Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXVII.

Egészen kora délutánig nem volt vendégünk, csak ketten ücsörögtünk a helyiségben.
- Na hogy haladsz?- pillantottam fel Madarára, aki fáradtan, fájdalmas tekintettel nézett rám.
- Nem bírom tovább...- közölte elhaló hangon.
- Dehogynem, csak így tovább. És ne lazsálj!- bíztattam, mire nevetve letette, amivel eddig dolgozott és odasétált hozzám.
- Nem szokásom. Te csak élvezd a társaságom- hajolt le hozzám egy csókra.
- Azt csinálom- mosolyodtam el és még egyszer magamhoz húztam.
Madara visszaült a helyére, de abban a pillanatban berohant hozzánk Hashirama és sietve pillantott körben a helyiségben, majd megállapodott a tekintete Madarán.
- Baj van!
- Mi történt?- kérdeztük egyszerre.
- Elmondom, de talán jobb lenne, ha te nem hallanád- pillantott rám félve.
- Ki vele!
- Nem akarom, hogy felizgasd magad, nem tenne jót a...
- Hashirama, az ég szerelmére, nyögd már ki!- kiáltottam rá, mire meglepetten kezdett bele a jelentésbe.
- Kirigakure hadat üzent Konohának.
- Mi?- pattant fel Madara azonnal, én pedig elkerekedett szemekkel figyeltem Hashiramát.
- Az ellenséges csapatok már úton is vannak.
- Értesíts minden harcképes shinobit azonnal!- utasította Madara, mire a bátyám bólintott és máris kiviharzott a helyiségből.
Idegesen álltam fel, Madara pedig azonnal odasétált hozzám.
- Te nem jöhetsz- közölte ellentmondást nem tűrő hangon, mire megértően bólintottam.
- Persze, azt gondoltam. Addig megpróbálom tartani itt a frontot- mosolyodtam el halványan.
- Jobb örülnék, ha nem lennél egyedül. Inkább menj anyádhoz arra az időre és szard le az itteni munkát, majd utólag elintézem.
- Szeretnék legalább ennyivel segíteni. Vigyázz magadra, jó?
Madara szótlanul magához húzott és egy puszit nyomott a fejemre.
- Ne aggódj, megvédem a falut és titeket. Ha kell, az életem árán is.
- Ne, ezt ne mondd- néztem fel rá könnyes szemekkel, mire hosszasan megcsókolt.- Ígérd meg, hogy visszajössz!
- Amaterasu... nem lesz semmi baj- ölelt magához végül és simogatni kezdte a hátam, miközben igyekeztem visszafolytani a zokogásom.- Te csak vigyázz magadra! Magatokra...
- Rendben- mosolyodtam el és ismét megcsókoltam.
Amikor elváltunk Tobirama és Izuna rohant be az irodába.
- Mindenki készen áll- mondta a bátyám, majd mélyen a szemembe nézett.- Ne aggódj, nem lesz semmi baj, jó?
- Erősek vagyunk, megvédünk mindenkit- mosolygott Izuna biztatóan.
Végignéztem a három férfin, majd halvány mosollyal az arcomon odahajoltam Madarához egy utolsó csókra és fájó szívvel útra engedtem őket. Odasétáltam az asztalhoz és leültem Madara helyére, majd pár perc semmibe meredés után kinéztem az ablakon. Elindultak...
Nem csináltam sok mindent aznap, csak azt fejeztem be, amihez Madara hozzákezdett és korán indultam haza. Még ki sem értem az épületből, amikor szembejött velem Madara anyja.
- Tudtam, hogy itt leszel- mosolyodott el.- Gyere, elkísérlek.
- Köszönöm- pillantottam rá hálásan.
- Haza akarsz menni? Nem lenne jobb, ha édesanyádnál lennél, amíg vissza nem jönnek?
- Már Madara is javasolta. Talán tényleg jobb lesz ott.
Így elindultunk anyámhoz, miközben Madara anyja lelket próbált önteni belém.
- Vissza fognak jönni, ne aggódj! A legjobbak veszik körbe és nem fog meggondolatlanul a vesztébe rohanni. Meglátod, minden rendben lesz.
- Remélem igaza lesz- sóhajtottam fel aggodalmasan.
Anyám azonnal ajtót nyitott nekünk, volt egy olyan érzésem, hogy számított az érkezésünkre. Biztatóan megfogta a kezem és behívott mindkettőnket, hogy üljünk le.
- Az aggódás nem tesz jót sem neked, sem a babának. Csak higyj benne, ő nem az a fajta, akit könnyen legyőznek- mosolygott rám biztatóan anyám.
- Tudom, de mégis... valamilyen szinten aggódom érte.
- Az érthető- mondta Madara anyja.
- Meg gondolom a bátyjaidért is aggódsz- jegyezte meg anyám szórakozottan, mire zavartan pillantottam rá.
- Hát persze! Csak...
- Tudom- nézett rám azzal a tipikus "az anyád vagyok, mindent értek" tekintetével.
- Pihenj egy kicsit- simította meg a karom Madara anyja, majd hazaindult.
A régi szobámba sétáltam és miután anyám megágyazott nekem (természetesen nem engedte, hogy én csináljam meg), lefeküdtem aludni.
De nem jött álom a szememre, folyamatosan Madaráékon járt az eszem. Bár nem akartam bevallani, de eszméletlenül aggódtam értük. Tudtam, hogy nagyon erősek, de mégis... nem lehetek nyugodt, amikor tisztában vagyok vele, hogy csatában vannak.