Souls of Darkness

5. Kötet - 14.Fejezet

14.Fejezet

2010.10.24. Dress Parade Javítóintézet

Másfél év telt el azóta, hogy Dan az intézetbe került. Nem volt könnyű, de hála Jamesnek, Ricky-nek és a többieknek megtanult alkalmazkodni. Akárcsak a többieknek, úgy neki is részt kellett vennie különböző terápiás beszélgetéseken illetve foglalkozásokon. Nem voltak ezek az ellenére, hiszen lehetőségük volt művészetterápiára is ami jól jött neki, hiszen ezeken az órákon csiszolhatta a rajztudását is ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy egy nap híres tetoválóművész válhasson belőle. És amilyen jó tanítványnak bizonyult, James pedig olyan jó tanárnak. Mindent megmutatott neki amit csak tudott, és eddigre már azt is engedte neki, hogy kisebb mintákat ő maga csináljon meg. Saját gépe viszont még nem volt, mindent a szobatársának a gépével csinált.

- A tegnapi munkád már sokkal jobb volt mint az eddigiek! Elképesztően gyorsan tanulsz, bár nekem is majdnem ennyi idő kellett, hogy idáig eljussak.

- Kösz haver, igyekszem minél többet gyakorolni! De mikor csinálhatok végre egy igazi tetoválást?

- Ahhoz még nem vagy elég jó bár sajnos nem hiszem, hogy rendesen be tudjuk fejezni a tanfolyamot elvégre 1 év múlva szabadulok innen újfent.

- Igen ,mondtad már és azt is ha egyszer kikerülsz innen akkor elmész ebből a városból amilyen messzire csak lehet, hogy új életet kezdj.

- Pontosan!

- Van valami konkrét terved, hogy hova?

- Még nem döntöttem el. Mindenképpen valami nyugalmasabb városba akarok menni, de azért legyen ott valami élet is. San Fransisco vagy esetleg San Diego...

- De, hogy akarsz odamenni ha nincs pénzed?

- Van némi spórolt pénzem. Annyira pont elég, hogy el tudjak húzni innen és kibéreljek egy olcsóbb motelszobát egy ideig.

Ám ekkor az ajtó hirtelen kinyílt és egy őr szólt be a szobába.

- Harris,itt a te időd! Már vár téged!

Dan nagy sóhajtozások közepette ment ki a szobából egyenesen az egyik terápiás szobába ahol már várta őt Mr.Monroe, a pszichiáter akivel általában mindenki beszélgethetett, de pökhendi és lekezelő stílusa miatt mindenki utálta őt. Dan és az őr végigsétáltak a folyosón és egyenesen bementek a szobába ahol a férfi már várta.

- Egy órád van kölyök! Használd ki - majd bezárta az ajtót. A pszichiáter pedig csak mosolygott rá, de Dan tudta, hogy mikkel fog neki megint előjönni.

- Szervusz Daniel ,örülök hogy ismét láthatlak téged!

- Jaja nem kell a púder dokibá, csak essünk túl rajta!

- Tudod nagyon jól, hogy én azért vagyok itt, hogy segítsek nektek!

Dan leült a kanapéjára és nekiálltak a rettenetesen kínos egy órás beszélgetésnek. Az addigi tapasztalatai alapján a dokibá nem csak azért volt ott, hogy meghallgassa őket, hanem azért is, hogy tanulmányt készítsen róluk, és véleményt alkosson róluk amiket azonban mindig a szemükre is hányt. Elmondása szerint azért, mert ha szembesíti őket a problémáikkal akkor könnyebben át tudják gondolni azokat és ezzel segíthet nekik megoldani azokat. Ez persze csak duma volt a részéről semmi más. Mindenki tudta róla, hogy úgy alakítja az eseményeket, hogy az megfeleljen az őáltala kiállított világképnek.

- Szóval Daniel, hogy érzed magad a legutóbbi beszélgetésünk óta?

- Hogy őszinte legyek egészen addig jó volt amíg ki nem derült, hogy ismét beszélgetnem kell magával amit csak azért teszünk meg, mert így kapunk némi kiváltságot például, hogy rendelhetünk pizzát meg ilyenek!