Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

III.

A fiúk megtettek mindent, amit csak lehetett, de két hónap elég rövid idő. Nem tudtam tökéletesen kifejleszteni a ninjutsuimat, hiába gyakoroltunk reggeltől estig minden nap. Legalább egyikük mindig velem volt, hogy segítsen. Mivel már az elején felfedeztük, hogy képes vagyok jég elemet használni, a klán öregeinek tanácsára azt fejlesztettük leginkább. A víz és szél típusú technikák elsajátítása háttérbe szorult emiatt.
De hála az edzőimnek, akik végig mindenben támogattak és elviselték a hisztizéseimet, elképesztő fejlődésen estem át. Mesterévé váltam a kard használatának, a jég elemmel pedig úgy bántam, mintha már évek óta foglalkoznék vele. Ez alatt a két hónap alatt a felfogásom is nagy mértékben megváltozott. Sokkal közelebb éreztem magam Hashirama álmához, hogy elérjük a békekötést, mégis kész voltam harcolni a klánomért, ameddig csak kell. A testvéreimért pedig magamat is szívesen feláldoztam volna.
Bár úgy éreztem készen állok rá mind testileg, mind lelkileg, amikor elérkezett a harc napja, remegő térdekkel haladtam Tobirama mellett. Amikor rápillantottam, megnyugtatott a mosolya, de csak ideig-óráig.
- Az ellenség már közel!- kiáltotta apám, majd hozzámfordulva halkan hozzátette.- Ne okozz csalódást.
Bólintottam egyet, majd megindultam a többiek után. Rohanva haladtunk előre, és éreztem, hogy az ellenség már közel van. Izgatottabb voltam, mint valaha és féltem, hogy egyáltalán túl fogom-e élni. Amikor megpillantottam az Uchihákat, idegesen nyeltem egyet. Ne nézz a szemükbe- ezt tanácsolták nekem, de ez nem lesz valami könnyű.
A két csapat úgy ugrott egymásnak, mintha a másik nem is ember lenne a szemükben. Már a levegőben is érezni lehetett a mérhetetlen kegyetlenséget és a tolerancia hiányát. Bizonyára voltak, akik meglepődtek azon, hogy egy lány áll ki ellenük, de egyáltalán nem kíméltek. Bevetettem mindent, amim volt. Hol fegyverrel harcoltam, hol ninjutsut alkalmaztam, de az ellenség nem akart fogyni. Óvatosan pillantottam körbe a bátyjaimat keresve, de egyikőjüket se láttam sehol. Nem volt időm azzal törődni, hogy megkeressem őket, mert folyamatosan rohamoztak az Uchihák. Volt, hogy egyszerre kettővel kellett elbánnom.
Ilyen tempó mellett nem telt bele sok időbe és teljesen kifulladtam. Éreztem, hogy lassan elfogy a chakrám, ezért igyekeztem a fegyvereimre hagyatkozni, de szépen lassan azok is kezdtek megfogyatkozni.
Az egyik felém rohanó Uchiha kezéből kikaptam a kardot, nem törődve vele, hogy megvágom magam és azzal küzdöttem tovább. A bőrömet mindenhol kisebb-nagyobb sebek borították, de nem törődtem vele. Nem volt idő ilyenekkel foglalkozni. Még így is jobban jártam, mint az ellenem küzdő Uchihák, akiken jókora sebeket hagytam. Az agyam teljesen lefagyott, nem gondolkoztam egy pillanatra sem, csak küzdöttem. Emiatt arre sem figyeltem, hogy merre kószálok el, és egy idő után feltűnt, hogy túl sok a közelemben az Uchiha, míg Senjut nem igazán láttam. Sőt, rajtam kívül talán nem is volt Senju a közelemben.
Sikerült szerencsésen bekeverednem az Uchihák közé, és mostmár kezdtem komolyan kétségbe esni. Eddig néhány felém irányuló támadást hárítottak a klánom tagjai, mert egyedül képtelen lettem volna kivédeni az összeset. Most viszont az Uchihák 360 fokban támadnak csak engem.
Igyekeztem mindent bevetni, amit csak lehetett.
Végül felugrottam, azzal a szándékkal, hogy elmenekülök. Páran fegyvereket dobáltak felém, de hárítani tudtam azokat. A közeli erdő tűnt a legjobb búvóhelynek, de pechemre ebben tévedtem. Ugyanis ott is csak Uchihát láttam, semmi mást. A fák között szlalomozva menekültem előlük, miközben legalább tízen üldözőbe vettek. Jelenlegi állapatomban lehetetlen, hogy megküzdjek mindegyikükkel egyszerre.
Amikor már azt hittem, hogy ennél rosszabb nem lehet, az Uchihák sarokba szorítottak. Hátat fordítva a hatalmas kőnek, ami felé eltereltek szembenéztem az ellenségeimmel. Mindannyian önelégülten vigyorogtak, és egyikük már el is indult felém a kardjával. Komolyan úgy éreztem, hogy már nincs számomra menekvés. Nem pontosan így képzeltem el az első harcomat, de már nincs mit tenni.
Megadóan kiejtettem kezemből a kardot és szorosan lehunytam a szemem.