Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

XXXIX.

Izunával alig álltunk a lábunkon, amikor hajnali fél hatkor várakoztunk a kapunál. Én az ő bátyjára, ő pedig az enyémre. Hashirama meg... hát, így járt, őt most nem várja senki.
- Mikor jönnek már?- hisztiztem álmosan.
- Nem tudom, de ne tedd még rosszabbá a várakozást- szólt rám Izuna.
- Vagyis?
- Vagyis kussolj, mert én is álmos vagyok, mégse kezdek itt nyávogni neked.
- Az a te bajod- vontam vállat.- Amúgy most megint bunkózol...
- Bocsi, a régi szokásokat nehéz elfelejteni.
- Nagyon vicces vagy...- forgattam meg a szemeimet.
- Naaa... nem úgy értettem- mondta és engesztelésképp átkarolta a vállam.
- Te jól vagy?- néztem rá furán.
- Csak szeretnék jóban lenni veled. Mármint... bőven elég, ha anyád utál, szóval gondoltam békét köthetnénk mi ketten, Senju.
- Legyen- sóhajtottam fel megkönnyebbülten.- De ne hívj így...
- Ígérem, többé nem foglak- tette fel védekezően a kezeit.- Ha ki nem provokálod...
- Ne aggódj- mosolyogtam rá, mire az ő ajkára is felkúszott egy halvány mosoly.
A fáradtságtól már vacogni kezdtem, mire Izuna szórakozottan pillantott rám.
- Csak nem fázol?- kérdezte visszafolytva a röhögését.
- Dehogy!- vágtam rá, de mivel meredten bámult rám, fáradtan sóhajtottam egyet.- Egy kicsit, de nem számít. Csak jöjjön már Madara.
- Meg gondolom a tesóid is hiányoznak...- motyogta.
- Persze, csak nem annyira, mint a bátyád- jelentettem ki, mire elnevette magát.
- Hát... ha meglát biztos örülni fog- közölte, egyértelműen a sötétkék nyári ruhámra utalva, ami... nem volt valami hosszú, és felül is szép kis kivágása volt.
- Abban biztos lehetsz- tettem karba a kezem.
- Nem fér a fejembe. Hogy lehet valaki ninja és cicababa egyszerre?
- Anyád a cicababa!
- Hát ő nem igazán...- mondta nevetve.
- Figyelj... a nők sokoldalúak. Ez rám is igaz- vontam vállat, majd megláttam a távolban három alakot.
Halványan elmosolyodtam és vártam, hogy végre elérjenek hozzánk. Ahogy megérkeztek, Madara karjaiba vetettem magam, aki könnyedén felkapott a földről. Bár nem figyeltem rájuk, Izuna valószínűleg Tobiramát üdvözölte, legidősebb bátyám pedig halkan motyogva sétált el a társaságunkból.
- Szuper, szóval engem nem vár senki...
Nem igazán hagyott lehetőséget Madara a reagálásra, mert azonnal rátapadt az ajkaimra, amit mondjuk egyáltalán nem bántam. Teljesen lekötött a Madarával való csókolózás, ezért egy pillanatra sem figyeltem a bátyámékat, ami így visszagondolva öreg hiba volt. Mert minden pénzt megér, amikor azt a kettőt csókolózni látom, vagy csak úgy, elmerülve egymás társaságában. Izuna kiváltotta a bátyám egy olyan oldalát, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. És végtelenül hálás vagyok neki ezért.
- Ti azért durván nyomjátok- zökkentett ki Izuna a csókolózásból.
- Mondtál valamit az elmúlt öt percben, öcsi? Csak mert egyáltalán nem figyeltem rád- kérdezte Madara, miközben átkarolta a derekam, majd nyomott egy puszit a fejemre.
- Szerinted nekem volt időm veled foglalkozni?- kérdezett vissza azonnal a mellette állóra pillantva, mire a bátyám elnevette magát.
- Akkor egálban vagyunk- biccentett Madara.
- Nagyon is- mondta Izuna, majd rám pillantva eszébe jutott valami.- Tényleg, akartam is mondani. A barátnőd nem is annyira idegesítő, mint az elején gondoltam.
- Az öcséd is eléggé kedves tud lenni néha- néztem fel Madarára.
- Betegek vagytok?- kérdezte reflexből az Uchihám.
- Talán lázasok- jelentette ki Tobirama, majd Izuna homlokára tapasztotta a tenyerét.- Negatív.
- Na basszátok meg!- közöltem velük, mire mindhárman elnevették magukat.
- Kit?- kérdezte Madara belebökve az oldalamba, mire akaratlanul is ugrottam egyet.
- Rettentő vicces vagy...- motyogtam.
- Remélem átjössz- terelte el a témát.
- Még szép- vágtam rá, majd megfogtam a kezét.- De addig ne nyúlkálj, majd leveszed a ruhámat, ha beértünk a szobádba.
- Megegyeztünk- indult el a kezemet fogva, mire Tobirama utánunk ordított.
- Ezt ugye direkt csináljátok?!
- Hát persze- intett nekik egyet Madara, majd belemarkolt a fenekembe.
- Ne idegesítsd fel ennél is jobban- szóltam rá.
- Éppen itt az idő elfogadnia, hogy le szoktam feküdni a húgával, mivel a barátőm. Csak a tudtára adom ezt néha- magyarázta, miközben a bátyám idegbeteg módjára ordított utánunk, de Izuna, amint abbahagyta a röhögést, egy pillanat alatt lenyugtatta.