta az egészet.

- Emlékszem mikor először kínáltalak, percekig csak köhögtél miután ittál belőle pár kortyot. Most meg egy húzásra megiszod.

- Hozzászoktam az évek alatt. Kaphatok mégegyet? - Emilio pedig azonnal töltött is neki még egy pohárral.

- Szépen megnőttél és fejlődtél ahhoz képest, hogy milyen voltál mikor először találkoztunk.

- Vagyis inkább azóta , hogy idehurcoltattál Bobékkal.

- De megérte. Nézz magadra. Mikor először találkoztunk egy senki voltál, de már akkor láttam benned a potenciált és tessék, igazam is lett mint mindig. Nézz magadra. Úgy állsz itt mint egy igazi nagymenő....

- Kérdezhetek valamit?

- Persze, időnk mint a tenger.

- Már akkor tudtad, hogy közöm van Bernardóhoz és az apádhoz? - a kérdés eléggé meglepte Emiliót, de valahol számított is rá.

- Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Azt éreztem, hogy megvan benned az a düh a világ és a társadalom iránt ami mindannyiunkban is megvan, de amire te gondolsz csak azután vált világossá, hogy kinyírtad az apádat...