Amaterasu (Uchiha Madara ff.)

LXI.

Legnagyobb bánatunkra (főleg a Madaráéra) a szabadnapunk csak egy napig tartott, így ma mehettünk vissza dolgozni. Kurama engedelmével felhagytam az edzéssel és visszaálltam régi munkakörömbe, újra a Hokage segédje lettem. Amikor reggel beértünk az irodába, Madara azzal a lendülettel sarkon fordult és ha nem ragadom meg a kezét erősen, simán képes lett volna hazasétálni.
- Na ezt nem, most csak szívattok!- kiáltotta feldúltan, amikor végre sikerült betuszkolnom az ajtón.
Kirohanása annak volt köszönhető, hogy az asztala mellett valóságos papírhegyek tornyosultak, amelyek mind arra vártak, hogy Madara átnézze őket.
- Nem, ez nagyon is komoly- mondta Tobirama szórakozottan, igyekezve visszafolytani a vigyorát.
- Ne nevess, Senju!- emelte fel a hangját újra Madara.- A papírmunka a halálom.
- Pedig most akad belőle...- motyogta Izuna nevetve, mire Madara gyilkos pillantást vetett rá.
- Minél hamarabb fejezed be a nyafogást és fogsz neki, annál hamarabb leszel kész- mondtam felnézve rá, majd az asztala felé kezdtem lökni.
- Papírallergiám lesz, mire a végére érek- dünnyögte unottan és ingerülten levágódott a helyére.
- Na és ti?- fordultam a bátyámék felé, akik éppen indulni készültek.
Közben letettem Madara elé az első adag iratot, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni az elfehéredett, halálhoz közeli élményt sugalló arcát.
- Küldetésünk van. Csak kíváncsi voltam Hokage-sama reakciójára, ezért megvártuk, amíg ideértek- pillantott a folyamatosan átkozódó Madarára Izuna.
- Pontosan- helyeselt a bátyám, mire Madara idegesen felkapta a fejét.
- Poénkodjatok csak, mert egyszer rátok fogok sózni egy egész napnyi papírmunkát!
- Azt nehezen.
- Te vagy a Hokage, neked kell elintézned- kontráztak azonnal, majd elrohantak anélkül, hogy Madara újra beléjük köthetett volna.
- Egyszer megverem mindkettőt- szorította ökölbe egyik kezét.
- Hogyne, csak előtte ínhüvelygyulladást kapsz a sok írástól- mutattam a seregnyi papírmunkára.
- Amaterasu, ne kezdd te is...- sóhajtott fel fáradtan.
- Eszemben sincs- nevettem fel halkan, majd tapsoltam kettőt.- Na munkára!
- Igenis, főnök...
Alig telt el két óra Madara folyamatos panaszkodását és átkozódását hallgatva, amikor a bátyám kopogás nélkül berontott az irodába. Mindketten felkaptuk a fejünket és értetlenül néztünk rá.
- Amaterasu, valaki téged keres- mondta köszönés nélkül Hashirama.
- Engem? Ki?- vontam fel a szemöldököm.
- Férfi vagy nő?- kérdezte azonnal Madara, mire értetlen tekintettel fordultam felé.
- Egy idős néni.
- Akkor nem érdekel- legyintett az Uchiha és újra belemerült a munkájába.
A fejemet csóválva mosolyogva léptem ki az irodából, bent hagyva a fiúkat. Elindultam ki az épület elé, mert gondoltam az a bizonyos néni ott várhat rám. Amikor kiértem, alaposan szétnéztem, de nem láttam senkit. Kérdő tekintettel indultam el körülnézni, amikor megpillantottam egy ismeretlen alakot, így odasétáltam hozzá.
- Segíthetek?- kérdeztem a nénitől.
- Ön Senju Amaterasu kisasszony?- pillantott fel rám izgatottan.
- Igazázól, már Uchiha vagyok és nyugodtan...
- Segítenie kell nekünk!- szakított félbe sietősen.
- Hallgatom- mondtam megszeppenve.
- Még annak idején a nagypapám kivállt a shinobik közül és nagymamámmal együtt házat építettek egy kis eldugott tisztáson, magas hegyek takarásában. Mára egy egészen kis falucska alakult ki azon a helyen, az én családommal együtt öt család él ott. De megtámadott minket egy félelmetes szörnyeteg, és nem hagy nyugodtan élni. Segítenie kell, csak önre számíthatunk!
- Csak rám?- pislogtam értetlenül.- Nem vagyok én olyan különleges...
- De igen, én biztos vagyok benne, hogy ön segíteni tudna.
- Jó, de... ezt nem vállalhatom el csakúgy. A konohai ninják az utóbbi időben egyre több felkérést fogadnak el és aktívan végzik a küldetéseket, ez igaz. De ez nem működik ilyen egyszerűen és nem is velem kell megbeszélnie. Ha gondolja, odakísérhetem a...
- Nézze, kisasszony, az én falum abból él, amit magának megtermel. Ha minden vagyonunkat odaadnánk, akkor is képtelenek lennénk kifizetni egy akkora összeget, ami ezért a küldetésért járna. Ezért fordultam önhöz.
- Ezt megértem, higyje el. De ebben a helyzetben sajnos nem hiszem, hogy segíthetnék.
Az előttem álló néni csalódottan lehajtotta a fejét, mire azonnal mardosni kezdett a bűntudat.
- De talán...- kezdtem, amikor meghallottam egy kiáltást.
- Nagymama! Találtam szállást- hallottam meg egy kislány hangját, aki az idős néni mellé sétált és megfogta a kezét.
- Ügyes vagy, drágám, de úgy néz ki nem maradunk. És amúgy sem hiszem, hogy megengedhetnénk magunknak- simogatta meg unokája fejét a néni.
- Jöjjenek utánam- szólaltam meg pár pillanat után.
- Mégis tud nekünk segíteni?- csillantak fel a néni szemei.
- Megpróbálok- mosolyodtam el és Madara irodája felé indultam, miközben a két jövevény követett.- Elmegyünk a Hokagéhoz.
- A Hokagéhoz?- kérdezte mosolyogva a kislány.
- Igen- válaszoltam vidáman.
Annyira cuki ez a kislány, hogy legszívesebben itt helyben megölelgetném. De ez nem a megfelelő pillanat arra.
- Biztos jó ötlet ez?- kérdezte aggódva a néni.
- Ne aggódjon, jó viszonyt ápolok vele- mondtam visszafolytott nevetéssel.