91. Fejezet
Amint beért az irodába, Chris azonnal látta a kollégáin, hogy megdöbbentette őket az ami Timothy-val és a családjával történt, ámbár néhányan szintén tudtak arról, hogy a férfinak voltak olyan ügyei amiknek a körülményei igencsak gyanúsak voltak, de sosem tették ezt szóvá, főképp azért mert a férfi az egyik legjobbnak számított a szakmában, és igencsak jó viszonyt ápolt bizonyos állatokkal így jobbnak látták ha nem ártják bele magukat a dolgaiba. Arra viszont egyikőjük sem számított, hogy ez megtörténhet vele. Néhányan azt beszélték , hogy ez a támadás is a Vörös Viperák műve, de a többiek, köztük Chris és Leo is inkább azt az elméletet támogatták, hogy kollégájuk ráléphetett valaki tyúkszemére és ezért kellett meghalnia neki is és a családjának is. A nagy susmogás közepette nem is vették először észre, hogy az iroda vezetője, Dr. Theodore Kramp is belépett az épületbe és az ő arcán is látszódott, hogy már tudja mi történt az egyik alkalmazottjával, de Chris mást is látott rajta. A mindig határozott férfi arcáról most a félelem jelei is láthatóak voltak.
- Jó reggelt kollégák! - köszöntötte őket a szokásos módon. - Gondolom már mindannyian értesültek arról, hogy mi történt Timmel és a családjával.
- Igen Mr. Kramp és felettébb szörnyű az ami történt. - válaszolta Leo.
- Annak ellenére ami történt igyekezzünk ma is a lehető legjobban végezni a munkánkat kollégák.
- Mi lesz most Tim-nek az ügyeivel? - vetette fel a kérdést Chris.
- Arról majd később gondoskodom. Most még én is szeretném rendezni a dolgokat vele kapcsolatban. Gyerünk kollégák, munkára! - adta ki az utasítást a férfi, majd besietett az irodájába. Chris ekkor félrehívta Leo-t. Jobbnak látta ha elmondja neki azt amit tud.A tigrisférfi döbbenten hallgatta barátját.
- Nézd amit most elmondok neked azt ne mondd tovább senkinek!
- Rendben van, de mondd már, hogy mit akarsz!
- Nemrég hallottam egy beszélgetést Tim és Mr. Kramp között. Nem szándékosan hallgatóztam, csak éppen be akartam menni hozzá leadni egy anyagot amikor láttam , hogy ők ketten nagyon beszélnek valamiről. Tim szinte térden állva könyörgött neki, hogy segítsen neki elsimítani egy ügyet.
- És mi volt az?
- Azt nem tudom. Gondolom már korábban elmondta neki, de a lényeg, hogy Mr. Kramp a szavát adta, hogy nem lesz ebből semmi probléma és, hogy mindent el fog intézni neki hiszen a bíró jóbarátja. Szerintem most ő is be van szarva. Azt hiszi, hogy most ő következik.
- Vagyis akkor Tim és családja amiatt az elsikált ügy miatt halt meg.
- Pontosan. Viszont ezt csak akkor tudnánk biztosra venni ha látnánk is valami feljegyzést róla, de egészen biztos vagyok benne, hogy erről nem készült semmilyen dokumentum vagy ha volt is akkor azt vagy megsemmisítették vagy otthon tartotta és és már megsemmisült.
- És a sértett a saját módszerével állt bosszút rajta! Gondolom felbérelt pár rosszarcút, hogy intézzék el. Szemet szemért, fogat fogért! A rohadt életbe! A zsaruknak is el fogod ezt mondani?
- Kénytelen leszek, de nem hiszem, hogy bizonyíték nélkül bármit is tudnának tenni. Neked is csak azért mondtam el, hogy végre kiadjam ezt magamból. Másnak úgyse tudtam volna itt bent elmondani.
- Nyugi, én hallgatok mint a sír. A többi úgyis a rendőrség dolga lesz, már ha egyáltalán jutnak majd ezzel bármire is. Ne is beszéljünk erről, inkább menjünk dolgozni mert soha nem végzünk ezekkel a papírokkal.
BINABASA MO ANG
Souls of Darkness
ActionSouls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafő...