Souls of Darkness

42. Kötet - 125. Fejezet

Marco már jóval előbb odaért a pubba mint Dan és míg a barátjára várt addig egymaga iszogatott és a pultnál ülve hallgatta a többek zajongását. Voltak akik azzal hencegtek, hogy aznap milyen bűncselekményt sikerült elkövetniük, ám ő ezeket igyekezett figyelmen kívül hagyni, így egy idő után már csak lelógó orral bámulta a maradék italt a poharában. Jó bárpultoshoz méltóan Salina ezt egy idő után észrevette és odament hozzá,hogy kifaggassa arról, hogy miért lógatja az orrát.

- Marco! Marco! Ébresztő! Megromlik az a whiskey a pohárban ha nem iszod meg! - mondta, mire a férfi felnézett.

- Nyugi, mindjárt megiszom, csak próbálom kizárni a külvilágot a fejemből.

- Ezúttal miért is?

- Valahogy nem vagyok kíváncsi arra, hogy jelenleg még ezeknek a Zs kategóriás senkiknek is izgalmasabb az élete mint nekem Salina!

- Most miért mondod ezt? Jobbkéz lettél, nagyobb hatalmad van mint eddig! Ne hülyéskedj már, tudod, hogy mások mit meg nem tennének azért, hogy a helyedben lehessenek?

- Jöjjenek, szívesen átadom nekik.

- De mi is a bajod pontosan?

- Az, hogy megöl az unalom! Az! Én bérgyilkos vagyok, egész életemben az voltam és nem is értek máshoz. Most egész nap ide megyek, oda megyek, menj oda, aztán menj máshova, intézkedj ezzel az alakkal, szólj ennek a másiknak, hogy intézkedjen és blablabla....., inkább érzem magam egy rohadt kis csicskának mintsem fontos embernek és szerintem Michael még élvezi is, hogy ugráltathat! Ez nem nekem való, de persze nem tehetek semmit ellene... - Salina viszont ekkor már látta rajta, hogy részben már az alkohol beszél belőle. Szerencsére jól tudta, hogy hogyan kezelje a dolgot, de egy kérdést muszáj volt feltennie.

- Féltékeny vagy?

- Mármint mire vagy kire?

- Dan-re! Féltékeny vagy rá amiért most ő van ott ahol te? Ráadásul még fiatalabb korában elérte azt amit te?

- Nem vagyok féltékeny!

- Márpedig annak látszol, de ha elfogadsz egy tanácsot akkor azonnal befejezed! Ő barátod és a partnered, nem?

- Dehogyisnem, csak....

- Csak? Csak mi? - Marco viszont semmit sem tudott erre válaszolni, csak visszanézett a pohárban lévő italra amiben ismét a saját arcképét bámulta. Elgondolkodott azon amit Salina mondott. Valóban féltékeny lenne rá? Valójában dühöt érez azért mert, most ő van ott ahol ő akart maradni egész életében? Arra az álláspontra jutott, hogy egy része igen, féltékeny és dühös rá, de másrészről viszont büszkeséget is érzett magában amiért az első, és ezidáig egyetlen tanítványa képes volt felérni hozzá. Azt viszont nem tudta eldönteni, hogy melyik érzés az erősebb benne. - Na? Válaszolsz még ma vagy csak bámulod a képed az italban? - hallotta meg újra Salina hangját.

- Nem tudom! Érted? Nem tudom mi van velem! Életemben először érzem azt, hogy bizonytalan vagyok és érzem ezt a szorongó érzést a mellkasomban! Még akkor sem éreztem ezt amikor apámnak hála beavattak a családba mert tudtam, hogy előbb vagy utóbb ez meg fog történni, de most úgy érzem, hogy elárultam őt és megszegtem az ígéretemet amit a sírjánál tettem a temetésének a napján.

- De nem te mondtad, hogy attól még, hogy már nem te vagy a hivatalos gyilkos attól még folytatni fogod a szakmát? - kérdezte vissza.

- De, csak ez már más lesz. Én sem tudom jelenleg mit érzek ezzel az egésszel kapcsolatban. Dan ugyan azt mondta, hogy ha olyan munkát kap amit egyedül nem tud elvégezni akkor mehetünk majd együtt, de ki akar segédkerék lenni?