Souls of Darkness

32. Kötet - 94. Fejezet

94. Fejezet

A sebhely Marco nyakán egyre jobban kezdett elszíneződni és ezzel együtt egyre jobban fájt is neki a hely ahol a kobranő megmarta. Ez azonban csak a kisebbik gond volt. A méreg már bejutott a véráramába, ezáltal pedig elkezdett szétterjedni a testében aminek nagyon hamar érezni is kezdte a hatását. Egyre jobban gyengülni kezdett az érzékelése. Homályosan kezdett látni, könnyezett, egyre erősebben izzadt, nehezen kapott levegőt,a szívverése és a púlzusa az egekben volt, ennek köszönhetően pedig egyre rosszabbul lett. Szédült, és már térdelni is alig bírt. Érezte, hogy kezdi elhagyni az ereje. Nem sokkal később pedig hányni kezdett, de olyan erővel amilyet addig szinte sosem tapasztalt. Minden egyes öklendezéssel csak egyre nagyobb adagok jöttek ki belőle és ez az amúgy is tompa érzékelését csak még jobban eltompította. Próbált tiszta fejjel gondolkodni, de ez abban a szituációban egyenlő volt a lehetetlennel. Dan próbált segíteni neki. Végig mellette volt és beszélt hozzá nehogy elálljon vagy kómába essen mert akkor neki ott vége. Még sosem látta őt ennyire rosszul.

- Marco! Marco! Figyelj rám!

- Dan! Dan, segíts... - ám ekkor megint egy újabb adag hányás jött ki belőle. - Segíts...

- Segítek! - mondta, de fogalma sem volt arról, hogy mit kéne tennie. Ellenméreg kellett volna, de nagyon messze voltak a várostól, és még ha be is értek volna a kórházba akkor sem mehettek volna, hiszen nem elég, hogy Marco állapota speciális eljárást igényelt volna, de rendes kórházba ők nem feküdhettek be. Marco állapota azonban csak egyre rosszabbodott. Egyetlen megoldást tűnt ésszerűnek: Ha nem is tudják hatástalanítani a méreg terjedését, de ha képesek lennének csökkenteni a mennyiséget ami a testében van akkor azzal időt tudnának nyerni. Marco összeszedte minden erejét és kiadta a parancsot Dan-nek.

- Dan! Figyelj, vedd elő a késemet és vágd fel a sebet!

- Hogy mi van?

- Vágd fel a sebet és szívj ki belőle annyi mérgezett vért amennyit csak tudsz! Ezzel időt nyerünk amíg visszaérünk a városba és beérünk Brad-hez! Neki vannak ellenmérgei kígyómarás esetére!

- De, de én...

- Nincs de! - kiáltott rá Marco. - Ez az egyetlen lehetőségünk! Csináld!

Dan nem akadékoskodott. Elővette Marco zsebéből a kését és kipattintotta. Ekkor már az ő szíve is ugyanolyan hevesen is erősen vert mint társáé. Ha ez nem lett volna elég még a keze is remegett ami nem csoda hiszen nem elég, hogy azelőtt még sosem csinált ilyet, de egyrészt a seb nagyon közel volt a nyakának ahhoz a pontjához ahol ha csak egyetlen hibát is vét akkor elvágja a nyaki ütőeret, másrészt nem volt náluk semmiféle alkohol amivel le tudta volna fertőtleníteni a pengét. Így volt tehát kénytelen nekiállni a műveletnek. Letérdelt Marco mellé és a pengét a már szinte teljesen lilás és vörös színű sebre fogta, majd nekiállt felnyitni azt. Próbált egyszerre óvatos és gyors lenni. Marco arcán látszott, hogy iszonyatos kínokat él át. Mikor már elég mély sebet vágott nekilátott kiszívni a méreggel kevert vért ami relatíve elég gyorsan ment. Persze ennek is megvolt az ára. Amilyen gyorsan a szájába került a keverék azonnal kiköpte, de még így is érezte , hogy ő is kezd émelyegni és izzadni és rá is rájött a hányinger attól a minimális méreg mennyiségtől ami a szervébe került, de nem hagyta abba. Egyre erősebben és erősebben szívta majd köpte ki a keveréket. Mikor már csak vér jött ki a sebből akkor látta, hogy elég volt. Marco már egy kicsivel könnyebben kapott levegőt, de mozdulni még mindig nem bírt.

- Menjünk! Minél előbb oda kell érnünk Brad-hez...

- Marco, én nem tudok kocsit vezetni! Nincs rá jogsim! - világosította fel Dan.