Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXII.

Kopogás nélkül léptem be az irodába, mire a néni megszeppenve követett az unokája kezét fogva. Hashirama már nem volt bent, így csak Madara pillantott ránk csodálkozva.
- Tíz perc szünet, meg kell hallgatnod őket- intéztem szavaimat Madarának, aki azonnal letette kezéből a dokumentumot, amivel éppen dolgozott.
A néni lassan belekezdett a magyarázásba és elmondta ugyanazt, mint nekem az előbb. Madara a végén gondterhelt tekintettel meredt rám és amikor meglátta szememben az elszántságot, aggódó arcot vágott.
- Szóval a fejedbe vetted, hogy elmész oda és segítesz nekik, igaz?- kérdezte végül.
- Eltaláltad.
- Amaterasu, figyelj... még elkísérni se tudlak- sóhajtott fel.
- Nem is kell. Rám van szükség, hallottad.
- Igen, de így nem engedhetlek el.
- El fogsz- jelentettem ki magabiztosan, mire Madara felvonta fél szemöldökét.- Egyedül is megoldom, mindenképpen segíteni akarok nekik.
- Na egyedül biztos, hogy nem mész el- pattant fel és megállt előttünk.
Fél szemmel a kislányra pillantott, aki mosolyogva nézett fel rá.
- Már értelek- mosolyodott el halványan.- De egyedül akkor sem mehetsz. Hol a francban van az a félnótás bátyád?
- Hashirama? Passz, megyek és megkeresem Mitót- vontam vállat és indulni készültem.
- Mitót?- kérdezte furán.
- Ha Mito megvan, akkor a bátyám is- magyaráztam, mire mosolyogva visszaült a helyére.- Várjanak meg itt.
A kislány mosolyogva bólintott, a néni pedig hálás tekintettel meredt rám.
- Kurama, nem tudod, hol van Matatabi?
- Honnan tudnám? Nem kísérem figyelemmel a macskákat...
- Ne már! Meg kell találnom minél hamarabb.
- Balra menj...- dünnyögte.
- Tudtam én- mosolyodtam el magabiztosan.
- Na és abba belegondoltál, hogy mire vállalkozol?
- Segítenem kell nekik. Illetve segítenünk kell, együtt.
- Ha abbahagyod az ilyen dumákat, akkor örömmel megteszem.
- Ezt megbeszéltük.
Amikor megpillantottam a bátyámékat az edzőtéren, azonnal hozzájuk rohantam.
- Hashirama, velem kell jönnöd- kezdtem.
- Mi történt?- kérdezte Mito aggódva.
- Semmi baj, de küldetésre megyek és el kell kísérned.
- Hogyne. Madara nem mer elengedni egyedül?- vonta fel a szemöldökét szórakozottan.
- Nem, főleg hogy...- kezdtem, de itt azonnal elhallgattam.- Menjünk!
- Na várj, mi? Miért félt jobban, mint eddig?- kérdezte Hashirama.
- Csak az Izunás eset miatt- füllentettem és elköszönve Mitótól, magam után kezdtem húzni a bátyámat.
Őrületes tempóban haladtunk Madara irodája felé és ismételten kopogás nélkül szinte beestünk az ajtón.
- Ez aztán a belépő- motyogta Madara.- Hashirama, gondolom nem kell kérvényt benyújtanom neked, hogy kísérd el a húgodat.
- Dehogy, már elmondta mi a helyzet.
- Nagyszerű, és vigyázz rá!- parancsolt rá szigorúan, mire a bátyám meglepetten bólintott egyet.
- Úgy beszélsz, mintha nem tudnék magamra vigyázni- motyogtam.
- Ne csináld, így is elég idegölő, hogy Hashiramára kell bíznom téged- sóhajtott fel, mire az említett depressziósan lesütötte a szemét.
- Nem lesz baj, nyugi- léptem oda hozzá és nyomtam egy gyors csókot a szájára.- Visszajövünk mindketten egy darabban.
- Inkább rajtad van a lényeg- tette hozzá, mire megforgattam a szemem.
- Induljunk- mondtam és megragadtam a bátyám karját, aki még mindig búskomoran bámulta a földet.
- Izé... a bácsival minden rendben lesz?- kérdezte a kislány aggódva.
- Persze, majd útközben keresünk neki egy terapeutát- legyintettem és miután egy utolsót intettem Madarának, mind a négyen kiléptünk az irodából.
- Hashirama, szedd össze magad- paskoltam meg a vállát, mire felemelte a fejét.
- Hogyne...- dünnyögte.
- A bátyád elég nagy tökfej...
- Ne kritizáld, tud normális lenni, ha akar.
- Ezek után ezt nehéz elhinni.
Mosolyogva megcsóváltam a fejem és a nénihez fordultam.
- Milyen messze van a falu?
- Három napi járóföldre van innen. Ti shinobik biztos hamarabb is odaérnétek, de mi átlagemberek erre nem vagyunk képesek.
- Semmi baj- mosolyogtam rá kedvesen.