Souls of Darkness

37. Kötet - 109. Fejezet

- Azonnal engedd el a karomat, Pablo! - üvöltötte feléje Dan, de a denevérférfi nem eresztett a szorításból.

- Majd akkor ha lenyugodtál! - válaszolta vissza. - Engedd el a kést! Most!

- Azt hiszed, hogy parancsolgathatsz nekem? Engedj már el! - ám erre nem hogy nem engedte el, de még erősebben megszorította a csuklóját.

- Elengedlek amint elengeded a kést és lehiggadsz!

Dan még ugyan morogva lihegett, de egy kis idő után belátta, hogy Pablo komolyan gondolja amit mondott. Szétnyitotta a kezét, a kés pedig hangos puffanással a földre esett, majd Franz mellkasáról is leszállt. A malacférfi még mindig reszketett a félelemtől, annyira, hogy mozdulni sem bírt. Pablo ekkor feléje fordult, megragadta a ruháját és maga felé húzta, majd komoly hangnemben közölte vele, hogy jobban teszi ha elhúzza a csíkot a városból és nem is jön vissza többet. Akkor megkíméli az életét. A férfi pedig amilyen gyorsan csak tudott el is menekült a helyszínről, még csak vissza sem nézett. Amint már látótávolságon kívülre került Pablo ismét Dan felé fordult. Látta rajta, hogy erős alkoholos befolyás alatt áll, másrészt az aurájából csakúgy áradt a harag és a fájdalom keverékének az érzése.

- Mit keres itt? - kérdezte Dan elég ingerülten.

- Téged.

- Minek?

- Minek, minek? Mert aggódtam érted azért! Több üzenetet küldtem neked és többször hívtalak is, de egyszer sem válaszoltál, sőt egy idő után már azt a választ kaptam, hogy a számod nem létezik. Tudni akartam, hogy mi van veled....

- És mi a halál faszáért akartad tudni? Nem vagy az apám vagy a pasim, hogy érdekeljen téged! Amúgy meg azért nem válaszoltam mert ezek a rohadékok tönkretették a telefonomat, de nem csak az enyémet hanem Jake-ét is!

- Azért akartam tudni mert tényleg aggódtam azért nehogy valami bajod essen.

- Úgy nézek én ki mit akit félteni kell?

- Jelenleg inkább nézel ki egy tomboló őrültnek mintsem önmagadnak. A nővérem elmondta, hogy mi történt veled, és hidd el, nagyon sajnálom...

- Sajnálod? Sajnálod? Nem kell a sajnálatod Pablo! Nem kell senkinek sem a sajnálata! - üvöltötte Dan ahogy csak a torkán kifért, olyan hangerővel, hogy az egész környék zengett tőle. Egy idő után pedig könnycseppek jelentek meg az arcán. Ebből már tisztán érezte, hogy a farkasférfi egy igen súlyos lelkiválságon megy keresztül amit alkohollal próbált enyhíteni, de az csak még jobban felerősítette benne a negatív gondolatokat. Próbálta megnyugtatni, de Dan nem csillapodott le. Mintha az egész életében benne felgyülemlett düh, harag, frusztráció és gyűlölet egyszerre robbant volna ki belőle. - Mit sajnálsz rajtam? Hogy egy szánalmas vesztes vagyok? Egy vesztes akinek megszületnie sem lett volna szabad? Akit az apja már akkor gyűlölt és meg akart öletni amikor még az anyjának a hasában volt? Akit egész életében megalázott és kiröhögött mindenki? Tiffany is miattam halt meg! Egy szánalmas csődtömeg vagyok, egy szar alak akinek léteznie sem volna szabad, akit nem szeret senki, még a nevelőszüleimet is elvesztettem, pedig miattuk csináltam ezt az egészet! Miért történik ez velem? Miért történik ez velem Pablo? - kiabálta miközben az öklével ütötte Pablo mellkasát, a szemeiből pedig vízesés módjára folyt ki a könny. Látszott rajta, hogy az idegösszeomlás határán van és ezt ő is észrevette.Egy idő után abbahagyta a mellkasának az ütlegelését, de mint egy megtört lélek úgy térdelt le lassan a földre, de a sírást még ekkor sem hagyta abba. Pablo itt már érezte, hogy tennie kell valamit még mielőtt rosszabbra fordulna a helyzet. Ekkor eszébe jutott egy ötlet amivel le tudná nyugtatni és el tudná vinni egészen a lakásáig, de nem akarta rajta használni, legalábbis amikor legutóbb együtt voltak megfogadta, hogy még ha engedélyt is kapna rá akkor sem harapná meg, de nem látott más megoldást. Lassan felhúzta abba a magasságba ahol is volt, a nyaki részénél kicsit félrehúzta a ruháját, majd nagyra tátotta ki a száját és a nyakába harapott, ugyanakkor egy csepp vért sem szívott ki belőle. Nem, helyette a nyálát juttatta be a harapott sebbe, hogy az abban lévő nyugtató összetevők a vérébe kerülve le tudják nyugtatni őt. Mivel az alkoholtól már így is gyengébb volt a szervezete, így ez a megoldás hatásosnak látszott bizonyulni. Annyi nyálat juttatott bele amennyiről azt gondolta, hogy elég lehet, és a folyadék hamarosan meg is tette a hatását. A sírást abbahagyta, a könnyei elapadtak, a tekintete is egyre fáradtabb kifejezést vett fel, mígnem nem sokára Pablo vállára dőlt rá, majd nem sokkal később el is aludt. A denevérférfi elégedetten mosolygott. Szétnyitotta a szárnyait és egyenesen Dan lakása felé repült vissza. Mikor odaértek vigyázott arra,hogy senki se lássa ahogyan be , majd felmennek az épületben. Előkereste Dan zsebéből a lakáskulcsot és kinyitotta az ajtót, majd miután bementek egyből az ágyára fektette a farkast. Ő ekkor már az igazak álmát aludta. Pablo lehúzta róla a pólóját és a nadrágját, az alsógatyáját és a zokniját viszont rajta hagyta.