Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXV.

- Öt percen múlt...
Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta éreztem, hogy a szívem darabokra hullik. Aztán fáradtan felpillantott ránk és megtörölte a homlokát.
- Ha még öt percet vártak volna, Amaterasu-kisasszony nem élné túl.
- Akkor életben van?- kérdeztem elsőként feleszmélve a döbbenetből.
- Igen, de kérem egyelőre csak egy ember menjen be hozzá.
Kérdőn pillantottam Tobiramára, aki azonnal intette, hogy menjek már, majd az anyja is engedte, hogy én lépjek be hozzá először. Hálásan pillantottam a két Senjura, majd beléptem a helyiségbe. Amaterasu ott feküdt az ágyon, éppen most nyitogatta szemeit, de láttam az arcán, hogy még fájdalmai vannak.

~Amaterasu szemszöge~

Amikor kinyitottam a szemem megpillantottam mellettem a klánunk méreg-szakértőjét, aki kedvesen mosolygott rám.
- Örülök, hogy magához tért, Amaterasu-kisasszony. Nem sokon múlt. Máris behívok valakit önhöz.
Szótlanul figyeltem, ahogy elhagyja a helyiséget, majd belépett Madara és odasétált hozzám.
- Amaterasu... annyira sajnálom- ült le mellém.
- Ne mondd ezt- nevettem fel, majd elég fájdalmas arcot vágtam, mert fájdalom nyílalt belém.- Jól vagyok.
- Aha, látom...- kulcsolta rá ujjait az enyémekre.- Sajnálom, hogy nem védtelek meg.
- Ugyan, nekem kellett volna jobban vigyáznom. Gyukival mi van?
- Elmúlt a veszély, a seggfej pedig hazatakarodott- utalt Daikire szemforgatva, mire halványan elmosolyodtam.
- Hívj orvost!- kiáltottam rá hirtelen, mire azonnal megrémült.
- Miért, mi a baj? Megint fáj valahol?
- Nem mondták, hogy mi van a babámmal... kérdezz meg valakit, most!
- Nem lenne jobb, ha egyelőre magadra koncentrálnál?
- Nem, hívj orvost, most!- küldtem el, mire meglepetten lépett ki a helyiségből.
Idegesen doboltam az ujjaimmal, amikor visszajött Madara egy orvos társaságában.
- Kisasszony, történt vala...
- Mi van a babámmal?- bombáztam le azonnal a kérdéssel.
- Semmi baja- mosolyodott el, mire Madarával mindketten megkönnyebbülve sóhajtottunk fel.
Az orvos távozott, én pedig kinyújtottam a kezem Madara felé, aki odasétált hozzám és leült az ágy melletti székre.
- Na nem, gyere csak ide- ellenkeztem azonnal, mire mosolyogva állt fel.
Odahajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt, amit azonnal viszonoztam, miközben megfogtam a kezét és rákulcsoltam ujjaimat. Percekig csak élveztem ajkainak minden érintését, miközben teljesen megfeledkeztem a kínzó fájdalomról.
- Annyira aggódtam érted- nyomott egy puszit a homlokomra.
- Nincs semmi bajom, de... csak te jöttél értem? Ne érts félre, senkinek nem örülnék most jobban, mint neked, csak fura, hogy anyám nincs itt és nem ostromol a kérdéseivel- magyaráztam.
- Ne aggódj, egy percig se értettem félre, itt van ő is Tobiramáékkal együtt. De az orvos azt mondta, egyszerre csak egy ember jöjjön be.
- Még mit nem, hívd be őket- mutattam az ajtóra.
- De az orvos...
- Jól vagyok- nyugtattam meg, mire sóhajtva kiment és behívta a kórterem előtt várakozó társaságot.
Amikor beléptek óvatosan felültem az ágyon, Madara pedig azonnal odarohant segíteni.
- Szóval- komolyodtam el, mire mindenkinek lehervadt a mosoly az arcáról.- Madara nem mondott semmit, de száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ti ketten- mutattam anyámra és Tobiramára- leordítottátok a fejét. Szóval remélem most mardos a bűntudat.
- Én is szeretlek, húgi- mosolygott kínosan Tobirama, Izuna pedig nevetve karolta át félkézzel a derekát.
- Csak egy kicsit ordítottam le a fejét...- motyogta anyám, de a három férfi hitetlenül meredt rá, mire azonnal korrigált.- Jó, eléggé leteremtettem, sajnálom.
- Semmi baj- legyintett Madara.- Csak három halálos fenyegetést kaptam.
- Anyaaa!- kiáltottam rá, majd zavartan fordultam Madarához.- Három? Ki a harmadik? Izuna annyira nem szeret...
- Ne kösz...- motyogta az említett.
- Én- nézett Madara mélyen a szemembe, mire tekintetemet az övébe fúrtam.
- Hülye- reagáltam le, majd a többiekre néztem.- Amúgy... Hashiramának nem kellene szólni? Mindenből kimarad szegény...
Ahogy ezt kimondtam az említett berobbant az ajtón, és azonnal hozzám szaladt.
- Te jó ég, Amaterasu, jól vagy?- kérdezte idegesítően közel hajolva hozzám, mire Madara óvatosan arrébb lökte.
- Hogyne, minden rendben- motyogtam.
- Csak emlegetni kellett- szólalt meg Madara, mire mind elnevettük magunkat.