39. Kötet - 116.Fejezet

3 1 0
                                    

Patrick pedig élt is a gyors pénzkeresési lehetőséggel,bár azért neki is volt mit a tejbe aprítania. A kiváló hekker képességeinek köszönhetően bárki elekronikus eszközét képes volt feltörni teljesen mindegy, hogy milyen erős jelszó vagy hány lépcsős beléptetőrendszer védte azt. Sem számítógépt, sem laptop, sem telefon nem volt tőle biztonságban, sőt nem egyszer hencegett azzal, hogy ha akarná akkor még magas kormányzati gépeket is fel tudna tőrni és információkat ellopni akár az elnök eszközeiről is vagy éppen a védelmi létesítmények gépeiről is. A szolgálatainak megvolt az ára, és mível nem állt senki oldalán ezért ő is ugyanazon az elven dolgozott mint Darius. Annak dolgozott aki többet fizetett, de még így is Emilio vette a legtöbbszőr igénybe a szolgálatait. Már azután munkába állt, hogy Emilio letette a telefont, mert nem csak nagy pénzt érzett az egészben hanem azt is, hogy ha esetleg talál valami kompromittáló dolgot az egyik tanácstagról akkor azzal talán ő is kezdhetne valamit a jövőben. És talált is. Három órájába tellett bele mire mind a négy illetőnek alaposan utána tudott nézni. Dorothy és Bernard esetében semmi fontosat nem talált. Patriciánál és Scott-nál viszont igencsak fincsi dolgokra bukkant amiket azonnal lementett és elküldött Emiliónak. Már otthon volt amikor a várt információ megérkezett hozzá. Michael-nek éppen más dolga volt ezért Christinának mutatta meg a felvételeket. a farkasférfi csak kaján vigyorral az arcán nézte őket, míg a nőnek konkrétan leesett az álla mindattól amit látott. Legbelül azonban ő maga is elégedett volt azzala mit látott, Patricia ugyanis neki is okozott némi kellemetlenséget azzal, hogy leszólta az ékszereit és a boltját. Úgy érezte, hogy ezzel ő is visszavághat neki.

- És akkor még azt hittem, hogy mi vagyunk aktívak az ágyban, drágám. - mondta Christina.

- Tudod mit szoktak mondani: Zárt ajtók mögött mindig az ilyenek a leperverzebbek, de ez még engem is lenyűgöz.

- Ezzel tuti, hogy meg fogod tudni győzni őket arról, hogy a te javadra döntsenek.

- Az már biztos, de ahogy látom te is örülsz annak amit látsz.

- Hogyne örülnék. Az a karótnyelt lotyó nem egyszer tett megjegyzéseket már az üzletre és az ékszereimre is. Szerinte amiket én tervezek és árusítok azok csak hamis csillogást adnak. Legszívesebben már őt is ugyanúgy elintéztem volna mit Marlát...

- Akkor most itt a lehetőség életem szerelme. - mondta Emilio miközben átölelte a derekát és az ölébe húzta a feleségét.

- Mire gondol, Mr. Verano?

- Arra, hogy ezt csinálhatnánk most ketten. Úgyis régen csináltunk már bármit is kettesben.

- Na és a tegnap este?

- Mármint az ágyon kívül természetesen.

- De nem fogok bohocruhába öltözni, arról ne is álmodj.

- Pedig jól néznél ki benne. - mondta nevetve Emilio, amjd mélyen a szemébe nézett. - Ha ez az akadály is elgördül végre akkor már semmi sem állhat annak az útjába, hogy mi ketten uralkodjunk a város felett. Te leszel New York királynője.

- Ez szép és jó Emilio, de én sosem vágytam erre. - felelte Christina. - Nekem megfelel a saját kis királyságom az ékszerbolttal meg ezzel a házzal, a leghűbb szolgám pedig pont most néz rám. Márcsak a nyakörv hiányzik rólad. Viszont....

- Viszont mi?

- Viszont aggódom is Emilio. Aggódom a családunk miatt. Aggódom amiatt, hogy mi lesz Natalie-val ezek után. Nem akarom őt kitenni még több veszélynek annál mint aminek ki van téve amiatt, hogy....

- Gondom lesz rá, hogy soha többé ne érje se őt, se téged több baj. Ha mégsem sikerül betartanom az ígéretemet akkor itt megfogadom, hogy seppukut fogok elkövetni.

Souls of DarknessWo Geschichten leben. Entdecke jetzt