Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

VIII.

Ahelyett, hogy elfutottam volna, csak álltam ott mozdulatlanul, majd megpillantottam velem szemben egy Uchihát.
- Te meg mit csinálsz itt?- kérdezte a másik parton állva.
- Te Madara vagy, ugye?- kérdeztem bizonytalanul.
- Jó a memóriád, Amaterasu- közölte szórakozottan, majd leült velem szemben.
Én is követtem a példáját és helyet foglaltam a földön.
- Ennyire érdekesnek tartod a nevem?
- Csak fura név ez egy Senjunak- mondta.- Nem hittem volna, hogy találkozok valaha is egy Senjuval, akit így hívnak. Bár... ez a név legalább annyira szép, mint a viselője.
Azonnal belepirultam a bókjába, és éreztem, hogy le kell sütnöm a szemem. Madara mosolyát visszafolytva nyugtázta a reakciómat és a köztünk lévő folyóra mutatott.
- Ugye tudod, hogy az ott mit jelent?
- Igen. Ellenségek vagyunk, és harcolnunk kellene- mondtam halkan.- De nem szeretnék veled harcolni.
- Ne aggódj, eszemben sincs bántani téged. Habár Senju vagy...- állt fel, majd átugrott a folyón és mellettem foglalt helyet.- De valamiért úgy érzem, te más vagy.
- Ha ennyire utálod a klánomat, akkor miért viselkedsz velem ilyen kedvesen- kérdeztem zavartan.
- Magam sem tudom. Mindenesetre, bántani nem akarlak, szóval nem kell félned.
- Nem félek...
- Akkor miért remeg a kezed?- kérdezte szórakozottan az ölemben lévő kezemre pillantva.
- Idióta!- kiáltottam rá azonnal és elfordítottam a fejem, hogy ne láthassa, mennyire elvörösödtem.
- Az én szemem mindent lát- közölte nevetve.
- A gondolataimat is? Mert akkor nem kell kimondanom, hogy menj a picsába...
- Milyen kis goromba lettél hirtelen. Csaknem ejt zavarba a közelségem?- kérdezte közelebb húzódva hozzám.
- A fenéket!
Igyekeztem uralkodni magamon, de hiába, nem tudtam eltűntetni a vörösségem.
- Aha, látom.
- Röhögj csak nyugodtan, mert én mindjárt...
- ...kinyírsz?- kérdezte felhúzva a szemöldökét.
- Csak leültek.
- Akkor nincs mitől félnem.
- Azt hiszed olyan gyenge vagyok?
- Nem, láttalak harcolni. Nem vagy semmi.
- Ezt meg kellene köszönnöm?-kérdeztem felé fordulva.
- Illene...
- Akkor kösz. De nem mentem valami sokra vele. Még így is...- sütöttem le a szemeimet.
- Még így is mi? Hahó!- intett egyet Madara, de nem tudtam felnézni rá.
- Még így is túl gyenge voltam, hogy megvédjem magam- suttogtam ökölbe szorított kézzel.- Miattam kellett meghalnia a bátyámnak.
Madara csak hallgatott mellettem, nekem pedig lefolyt az arcomon egy könnycsepp.
- Nem a te hibád, hogy megölték.
- Nem, hanem a szemét Uchiháké!- kiáltottam.
Csak akkor esett le, hogy mit is mondtam, amikor már késő volt.
- Ne haragudj, én nem úgy értettem...- kezdtem mentegetőzni még mindig magam elé bámulva.
- De igen, pontosan úgy értetted- állt fel Madara mellőlem.
- Madara, sajnálom...- néztem fel rá könnyes szemmel, mire egy pillanatra megenyhültek a vonásai.
- Nem baj, legalább emlékeztettél rá, hogy mi igazából ellenségek vagyunk- mondta.- Nem is szabadna szóba állnom veled.
- De mégis megtetted...- emlékeztettem.
- Még én sem értem miért...- motyogta leginkább saját magának.- De többet nem fordul elő.
Azonnal a túlsó partra ugrott, de még visszanézett rám.
- Viszlát!- mondta, majd elindult.
- Várj már!- álltam fel én is.- Még akarok kérdezni valamit!
- Mit?- fordult vissza hozzám.
- Miért mentettél meg? Nem hiszem, hogy csak mert nő vagyok...
- Valamiért úgy éreztem, azt kell tennem... Vigyázz magadra, Amaterasu! Többé nem menthetlek meg.
- Hát akkor... te is légy óvatos- néztem rá kis pírrel az arcomon, mire elmosolyodott.
- Miattam nem kell aggódnod.
Csak ott álltam és néztem, ahogy elsétál, majd teljesen eltűnik a látóteremből. Zavartan lesütöttem a szemem és elindultam vissza én is. Fogalmam sincs, hogy mi az az érzés, ami most bennem van, de még soha nem éreztem ilyent ezelőtt.