24. Kötet - 70. Fejezet

5 1 0
                                    


70. Fejezet

Dan arra eszmélt fel, hogy valaki egy nagy adag vizet öntött az arcába aminek egy részét szinte azonnal visszaköhögte az orrán keresztül. Még mindig kába volt az altató hatása miatt, viszont néhány dolgot már képes volt felismerni. Egyrészt a helyet ahol volt. Ott volt a raktárhelyiségben. A másik amit szinte azonnal érzett, hogy a kezei egy, a plafonról lelógó kampóhoz voltak odakötözve , míg a lábai két másikhoz amik az alzathoz voltak erősítve. Érezte, hogy a kötelek jó erősen vannak megcsomózva hiszen nem tudta rendesen mozgatni a végtagjait, ő maga pedig meztelen volt. Egy kis idő múlva mikor már jobban magához tért körbenézett. Marco, Michael, Darius, Bob és Sly is a helységben voltak.Ekkor viszont Emilio lépett eléje miközben egy jókora szivart szívott éppen. Beleszívott majd a füstöt egyenesen Dan arcába fújta, majd kedélyesen megszólalt.

- Jó reggelt Csipkerózsika, bocs, hogy nem csókkal ébresztettelek de a víz hatásosabb ébresztés!

- Mi,mi ez az egész? - kérdezte Dan.Ekkor azonban Emilio egy jókora pofont adott neki,majd megszorította az arcát.

- Itt és most csak én beszélek értetted kisköcsög? Bólints ha értetted! - mire Dan bólintott. - Azt kérdezed, hogy mi ez az egész? Vicces, hiszen ezt én is ugyanúgy kérdezhetném tőled. Tudod kölyök, én egy rendes fickó vagyok. Nem keveredek felesleges bonyodalmakba ha az nem szolgálja az érdekeimet. Viszont van két dolog amik nagyon ki tudnak hozni a sodromból: A kihűlt kaja és az, hogy ha hülyének néznek engem. Erről nyugodtan megkérdezheted a kis Darius haverodat is. Évekkel ezelőtt már ő is eljátszotta azt amit te.

Ekkor Dan ránézett a sakálra. Az arcán még mindig látszódtak annak a nyomai, hogy Emilio szépen elintéztette annak érdekében, hogy beszéljen. Ekkor tudatosult benne, hogy mi ez az egész. Próbálta megőrizni a hidegvérét, de még így is látszódott, hogy most az egyszer félt. Ugyanakkor tudta, hogy ha Emilio meg akarta volna ölni akkor már rég megtette volna. Vagy csak meg akarja alázni mielőtt odaadja neki a beutalót a túlvilágra? Ez a lehetőség is fenállt hiszen még tisztán élt benne az a jelenet amit Andrei-el művelt mielőtt a másvilágra küldte. Főnöke ekkor újra nagyot szívott a szivarába és a füstöt ismét az arcába fújta.

- Mint már említettem, ki nem állhatom ha hülyére vesznek. Nem kellett sok hozzá, hogy a másik áruló haverod szépen elmondja, hogy azért utaztál el mert egy jól fizető melót kaptál. Na már most ha jól emlékszem, ami általában nincs úgy te nekem dolgozol! Azt nyírod ki akivel én megbízlak! Vagy talán kevesled a pénzt érte? Olyan magasságokba akarsz jutni mint Marco? Vagy esetleg Végzet? Ezért mondjuk nem hibáztatlak, hiszen ez csak természetes, hogy mindenki szeretne feljebb jutni a ranglétrán és ez dicsérendő dolog. Az viszont más kérdés, hogy ki hogyan teszi ezt meg. A sunyulás sosem kifizetődő dolog, de ezt te magad is érzékelheted.

- Figyeljen uram, ha meg akar ölni akkor essünk már végre túl rajta. Nem kell ez a színjáték. - szólalt meg Dan, mire Emilio egy még nagyobb pofont adott neki.

- Nyugi, nem áll szándékomban végezni veled. A jó munkerőt meg kell becsülni és nem mellesleg a segged is túl jó ahhoz, hogy kivonjam a forgalomból. Viszont tudod, hogy mit szoktak mondani: A rossz kisfiúkat meg kell büntetni. Ezt általában Bob vagy Sly végzi, de ezt a büntetést nekem kell elvégeznem.

Ekkor odaszólt Marco-nak aki egy kézikamerát vett elő az egyik dobozból majd bekapcsolta.

- Tudod fiam, ha nem ebbe a világba születtem volna akkor színész lettem volna. - szólalt meg ismét Emilio. - Sajnos ez a vágyam sosem teljesülhet, de ilyen alkalmakkor végre kiélhetem a színészi ambícióimat. Megy rendesen a felvétel Marco?

Souls of DarknessWhere stories live. Discover now