Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXXXVI.

Este Madarával együtt vetettük bele magunkat abba a kemény feladatba, hogy elaltassuk a kicsiket. Csak három órát kellett velük sétálni, hogy végre megengedjék, hogy lefektessük őket. Miután megbizonyosodtunk arról, hogy tényleg alszanak, lábujjhegyen kisétáltunk a konyhába.
- Na mit szólsz a csapatodhoz?- kérdezte halkan, miközben felültetett az asztalra.
- Első benyomás alapján rendben vannak. Remélem holnap sem bújik ki belőlük a kisördög.
- Kicsit utánuk néztem alaposabban. Mindhárman különleges tehetségekként vannak számontartva. Az akadémián el voltak ájulva tőlük a tanárok és a korábbi csapatvezetőjük is szinte csak dicsérte őket.
- Szinte?- vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
- Igen, van egy kis gyengeségük is. Egyenként kiemelkedőek, de képtelenek együtt dolgozni. Egyszerűen nem megy nekik a csapatmunka.
- Ezen kellene nekem segítenem?- találtam ki a gondolatait.
- Igen, a többi dolog mellett. Remélem már nem pánikolsz- jegyezte meg szórakozottan.
- Csak a legelején pánikoltam- tettem karba a kezem sértődötten.- És akkor is csak egy kicsit...
- Hogyne- forgatta meg a szemét, majd nevetve megpuszilta a vállam, de még játszodtam egy kicsit a duzzogót.- Na mi az, csak nem sértődtél meg?
- De, nagyon is- mondtam, de már alig tudtam visszatartani a mosolyomat.
- És mivel tudnálak kiengesztelni?- kérdezte a fülembe súgva, miközben átölelte a derekam és a hátamat kezdte simogatni.
- Pont ezzel- mosolyodtam el, majd alsó ajkamba haraptam, amikor belepuszilt a nyakamba és közben elkezdte levenni a felsőmet.
- Csak fogd vissza a hangod- jegyezte meg nevetve.
- Most röhög a vakbelem- forgattam meg a szemeimet, mire mosolyogva megcsókolt.
Csak egy pillanatra szakadtam  el tőle, hogy le tudjam venni róla a pólóját, majd azonnal újra ajkaira tapadtam. Nehezen ugyan, de végül sikerült megfogadnom a tanácsát...
Másnap már korán reggel az edzőtérre mentem, és legnagyobb meglepetésemre mindhárman ott vártak.
- Azta, de koraiak vagytok- szóltam oda nekik már messziről.
- Egy percet sem szabad elvesztegetnünk, minél előbb el kell kezdenünk az edzést- mondta eltökélten Asami, a többiek pedig egyetértően bólogattak.
- Honnan ez a nagy lelkesedés?- kérdeztem mosolyogva.
- Erősebbé akarunk válni, Amaterasu-sensei!- kiáltották egyszerre határozottan.
- Tetszik ez megszólítás, ugye? Ne is tagadd...
- Eszemben sincs, Kurama.
- Ezt örömmel hallom. Csak hogy tudjátok, nem foglak kímélni.
- Igenis!
- Ma egy különleges feladattal indítunk. Próbáljatok meg legyőzni.
- Nem hiszem, hogy az menne...- motyogta a Hyuuga.
- Jinnek igaza van, hiába vagyunk hárman, ez...
- ... ez lehetetlenség- suttogták a lányok.
- Kezdhetjük?- kérdeztem, mire egy pillanatra összerezzentek.- Három órát kaptok. Ha addig nem sikerül, én nyerek.
- Re-rendben...- dadogták, majd elrejtőztek a fák között.
Hárman három felé bújnak el, ez szuper... Már értem amit Madara mondott a csapatmunkájukról. Eddig kb egyenlő a nullával.
Először az Uchiha támadt rám shurikenekkel, de könnyedén kitértem az összes elől, és egy kunait dobtam a búvóhelyéhez. Hallottam, ahogy a meglepettségtől leesik a fáról. Szegény lány...
Aztán egy víz típusú támadással akart lecsapni rám Maiko, de villámgyorsan kézjeleket formáltam és egy hasonló, de erőteljesebb támadással terítettem a földre. Csurom vizes volt, amikor felpattant és nekemrontott egy kunaival, de minden nehézség nélkül kitértem előle. Közben Jin hátulról rámtámadt és felvillant bennem a remény, hogy egy cseppnyi csaptmunka van emögött a támadás mögött, de tévedtem. Ugyanis amikor felém igyekezett és majdnem elért hozzám, nemes egyszerűséggel nekiment Maikonak és mindketten elterültek a földön. Szóval egymásra nem figyeltek a támadás közben, ez elég siralmas...
- Ne már, Jin! A múltkori küldetésen is azért vesztettük szem elől az ellenséget, mert nekemjöttél!
- Mi? Hogy én? Te álltál útban akkor is!
- Ne veszekedjetek már!!- kiáltott rájuk vadul hadonászva a karjaival Asami, miközben hozzájuk szaladt és mindkettőnek rávágott a fejére.- Mindig ezt csináljátok!
- Mindig?- vontam fel a szemöldököm.
- Igen, minden küldetésen ez történik...- motyogta lesütött szemekkel Asami.- Folyton egymás útjában vagyunk. Könnyebb lenne egyedül...
- Talán most ezt gondoljátok, de egy igazi harcban társak nélkül semmire sem mész.
Meglepetten pillantottak fel rám és kíváncsian várták, hogy folytassam.
- Fontos, hogy együtt tudj működni a társaiddal. Ezt éles helyzetben lehet a legjobban megtanulni, ezért kértem, hogy próbáljatok meg legyőzni. Reméltem, hogy észreveszitek majd, hogy együtt sokkal könnyebb, mint egyedül.
- De mi nem tudunk együttműködni- mondta Jin.
- Hidd el, hogy sikerülne, ha odatennétek magatokat. Rejtőzzetek el és agyaljatok ki egy közös támadást. Mindenki vegye ki belőle a részét, amennyire az erejéből kitelik és meglátjátok, hogy meglesz az eredménye.
- Igenis!- kiáltották, majd mindhárman elugrottak.
- Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből...
- Hát még én- sóhajtottam.
Nagyjából egy óra múlva előálltak mindhárman és szemből támadtak. Maiko indított egy víz típusú támadással, amit a vízsárkány technikával hatástalanítottam, majd megpillantottam a felém repülő shurikeneket, amik eddig a víz mögött rejtőztek. A jégpajzsommal védtem ki őket, majd Asami és Maiko egyszerre készítették elő a támadásaikat. De a tűz és víz áradat egymásnak csapódott, aminek hatására vízgőz keletkezett. Komolyan annyira szerencsétlenek, hogy egymás támadását hatástalanítják?- kérdeztem magamtól. Észre sem vettem a közben támadó Jint, így alig tudtam kitérni előle. A gőztől még mindig nem láttam sokat, csak az utolsó pillanatban vettem észre Jin felém szegezett ujjait, ezért minden koncentrációmra szükség volt. A kis cseles a Byakugan miatt simán átlát a gőzön, ezt pedig ügyesen kihasználták azok hárman. Halvány mosollyal az arcomon aktiváltam a jégpajzsom, és ameddig Jin a megtörésével foglalkozott, egy hatalmas hatalmas széllökést generáltam. A gőz erre szertefoszlott és pont az utolsó pillanatban ugrottam félre, Jin ugyanis sikeresen áttörte a jégpajzsom. Nem semmi ütései vannak, ez eddig senkinek nem sikerült.
Egy újabb szél típusú technikával támadtam rájuk, de Jin a két lány elé ugorva egy különleges jutsuval megvédte mindhármukat.
- Kaiten!- kiáltotta, majd gyors mozgásával burkot formált maguk köré.
- Egész jók...- motyogota Kurama.
- Igen, még én is meglepődtem.
Ezután taijutsuval próbálkoztak, de ezúttal egymásra is figyeltek, és majdnem sikerült eltalálniuk. De csak majdnem. Pár perc múlva viszont kifulladva elterültek a földön.
- Sensei, maga nyert...- motyogta Jin szaporán lélegezve.
- Ezt a harcot igen, de nem is vártam el, hogy legyőzzetek. Az közel lehetetlen- legyintettem.- A lényege az egésznek az volt, hogy megtapasztaljátok, milyen a csapatmunka. És ezzel ti sokkal többet nyertetek. Szép volt!
- Köszönjük!- kiáltották mindhárman.
- Akkor most tartunk egy kis szünetet. Mindjárt visszajövök- mondtam, mire bólintottak, én pedig elindultam Madarához.