17.Fejezet
2012. 04.15. New York belvárosa
A hetekből hónapok, a hónapokból pedig évek lettek. Dan-nek két év alatt sikerült valahogy visszaszoknia a kinti életbe és élnie a saját életét. Nem volt könnyű dolga, de sikeresen bepótolta a középiskolai tanulmányait és mellette a tetoválószalonban is szépen helyt tudott állni. Mivel már volt tapasztalata így sikeresen vette az akadályokat. Mindenáron be akarta tartani a James-nek tett ígéretét.
Miután sikeresen leérettségizett a középiskolában egyből munkába is állt abban a szalonban, ahol rendesen kitanították őt erre a mesterségre. Igaz, mivel akkor még nem volt nagykorú így az apjának előtte egy beleegyezési papírt kellett aláírnia de ez relatíve könnyen ment. Az első napján még izgatottabb volt mint azelőtt. A stúdió elég nagy volt ahhoz , hogy egyszerre több vendéget is tudjanak fogadni, az ott dolgozó három másik illető is tapasztaltnak tűnt a szakmában. Mikor először találkozott Johnny-val, Alex-el és Rebecca-val, elsőre velük sem túl bizalmas a kapcsolata, de mire hivatalosan is ott kezdett dolgozni , már jóbarátként gondolt rájuk. Az meg, hogy teljesen közéjük tartozott, csak még nagyobb örömmel töltötte el. Sosem fogaj elfelejteni azt a napot amikor ott kezdett dolgozni.
- Na srácok! Daniel mától hivatalosan is itt dolgozik velünk! - jelentette be Johnny. Alex és Rebecca szintúgy gratuláltak neki.
- Én is örülök neki! Alig várom már, hogy rendes tetoválásokat készítsek!
- Egyenlőre szerintem maradjunk meg az egyszerűbb mintáknál még aztán szép lassan megyünk a nehezebbek felé! - mondta Alex.
- Rendben van.
- De akkor mutasd is meg, hogy mit tanultál az évek alatt! A következő vendég egy pillangót szeretne a combjára! Ezt neked kell majd csinálnod!
- Vettem, Boss Alex! - és viccesen szalutált is kollégájának.
Dan érezte, hogy képes lesz megcsinálni, de persze ideges is volt. Mindenáron bizonyítani szeretett volna és most eljött a lehetősége rá. A vendég nemsokára meg is érkezett. Egy aranyos macskalány lépett be elsőként aznap a stúdióba.
- Sziasztok! Kylie vagyok, a pillangómért jöttem.
- Szia Kylie! Nos készen állsz? - kérdezte Johnny.
- Még szép! Alig várom már, hogy nekiálljunk!
- Rendben de remélem nem bánod ha kísérleti nyúl leszel ugyanis te leszel Dan első áldozata, ő fogja megcsinálni neked!
- Hát ha te megbízol benne Johnny, akkor legyen! - majd Dan felé fordult. Kylie vagyok, örvendek.
- Daniel vagyok , de szólíts Dan-nek ahogyan mindenki más is ,nagyon örvendek!
A macskalány lefeküdt a tetováló ágyra míg Dan előkészített mindent és átnézte a mintát amit kapott.
- Nagyon szép minta! Első?
- Igen, de ha jól dolgozol akkor gyakran fogok hozzád járni, szépfiú!
Dan lefertőtlenítette a helyet, majd felvitte a mintát a bőrére. Miután a lány is az áldását adta rá neki is álltak. Dan bekapcsolta a gépet, majd először belekarcolta a mintát Kylie bőrébe. Nem volt kellemes érzés, de még őt is meglepte, hogy a lány milyen jól viseli a fájdalmat. Persze azoknak akik tetoválást szeretnének bírniuk is kell a fájdalmat.
- Jól vagy? Nem fáj vagy ilyesmi? - kérdezte Dan.
- Lehet, hogy nem látszik de magas a fájdalomküszöböm! Csináld csak!
YOU ARE READING
Souls of Darkness
ActionSouls of Darkness! Főszereplőnk, Daniel Harris New York-ban éli mindennapjait és tetoválóművészként dolgozik. Nappal legalábbis. Ugyanis éjszaka egy másik szakmát űz. Másodállásban ugyanis ő egy bérgyilkos aki New York egyik leghatalmasabb maffiafő...