Souls of Darkness

7. Kötet - 19. Fejezet

19.Fejezet

Dan aznap este a kanapén aludt el. Még ő maga sem vette észre, hogy elaludt, csak arra ébredt fel, hogy a telefonja jelzi neki, hogy ideje felkelni. Elsőre még azt azt sem tudta, hogy milyen nap is van éppen, vagy miért állította be pont akkora az ébresztését. Kellett egy pár perc neki mire ráeszmélt, hogy vasárnap van és, hogy ez pontosan mit is jelent.

- Ja tényleg! Megígértem anyának hogy ma velük ebédelek. Gyorsan veszek egy fürdőt aztán megyek is. Jake biztos örülni fog, hogy újra hazalátogatok. - mondta magának, majd be is célozta a fürdőszobát. Kellett is neki a frissítő zuhany, hiszen előző este kihagyta a fürdést. Ám ahogy a forró víz felébresztette a testét és az elméjét, a gondolatai ismét az előző éjszakán történtek körül forogtak. Maga előtt látta az egész jelenetet. Egy szobában volt Emilio Verano-val, egy Michael nevű medvével, majd kér dobberman férfi hozta haza. Olyan szürreálisnak hatott a számára az egész , mintha csak egy Alkonyzóna epizód játszódott volna le a fejében.

- Biztos vagyok benne, hogy csak álmodtam! Ilyen egyszerűen, nem létezhet! Még, hogy a maffiának dolgozzak? Ugyan már. Talán tényleg le kéne szoknom a túl sok nasiról... - gondolta magában miközben lemosta magáról a habot, majd mindenhol jó alaposan megszárította magát.

Miután ezekkel végzett a konyhába ment és bekapcsolta a kávégépét, hiszen kávé nélkül képtelen volt elindítani a napját. A nedű le is főtt relatíve hamar, ám amikor visszament a nappaliba, hogy megnézze a leveleit a laptopján, a tekintete a régi, 90-es évekbeli mobilon amit az előző este dobott az asztalára. A kezébe vette. Egy ideig nézegette, aztán újabb emlék villant be neki.

"Ha meló van akkor Michael vagy Bob vagy Sly ezen keresztül fog hívni téged. Ezeket nem lehet lenyomozni!"

- Akkor mégsem csak álmodtam az egészet? Mindez tényleg megtörtént? - kérdezte magában, majd gyorsan ránézett a telefonszámokra. Összesen csak három volt benne, mellettük pedig három ismerős név: Michael, Bob, Sly.

Visszaült a kanapéra, az arcát a kezébe temette és próbált lenyugodni. Még mindig képtelen volt elhinni ezt az egész szituációt. Az is átfutott az agyában, hogy ez alapján simán hívhatná a rendőrséget és feladhatná őket nekik, de azonnal realizálta, hogy egyrészt ezzel nem menne semmire, hiszen Emilio befolyásos és piszkosul gazdag alak volt, aki szinte mindenkit ismert a városban, és hatalmas befolyása volt a város életére. Így pedig nyílván ha be is jelentené az egészet, a rendőrség nagy valószínűséggel nem foglalkozna az egésszel, másrészt pedig annak nem csak ő hanem a családja látná a kárát. Csapdában érezte magát. Igazából, már akkor csapdában volt amikor az előző éjszaka a karmai közé került, de akkor még nem realizálta teljesen, hogy mibe is keveredett. Akárhányszor is próbált valami megoldást találni, képtelen volt bármi észszerűre is gondolni, visszalépni meg már nem volt lehetőség. Egyetlen megoldás létezett a számára.

- Reméljük nem egyhamar fog megcsörrenni ez a szar.

Mindenesetre eltette mindkét készüléket , majd elindult a szüleihez a megbeszélt ebédre, ám az úton is csak ezen volt képes gondolkodni, még akkor is ha a fülhallgatójában a kedvenc zenéi mentek. Egy nagyjából 20 perces metróút után meg is érkezett hozzájuk. A kulcsait még megtartotta a házhoz. így könnyen be tudott menni a házba, ahol már érezte, hogy az anyja finom ebédet főz aznapra nekik.

- Hahó! Anya! Apa! Megjöttem! - Jake rohant oda hozzá elsőnek, aki éppen a nappaliban tévézett.

- Bátyó! - rohant oda Jake aki már nagyon várta, hogy újra láthassa őt.