Souls of Darkness

36. Kötet - 107. Fejezet

Chris és Tina, mivel mást úgysem tudtak tenni a jelenlegi helyzetben, leültek a kanapéra, Dan pedig a velük szemben lévő egyik fotelbe ült bele, de egy ideig még egyikük sem szólalt meg, csak nézték egymást. Mintha mind a hárman arra vártak volna, hogy a másik kezdjen bele a beszélgetésbe. Jake-t már korábban beparancsolták a szobájába. Amint hazaértek az volt az első dolguk és meghagyták neki, hogy csak akkor jöhet elő ha hívják. Az előbbi hangos kis közjátékot persze ő is hallotta, az ajtóját viszont nem nyitotta ki, hanem azon keresztül próbálta meg kihallgatni, hogy mi fog kisűlni ebből az egészből. Sok jóra azonban ő sem számított. Tudta, hogy a szülei előbb-vagy utóbb őt is előveszik, és vele is kezdték volna ha a bátyja nem bukkan fel. De még sokáig nem történt semmi, csak feszült hallgatás. Még a légy zümmögését is hallani lehetett. Igazából úgy tűnt, mintha egyikük sem tudná, hogy hogyan is kezdjen bele ebbe az egészbe. Dan-ben ugyan már körvonalazódott egy ötlet, de akárhányszor rájuk gondolt vagy nézett, a gyomra azonnal görcsbe rándult. Az apja pedig ölbe tett kézzel várta, hogy valamiféle elfogadható magyarázattal álljon elő, az anyja viszont már a nézésével meg tudta volna ölni. A lelkében azonban vihar dúlt. Egyszerre kavarogtak benne olyan érzések amiket csak egy igazi anya képes átérezni. Egyrészt ő maga is arra várt, hogy válaszokat kapjon és azok által talán meg tudná érteni, hogy a fia miért csinálta azt amit, de a másik oldalról viszont egy sokkal nagyobb vihar dúlt benne. Ott volt előtte a fia akit teljes szívéből szeretett azóta, hogy hazahozták az intézetből és akiért képes lett volna tűzbe tenni a kezét, másrészt egy gyilkost látott maga előtt aki pénzért ölt meg olyan állatokat akiket nem is ismert miközben végig hazudott nekik, és ami talán a legjobban feldühítette, hogy mindezt egy bűnszervezetnek tette meg. A mérleg pedig egyik oldalra sem billent, hanem mozdulatlanul állt. Arra pedig már gondolni sem mert, hogy mi lesz mindennek a következménye. A néma csendet és mozdulatlanságot végül Dan törte meg. Felállt a fotelből és egyenesen a hűtő felé ment. Tudta, hogy az apja mindig tart otthon pár doboz sört. Kinyitotta, majd ki is vett egy dobozzal, felbontotta, majd gyakorlatilag egy húzásra megitta a doboz tartalmát.

- Ugye nem baj, hogy megittam , apa? Már ha még szólíthatlak így titeket?

- Adj nekünk is egy-egy dobozzal Dan. Úgy érzem szükségünk lesz rá! - válaszolta Chris.

Ki is vett még egy-egy doboz italt és letette őket a kisasztalra. A szülei pedig azonnal jó alaposan bele is ittak.

- Szóval? Mit akartok tudni? - tette fel végül a kérdést Dan.

- Mindent! - felelte Tina. - Mindent tudni akarunk, és ne merj hazudni nekünk!

- Sose hazudnék nektek....

- Nem hazudnál nekünk? Akkor mit csináltál éveken keresztül Dan?

- Tina! Elég! - csillapította le Chris a feleségét, mert tudta, hogy ha most beindul akkor ennek a beszélgetésnek nem lesz jó vége. - Dan! Ahogy anyád is mondta, mindent tudni akarunk! A legelejétől kezdve! De előtte feltennék én is egy kérdést!

- Nyugodtan. - válaszolta, lévén látta rajta, hogy előtört belőle az ügyvéd énje, de kettejük közül ő az aki próbálja higgadtan lerendezni ezt az egészet.

- Mióta csinálod ezt az egészet?

- 18 éves korom óta. Vagyis nagyjából azóta, hogy kiengedtek az intézetből.

- És mit éreztél miközben ezt csináltad?

- Semmit. Nem éreztem sem örömöt, sem fájdalmat, de még csak sajnálatot sem. Marco arra tanított, hogy ez is csak egy munka, mint amikor mások bemennek az irodába vagy a gyárba, vagy máshova.